Műanyagtáskában elhelyezett pokolgép robbant fel először egy népszerű gyorsétterem közelében, Bagdad egyik szunniták és síiták által vegyesen lakott zsúfolt körzetében. Legalább öt ember vesztette életét ezen a helyszínen.
Pokolgépek robbantak hétfőn Bagdad központjában két piac közelében, legkevesebb 76 ember halálát és 164 sérülését okozva – közölte az iraki védelmi minisztérium.
Harminc perccel később két gépkocsiban robbantak pokolgépek a Sordzsa nevű nagybani piac, illetve vásárcsarnok közelében. Legalább 71 ember esett halálos áldozatául ennek a kettős merényletnek, további 164 pedig eltérő súlyosságú sérüléseket szenvedett. A két autó egymástól alig száz méternyire robbant fel, az egyik az emeletes vásárcsarnok parkolójában, ahol több száz jármű állt a merénylet pillanatában. Egy épület leomlott a detonáció hatására, néhány raktár és számos közelben parkoló gépkocsi kigyulladt. Nyugati televíziók operatőrei égő embereket is láttak a helyszínen. A két dörej Bagdad központjának minden körzetében hallható volt, és messziről látszottak a robbanás nyomán magasba szálló fekete füstfelhők is.
Pontosan egy évvel ezelőtt robbantottak fel – feltehetőleg szunnita szélsőségesek – egy fontos síita szentélyt Szamarrában. Kevéssel a baljós évforduló előtt Irak legfőbb síita vezetője, Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh felszólította híveit, hogy ne hajtsanak végre bosszúakciókat az évfordulón. A szamarrai mecset elleni merénylet síita megtorlásokat váltott ki annak idején, majd a szunniták megbosszulták a síita megtorlást, amire a síiták újabb merényletekkel feleltek. Tízezrek vesztették életüket a felekezetek közti erőszak hullámában.

BreuerPress-info