Cáfolta Oroszország fegyverexportáló cégének vezetője azokat a sajtóértesüléseket, miszerint vadászrepülőgépeket szállítottak Szíriának.
Oroszország nem tervezi, hogy vadászrepülőgépeket ad el Szíriának és Iránnak – jelentette ki Szergej Csemezov, a kizárólagos fegyverkiviteli joggal rendelkező Roszoboronekszport állami vállalat vezetője kedden. Hozzáfűzte, hogy nyilvánosságra hozzák, ha ilyen tárgyalások kezdődnének.
A párizsi Le Bourget repülőterén hétfőn megnyílt 47. légi seregszemlére és vásárra érkezett orosz küldöttség egyik, névtelenül nyilatkozó tagja korábban elmondta, hogy a MiG-31E elfogó vadászrepülőgép első külföldi megrendelője egy közel-keleti ország volt. Az ügylet értékét 400 millió dollárra becsülte.
A Kommerszant című orosz napilap kedden azt írta, hogy Oroszország megkezdte a Szíriával kötött, öt darab MiG-31E szállításáról kötött szerződés teljesítését. Az újság szerint a feltehetően a szíriai elnök tavaly őszi moszkvai látogatásán megkötött ügylet előnyös lehet Iránnak, amely a közös védelmet előirányzó szíriai-iráni megállapodás alapján finanszírozza a vadászrepülők beszerzését. Úgy tudni, hogy Oroszország a MiG-35-ösök technikai paramétereihez hasonló adottságokkal rendelkező MiG-29M/M2 típusú vadászrepülőket is szállít Damaszkusznak. A lap forrásai egymilliárd dollárra becsülték a vadászgépek árát.
Borisz Aljosin, a szövetségi ipari felügyelet vezetője a Kommerszantnak megerősítette, hogy van olyan szerződés, amely alapján Oroszország MiG-31E vadászgépeket szállít. A vevő kilétét azonban nem árulta el.
A sajtóhírekre reagálva Mihail Kaminyin orosz külügyi szóvivő kijelentette, hogy a katonai-technológiai együttműködés terén kötött valamennyi megállapodás összhangban áll a nemzetközi joggal, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataival és Oroszország szerződéses-jogi kötelezettségeivel.
Az orosz vadászgépek szíriai exportja elégedetlenséget válthat ki Izraelben és az Egyesült Államokban. Juval Stejnic (Likud), az izraeli parlament külügyi és védelmi bizottságának elnöke a Jediót Ahronót című izraeli napilapnak azt mondta, hogy ha igazak a MiG-vásárlásról szóló hírek, nem lehet elhessegetni azt a gondolatot, hogy Szíria háborúra készül.
A Kommerszant szerint Moszkva idegeit nem borzolja fel az orosz-szíriai katonai együttműködést helytelenítő Egyesült Államok bírálata, mert számára most az amerikai rakétapajzs európai elemeinek telepítése miatti vita a legfontosabb. Elképzelhető, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök július 1-2. amerikai vizitjén összekapcsolják és együtt vitatják meg a két kérdést.
BreuerPress