Százezres tömeg a Rabin-emlékesten

meggyilkolásának 13. évfordulóján


 

    – Mintegy százezer ember emlékezett Jichák Rabin egykori izraeli miniszterelnökre
meggyilkolásának 13. évfordulóján Tel-Avivban, azon a téren, ahol a
merényletet elkövették, és amely azóta Rabin nevét viseli.

    Az 1995. november 4-én történt tragédia emlékére rendezett
szombat esti eseményen több vezető politikus szólalt fel, beszédet
mondott mások mellett Simon Peresz államfő, Cipi Livni
külügyminiszter, Ehud Barak védelmi miniszter, valamint Jichák Rabin
lánya.
    A felszólalók kivétel nélkül a béke fontosságát, illetve a
békéhez vezető út nehézségét hangsúlyozták. Rabin 1993
szeptemberében Washingtonban kezet fogott Jasszer Arafattal, és ez a
gesztus mérföldkőnek számított a palesztin-izraeli békefolyamatban.
1994-ben Simon Peresz akkori izraeli külügyminiszterrel és Jasszer
Arafat palesztin vezetővel együtt Nobel-békedijat kapott, azonban
egy évvel később egy szélsőséges nacionalista zsidó fiatalember
meggyilkolta.
    A merénylet 13. évfordulóján a megemlékezés Rabin egyik
beszédének bejátszásával kezdődött, a beszédek között pedig a békét
és Izrael szeretetét hirdető dalok csendültek fel, amelyeket együtt
énekelt a százezres tömeg.

 

BreuerPress