Már kilenc évesen a
Hánoár Hacioni tagja volt
Hánoár Hacioni tagja volt
—
Már kilenc évesen a Hánoár Hacioni tagja volt. Élete, egyénisége meghatározó része volt a tanulás és a tanítás. Míg önmagát állandóan képezte, a gondjára bízott fiatalokat összejöveteleken, szemináriumokon nevelte. A mozgalom egy egész ifjúsági csoportot bízott rá: Smulik nagyon fiatalon cionista vezető lett.
1943-ban már a földalatti mozgalom tagja volt. Amikor a lengyelországi Hánoár Hacioni tagjai Magyarországra menekültek, őbenne találták meg a megfelelően merész, felelősségteljes, ugyanakkor magasan művelt összekötő személyét.
A baljós 1944-es év a mozgalom első vonalában találta Smulikot. Amikor a magyarországi zsidóság fölött beborult az ég, az ő élete minden percben veszélyben forgot. Az ő vállain nyugodott a bunkerek élelmezése, munkatáborosok szöktetése és Budapesten történő elhelyezése, hamis iratok beszerzése és eljuttatása a vidéki városok gettóiba, nemkülönben bunkerekből felhozott zsidó emberek átszöktetése a román határon át.
Ugyanebben az évben a mozgalom utasítására Smuliknak Jugoszláviába kellett mennie. A partizánok azonban megállították útjában és különböző harci egységekhez osztották be. Ekkor sebesült meg a bal lábán, amely évtizedekkel később a vérkeringését megbénította. Háborús sérülése fokozatosan rosszabbodott, mígnem 2005 tavaszán orvosai kénytelenek voltak térdből amputalni a bal lábát.
1945-ben Romániából tért vissza Magyarországra és a mozgalom újjászervezését, háchsárák felállítását, nyári táborok megszervezését és azok iranyítását végezte. Nem telt bele hosszú idő, amíg ismét menekülnie kellett: ezúttal az orosz megszálló hatóságok adtak ki ellene elfogatási parancsot.
Mint “Hán-Hác”-vezető, fáradhatatlan hittel és energiával dolgozott. Tevékenységéről, küzdelmeiről Izraelben megjelent könyvek tanúskodnak héber és magyar nyelven, így “A halál árnyékában”, “Tanúk vagyunk”, héberül és angolul “Hábrichá / Escape and Flight from Europe to Eretz Izrael 1945-1948” és “A névtelen Smulik” című dokumentum-élményregény.
Lapunk néhai munkatársa, dr. Benedek Pál így írt róla a könyv megjelenésekor, 1994, április 15-én: “Smulik regényfigurának is beillene, ám ő valóságos alak, aki nem kevesebbet, mint öt évtizedet áldozott életéből a történelmi zsidó újjaszületés mozgalmának. Kezdetben halálmegvető bátorsággal vette ki részét a cionista ellenállásban, majd alijjázott és előbb éveken át katonaként küzdött –példamutató, bátor harcosa volt Izrael első háborúinak – majd Nicánim kibucban telepedett le, amelynek fáradhatatlan tagja volt szinte halála napjáig.”
Smulik Löwenheim élettörténetét Unti Ildikó-Ruth írónőnek mondta tollba, aki könyvet írt e nem mindennapi életpálya legfőbb állomásairól. Az életírás olyan emberről ad érzékletes képet, akire valamennyien büszkék lehetünk. Büszkék, mert a magyarországi cionista ifjusági mozgalom, a Hánoár Hácioni formálta őt.
Maga Smulik így vallott élete nyolc küzdelmes évtizedéről: “Életcélom az embermentés volt, barmilyen érában és bármilyen körülmények között. Azért maradtam névtelen e gigászi küzdelemben, hogy hű tudjak maradni eredeti elképzeléseimhez. Izrael földje pusztaság volt, amikor mi elkezdtünk dolgozni rajta. Teherautómon hordtam a sódert és az építőanyagokat. Amikor ma a beér-sevai Szoroka kórház bejárata előtt látom az órias pálmafákat, rajtuk a datolyákkal, eszembe jutnak azok a növendék pálmák, amelyeket vagy 60 évvel ezelőtt mi hoztunk ide…
Itt jegyezzük meg: Smulik az izraeli utakon elérte a baleset- és eseménymentes 2 millió kilométert!
Sokszor elmondta: kötődése Nicánim faluhoz három pilléren nyugodott. Az első: az egyik chávérá a hosszú Függetlenségi Háború során két férjet vesztett el. A másik: Nicánimban több fiúgyerek is az apja nevét kapta, amit a zsidó szokások csak abban az esetben engednek meg, ha az apa elhunyt a gyerek születése előtt. Nos, Nicánim hősi helytállása erre sok szomorú precedenst adott. A harmadik: a falu elesettjeinek aránya a legmagasabb volt a harcoló Jisuvban (az útban lévő állam zsidó közösségét hívták így).
2002 áprilisában a Magyar Köztársaság akkori belügyminisztere, dr. Pintér Sándor úgy döntött, hogy Löwenheim Smuél izraeli állampolgárt a magyarországi cionista ellenállásban vállalt önfeláldozó helytállásáért a Bátorság érdemjellel tünteti ki. Ugyanekkor Izrael Államától is megkapta a Hősiesség érdemrendet.
A “Névtelen Smulik” immár halhatatlan is lett a feltámadt Zsidó Állam földjében és emlékezetében.
Gyászolják: a „Hánoár Hácioni” veteránjai, a Nicánim kibuc chávérjai, felesége, testvére, fia, unokái és barátai.
(Isomu)
Már kilenc évesen a Hánoár Hacioni tagja volt. Élete, egyénisége meghatározó része volt a tanulás és a tanítás. Míg önmagát állandóan képezte, a gondjára bízott fiatalokat összejöveteleken, szemináriumokon nevelte. A mozgalom egy egész ifjúsági csoportot bízott rá: Smulik nagyon fiatalon cionista vezető lett.
1943-ban már a földalatti mozgalom tagja volt. Amikor a lengyelországi Hánoár Hacioni tagjai Magyarországra menekültek, őbenne találták meg a megfelelően merész, felelősségteljes, ugyanakkor magasan művelt összekötő személyét.
A baljós 1944-es év a mozgalom első vonalában találta Smulikot. Amikor a magyarországi zsidóság fölött beborult az ég, az ő élete minden percben veszélyben forgot. Az ő vállain nyugodott a bunkerek élelmezése, munkatáborosok szöktetése és Budapesten történő elhelyezése, hamis iratok beszerzése és eljuttatása a vidéki városok gettóiba, nemkülönben bunkerekből felhozott zsidó emberek átszöktetése a román határon át.
Ugyanebben az évben a mozgalom utasítására Smuliknak Jugoszláviába kellett mennie. A partizánok azonban megállították útjában és különböző harci egységekhez osztották be. Ekkor sebesült meg a bal lábán, amely évtizedekkel később a vérkeringését megbénította. Háborús sérülése fokozatosan rosszabbodott, mígnem 2005 tavaszán orvosai kénytelenek voltak térdből amputalni a bal lábát.
1945-ben Romániából tért vissza Magyarországra és a mozgalom újjászervezését, háchsárák felállítását, nyári táborok megszervezését és azok iranyítását végezte. Nem telt bele hosszú idő, amíg ismét menekülnie kellett: ezúttal az orosz megszálló hatóságok adtak ki ellene elfogatási parancsot.
Mint “Hán-Hác”-vezető, fáradhatatlan hittel és energiával dolgozott. Tevékenységéről, küzdelmeiről Izraelben megjelent könyvek tanúskodnak héber és magyar nyelven, így “A halál árnyékában”, “Tanúk vagyunk”, héberül és angolul “Hábrichá / Escape and Flight from Europe to Eretz Izrael 1945-1948” és “A névtelen Smulik” című dokumentum-élményregény.
Lapunk néhai munkatársa, dr. Benedek Pál így írt róla a könyv megjelenésekor, 1994, április 15-én: “Smulik regényfigurának is beillene, ám ő valóságos alak, aki nem kevesebbet, mint öt évtizedet áldozott életéből a történelmi zsidó újjaszületés mozgalmának. Kezdetben halálmegvető bátorsággal vette ki részét a cionista ellenállásban, majd alijjázott és előbb éveken át katonaként küzdött –példamutató, bátor harcosa volt Izrael első háborúinak – majd Nicánim kibucban telepedett le, amelynek fáradhatatlan tagja volt szinte halála napjáig.”
Smulik Löwenheim élettörténetét Unti Ildikó-Ruth írónőnek mondta tollba, aki könyvet írt e nem mindennapi életpálya legfőbb állomásairól. Az életírás olyan emberről ad érzékletes képet, akire valamennyien büszkék lehetünk. Büszkék, mert a magyarországi cionista ifjusági mozgalom, a Hánoár Hácioni formálta őt.
Maga Smulik így vallott élete nyolc küzdelmes évtizedéről: “Életcélom az embermentés volt, barmilyen érában és bármilyen körülmények között. Azért maradtam névtelen e gigászi küzdelemben, hogy hű tudjak maradni eredeti elképzeléseimhez. Izrael földje pusztaság volt, amikor mi elkezdtünk dolgozni rajta. Teherautómon hordtam a sódert és az építőanyagokat. Amikor ma a beér-sevai Szoroka kórház bejárata előtt látom az órias pálmafákat, rajtuk a datolyákkal, eszembe jutnak azok a növendék pálmák, amelyeket vagy 60 évvel ezelőtt mi hoztunk ide…
Itt jegyezzük meg: Smulik az izraeli utakon elérte a baleset- és eseménymentes 2 millió kilométert!
Sokszor elmondta: kötődése Nicánim faluhoz három pilléren nyugodott. Az első: az egyik chávérá a hosszú Függetlenségi Háború során két férjet vesztett el. A másik: Nicánimban több fiúgyerek is az apja nevét kapta, amit a zsidó szokások csak abban az esetben engednek meg, ha az apa elhunyt a gyerek születése előtt. Nos, Nicánim hősi helytállása erre sok szomorú precedenst adott. A harmadik: a falu elesettjeinek aránya a legmagasabb volt a harcoló Jisuvban (az útban lévő állam zsidó közösségét hívták így).
2002 áprilisában a Magyar Köztársaság akkori belügyminisztere, dr. Pintér Sándor úgy döntött, hogy Löwenheim Smuél izraeli állampolgárt a magyarországi cionista ellenállásban vállalt önfeláldozó helytállásáért a Bátorság érdemjellel tünteti ki. Ugyanekkor Izrael Államától is megkapta a Hősiesség érdemrendet.
A “Névtelen Smulik” immár halhatatlan is lett a feltámadt Zsidó Állam földjében és emlékezetében.
Gyászolják: a „Hánoár Hácioni” veteránjai, a Nicánim kibuc chávérjai, felesége, testvére, fia, unokái és barátai.
(Isomu)
