HETI SZAKASZ BECHUKOTÁJ

AZ „ELFUJT FALEVÉL ZÖREJE…”


„És akik megmaradnak közületek, csüggedést adok szivükben ellenségeik országaiban és egy elfujt falevél zőreje is „üldözi” őket és megfutamodnak előle, ahogy futnak az emberek a kard elől és elesnek, bár nincs üldöző. És elbotlanak egyik a másikában, mint a kard elől (menekülők) és üldöző nincs és nem tudtok megállni ellenségeitek előtt. És elvesztek a népek között és fölemészt benneteket ellenségetek országa…” (3. Mózes, 26, 36-38).
Közel 2000 éve olvassák a zsidók, a galut véráztatta országutain, ezeket a borzalmas szavakat, amelyek a Figyelmeztetés (Tochéchá) szavaiból vétetnek, de valahogy nem figyelnek oda, nem fogják fel, sem azt, hogy róluk van szó, sem azt hogy mit üzen nekik a Tóra. Pedig az üzenet egyértelmü és világos: a Tóra itt közli a kétoldali szerződés teljes szövegét, beleértve a büntető szankciókat, amelyek szerződésszegés esetén lépnek életbe.
A szakasz dióhéjban minden földi jót, alapvető jólétet és biztonságot helyez kilátásba, ha Izrael népe a Tőra szerint éli életét és betartja az isteni parancsolatokat. Ebben az esetben nem lesz aszály, de lesz jó és bő termés; ellenséges hadak még átvonulni sem merészelnek a zsidók országán (még békés szándékkal sem!) és ha netán háboru törne ki – 5 zsidó fog száz ellenséges katonát megfutamitani „és 100 – tizezret”(uo. 8). Mindez hogy ha „törvényeim szerint jártok el és parancsolataimat teljesititek” (uo. 3).
A szankciók borzalmai fokozatosan következnek be – mondja a Tóra a továbbiakban. Ha ti igy – én is igy. Ha megvetitek – és elvetitek – törvényeimet, és undorral fordultok el tőlük, jönnek a betegségek: szemet elhomályositó és lelket gyötrő sorvadás (egyfajta lelki betegségek?); terméseteket az ellenség eszi meg, majd „megvernek ellenségeitek és uralkodni fognak rajtatok – – – akkor is menekültök, ha senki nem üldöz” (16-17).
Azután, ha ez sem „győz meg” benneteket, akkor hétszeres büntetés következik: összetöröm hatalmatok gőgjét, és még a megerősitett városokban sem lesz nyugtotok, mert jön a dögvész és nem lesz mit enni: tiz asszony fog egy kemencében sütni és a kenyeret súlyra (jegyre?) fogják adagolni…
***
Ezzel még korántsincs vége az előre jelzett borzalmaknak. A vége – az ország pusztulása, a népesség deportálása – maga a Holokaust. „Városaitokat rommá teszem és szentélyeiteket elpusztitom – – – úgy elpusztitom én az országot, hogy még azok (az ellenségeitek) is, akik ott fognak (utánatok) lakni – megborzadnak tőle. Benneteket pedig szétszórlak a nemzetek között…” (uo. 31-33).
A szétszórás után jön a kiirtás, a genocidum, az autodafék, a keresztesek, Chmelnichki, Istóczy, Hitler, Szálasi – és Ausvitz, a végállomás, ahol már lehet látni a krematórium gomolygó füstjét.
Hogyan lehetséges hogy a zsidók nem vettek tudomást a Figyelmeztetésről? Nem vették komolyan? Vagy esetleg nem tudtak róla? Hiszen ott van a Tórában, ami a kezünkben van már több mint 3000 éve?
Ennél valószinübb hogy nem hittek benne. Mi Mózesvallásu németek vagyunk – mondták ott ahol kezdődött a zsidóság „reformja”. Mi Mózesvallásu magyarok vagyunk – mondták nálunk a diszmagyart öltő bárók és egyéb méltóságosok. Ugyan kérem – mondták – minket ez nem érint, minket a Főméltóságu Úr nem enged bántani.
Akik hittek benne, akik tartották a Tóra szellemét és betüit – a hűséges kisebbség – a többség vétkéért lakolt. Szerződésszegés esetén a büntetés kollektiv. Ezek azon csodálkoz(hat)nak, hogy egyáltalán valaki életben maradt Isten nagy haragja után.
***
Ez azonban szintén nem kérdés, mivel a válasz ott van a borzalmas itéletet hordozó sorok között Hiszen – mondja a Tóra – ha magukba szállnak akkor megemlékezem szövetségemről, Ábrahámmal, Izsákkal és Jákovval és megemlékezem az Országról. „De még amikor ellenségeik földjén lesznek is , nem vetem meg és nem utálom meg őket annyira, hogy végkép (teljesen) megsemmisitsem őket, felmondván szövetségemet velük, mert (hiszen) én vagyok az Örökkévaló, az ő Istenük” (uo 44).
Ime a könyörületes Isten, Izrael Istene, nem mondja fel és nem bontja fel szövetségét, a hűtlen, szerződésszegő zsidókkel. Nem semmisiti meg őket teljesen, hagy egy irmagot nekik, hogy ujabb és ujabb esélyt adjon, hátha észre térnek. Hátha „észreveszik” hogy a Szerződés, a Brit, kétoldalu és őket is kötelezi.
Ez a Figyelmeztetés kétszer jelenik meg a Tórában, itt és Mózes ötödik könyvében. Ott még egyértelmübb, még borzalmasabb a vég. Aki nem figyelt fel rá itt – észrevehette ott. Ez a Holokaust forgatókönyve, amit csak a hülye nem ért meg és csak az ignorens ignorál.
Az Örökkévaló nem „szégyeli” könyörületességét. Indokolásában szerepel a három ősapa, akiknek érdeme sokat nyom a latban. Nomeg, valljuk meg, van itt egyfajta „személyes” érdek is. Istenünk ezt sem tagadja el. Ő, áldott legyen a neve, „hazabeszél”: „Hiszen én vagyok az Örökkévaló, az ő Istenük”, nem tehetem meg, hogy totális büntetést hozzak rájuk, ahogy megérdemelnék, hogy irmagjuk sem maradjon. Nem cserélhetem fel őket egy más néppel, ahogy ezt egyik prófétám, Hóséá ajánlotta. „Hiszen visszaemlékezem az őseikkel kötött szövetségre, akiket kihoztam Egyiptom országából, a népek szeme láttára, hogy Istenük legyek…”! (uo.45). Az Isten nem teheti meg hogy teljesen felmondja a másik fél által felrúgott szerződést. Őt ez mégis kötelezi. Mert könyörületes Ő. Nomeg, ki lesz az Ő népe, ha nem lesznek zsidók?…
***
Több neves exegéta felteszi a logikus kérdést? Hogy lehet az hogy a Szövetség csupán anyagi előnyöket helyez kilátásba, mint bőséges eső és termés, biztonság stb. Hol vannak a szellemi javak, a túlvilági üdvösség, a lelki élet emelkedettsége, stb?
Ahány exegéta annyi válasz erre a fogas kérdésre. Az egyik logikus válasz, hogy itt a jó igérete általános, ami az egész népnek szól, nem az egyénnek. A lelki élet individuális, ebben mindenkinek saját, „privát” folyószámlája van. Ugyanez áll a túlvilági életre is, ami az egyén privilégiuma.
Ezzel szemben a büntetés lehet kollektiv, mivel „egy mindenkiért” és „mindenki egyért”, amit Bölcseink mint a kollektiv felelősség elvét prezentálnak. „És megbotlanak egyik a másikában…” – mondja ki a Tóra, szakaszunkban, a Figyelmeztetés keretében (3. Mózes, 26, 37). A Talmudban ez úgy értelmezték, hogy egyikük a másik vétkében „botlik meg”, vagyis hogy minden zsidó felelős minden zsidóért – ” Kol Jiszráél árévim ze báze”. (Sávuot, 39,a).
Ez egy óriási felelősség, mai individualisa világunkban, szinte érthetetlen, de igy van. Ez az isteni könyörületesség érméjének másik oldala. Ennek fényében semmi értelme a kérdésnek „Hol volt az Isten a Holocaustban”, mert ő nagyon is „ott volt”, csak éppen nem azt a melódiát játszotta, nem azt a nótát fujta, amit a nótórius szerződésszegők elvártak tőle
Igy tehát egyrészt a „harminchat igaz ember” érdemében áll fenn a világ, másrészt még ezek sem tudják megmenteni a szerződésszegőket, ha az isteni könyvelésben a „tartozik” rubrika betelt, mig a másik oldalon úgyszólván nincs semmi…
Érdemes erre odafigyelni, ma különösen amikor a zsidóság ellenségei – belülről és kivülről! – ismét felemelik fejüket. „Mégegyszer Macada nem esik el” – igéri az amerikai elnök. De hol lesz ő egy év mulva? Mi, Isten örök népe, itt vagyunk és itt leszünk örökké.
Naftali Krausz