138 éve avatták fel
A Budavári Siklót – a világ második siklóját! – eredeti
állapotában egészen pontosan 1870. március 2-án avatták fel. A
korának legmodernebb műszaki megoldásait felvonultató közlekedési
eszközt gróf Széchényi Ödön jóvoltából építették. A sikló
létesítéséről már a kiegyezés idején folytak tárgyalások.
Szükségessége abból adódott, hogy a budai vár már nem kimondottan
erődítmény-szerepet töltött be, hanem minisztériumoknak adott helyet
és az ott dolgozóknak is el kellett valahogyan jutni a munkahelyükre.
1869. október 23-án már tartották meg az első próbát. A
mozgatóerőt az alsó állomáson elhelyezett 35 lóerős gőzgép
biztosította. Buda városának kívánsága szerint a felső szinten is
épült egy egyszerű szerkezetű csarnok. A sikló kocsik a felső
állomáson lévő fordítókorongon átvetett 24 mm vastag, 42 db
acélpászmából font drótkötélen függtek. A pálya a vízszintessel
30°-os szöget bezáró, 96 m hosszú, 1410 mm-es nyomtávval lefektetett
vágányból állt, amelyeket alacsony lépcsős fal választott el
egymástól. A szintkülönbség az alsó és felső állomás között közel 50
m volt. A két kocsi egyedülálló módon három, lépcsőzetesen egymás
fölé emelkedő fülkéből állt, a két szélső II. osztályú besorolású
részen 8-8, a középső I. osztályú részen 6 ülőhellyel. Nagy
forgalomban azonban 24 utast szállítottak. A menetek sűrűsége
csúcsórában elérte a 30-at is. A haladási sebesség 8 km/ó volt.
A sikló az első években alig szállított kevesebb személyt, mint
a XIX. század utolsó évében: évente átlagosan négy-ötszázezer
utassal működött. Először az utasszám lassan emelkedett, majd a
világháborús években megélénkült, 1919-ben már napi ötezer fő is
volt. Később, 1920-tól az utasforgalom fokozatosan hanyatlott. A
világgazdasági válság idején a szállított utasok száma már a 435
ezer főt sem érte el, majd a második világháború idején ismét
fellendült a forgalom, 1943-ban 2,1 millió utas vette igénybe a
siklót. 1944-ben például csaknem kétmillió-ötvenezer utast
szállított.
A Budai Hegypálya Rt. üzemét a megnyitástól 1870. április 30-ig
a Budai Vaspálya Társaság vezette, majd átadta a tulajdonos saját
kezelésébe. A koncesszió lejárta után, 1920-ban a sikló a főváros,
majd 1932-ben a BSzKRt. tulajdonába került.
A háború utáni helyreállítás helyett a BSZKRT úgy döntött, hogy
romjait eltakarítja, de a helyreállítási munkálatokat már nem
kezdték el, mivel a budai várnegyed közlekedését autóbuszokkal
kívánták megoldani.
A Budavári Siklót végül 1986-ban állította helyre a főváros a
BKV-val összefogva, és már a következő évben, 1987-ben, az UNESCO
Világörökség listájára került! Az 1870-től a második világháborúig
szinte változatlan műszaki tartalommal üzemelő sikló meghajtása
viszont a felújítás során alaposan átalakult. A gépház ezúttal már a
felső állomás alá került, és villamos hajtást kapott a sikló. A
jármű ma már szinte teljesen automatikusan működik. Elektromos és
mechanikus érzékelői segítik az utasok biztonságát. Kezdetben három
métert tett meg másodpercenként, de ez túl gyorsnak bizonyult, ezért
a sebességet a felére csökkentették.
A sikló továbbra is vonzza az embereket. Utasszáma évente
hatszázezer és egymillió között ingadozik. Helyreállítása óta
üzemviteli feladatait a BKV látja el.
BreuerPress
állapotában egészen pontosan 1870. március 2-án avatták fel. A
korának legmodernebb műszaki megoldásait felvonultató közlekedési
eszközt gróf Széchényi Ödön jóvoltából építették. A sikló
létesítéséről már a kiegyezés idején folytak tárgyalások.
Szükségessége abból adódott, hogy a budai vár már nem kimondottan
erődítmény-szerepet töltött be, hanem minisztériumoknak adott helyet
és az ott dolgozóknak is el kellett valahogyan jutni a munkahelyükre.
1869. október 23-án már tartották meg az első próbát. A
mozgatóerőt az alsó állomáson elhelyezett 35 lóerős gőzgép
biztosította. Buda városának kívánsága szerint a felső szinten is
épült egy egyszerű szerkezetű csarnok. A sikló kocsik a felső
állomáson lévő fordítókorongon átvetett 24 mm vastag, 42 db
acélpászmából font drótkötélen függtek. A pálya a vízszintessel
30°-os szöget bezáró, 96 m hosszú, 1410 mm-es nyomtávval lefektetett
vágányból állt, amelyeket alacsony lépcsős fal választott el
egymástól. A szintkülönbség az alsó és felső állomás között közel 50
m volt. A két kocsi egyedülálló módon három, lépcsőzetesen egymás
fölé emelkedő fülkéből állt, a két szélső II. osztályú besorolású
részen 8-8, a középső I. osztályú részen 6 ülőhellyel. Nagy
forgalomban azonban 24 utast szállítottak. A menetek sűrűsége
csúcsórában elérte a 30-at is. A haladási sebesség 8 km/ó volt.
A sikló az első években alig szállított kevesebb személyt, mint
a XIX. század utolsó évében: évente átlagosan négy-ötszázezer
utassal működött. Először az utasszám lassan emelkedett, majd a
világháborús években megélénkült, 1919-ben már napi ötezer fő is
volt. Később, 1920-tól az utasforgalom fokozatosan hanyatlott. A
világgazdasági válság idején a szállított utasok száma már a 435
ezer főt sem érte el, majd a második világháború idején ismét
fellendült a forgalom, 1943-ban 2,1 millió utas vette igénybe a
siklót. 1944-ben például csaknem kétmillió-ötvenezer utast
szállított.
A Budai Hegypálya Rt. üzemét a megnyitástól 1870. április 30-ig
a Budai Vaspálya Társaság vezette, majd átadta a tulajdonos saját
kezelésébe. A koncesszió lejárta után, 1920-ban a sikló a főváros,
majd 1932-ben a BSzKRt. tulajdonába került.
A háború utáni helyreállítás helyett a BSZKRT úgy döntött, hogy
romjait eltakarítja, de a helyreállítási munkálatokat már nem
kezdték el, mivel a budai várnegyed közlekedését autóbuszokkal
kívánták megoldani.
A Budavári Siklót végül 1986-ban állította helyre a főváros a
BKV-val összefogva, és már a következő évben, 1987-ben, az UNESCO
Világörökség listájára került! Az 1870-től a második világháborúig
szinte változatlan műszaki tartalommal üzemelő sikló meghajtása
viszont a felújítás során alaposan átalakult. A gépház ezúttal már a
felső állomás alá került, és villamos hajtást kapott a sikló. A
jármű ma már szinte teljesen automatikusan működik. Elektromos és
mechanikus érzékelői segítik az utasok biztonságát. Kezdetben három
métert tett meg másodpercenként, de ez túl gyorsnak bizonyult, ezért
a sebességet a felére csökkentették.
A sikló továbbra is vonzza az embereket. Utasszáma évente
hatszázezer és egymillió között ingadozik. Helyreállítása óta
üzemviteli feladatait a BKV látja el.
BreuerPress
