Amerikai célpontok elleni támadásokra biztat a Hamász katonai szárnya

Tragédiának nevezte a bét-hanúni esetet és sajnálkozását fejezte ki Cipi Livni izraeli külügyminiszter. „Izrael mindent megtesz annak elkerülése érdekében, hogy ártatlan civil lakosokat érintsenek a hadműveletek, sajnos néha történnek tragédiák”


– állt a külügyminiszter közleményében. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy” Izrael tavaly kiürítette a Gázai övezetet, lehetőséget adva a palesztinokkal való új kapcsolatok megalapozásának. Ám azóta a dél-izraeli települések a Gázai övezetből induló palesztin terroristák célpontjaivá váltak, ami arra kényszerítette Izraelt, hogy katonai akciókat hajtson végre ezek leállítása céljából”.

Ehud Olmert kormányfő és Amír Perec védelmi miniszter kormányközleményben fejezte ki sajnálkozását a palesztin civilek halála miatt, „azonnali humanitárius és orvosi segítséget ajánlva fel a Palesztin Hatóságnak”.
„Amerika politikai, pénzügyi és logisztikai leplet biztosít a cionista megszállás bűneinek, és felelős a bét-hanúni mészárlásért. Ezért leckét kell adni az egész világon az amerikai ellenségnek”

áll a szervezet közleményében. A szerda hajnali támadásban egy 18 tagú palesztin nagycsalád tagjai haltak meg, köztük tíz gyermek, a sebesültek száma meghaladja a húszat. A nap folyamán további hat palesztin halt meg, közülük egy a gázai övezeti Dzsabalíjában, öten pedig a ciszjordániai Dzsenínben, ez utóbbiak között palesztin orvosi források szerint öt aktivista volt.
Az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) éles hangú közleményben ítélte el az „izraeli állami terrorizmust” a palesztin területek elleni legutóbbi izraeli támadások után, amelyekben több mint húsz palesztin vesztette életét.
A muzulmán országok legnagyobb nemzetközi szervezete különösen fájdalmasnak nevezte a sok gyermekáldozatot a Gázai övezetben és Ciszjordániában.
Ugyancsak az „izraeli állami terrorizmust” ítélte el egy szíriai külügyi közlemény, azt kérve az ENSZ Biztonsági Tanácsától, hogy vezessen be szankciókat a zsidó állam ellen. A kommüniké egyben felszólította a különböző politikai irányzatokat követő palesztin szervezeteket, hogy „zárják szorosra soraikat az izraeli bűntettekkel szemben”.
Megdöbbenésének adott hangot a támadás miatt a Jeruzsálemben tartózkodó Álvaro de Soto közel-keleti ENSZ-megbízott. „Szörnyű izraeli vérengzésnek” nevezte a bét-hanúni támadást a Londonban tárgyaló II. Abdalláh jordániai király Mahmúd Abbász palesztin elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében. Az uralkodó ígéretet tett arra, hogy minden lehetőt megtesz az izraeli katonai akciók leállítására, egyúttal felszólította a nemzetek közösségét, hogy mielőbb tegyék sínre „a palesztin-izraeli békefolyamatot”.
„Oroszországot rendkívül módon aggasztja a tragikus incidens, amely számos áldozatot szedett a civil lakosság körében” – hangsúlyozta közleményében az orosz külügyminisztérium, amely a vérontás leállítása érdekében felszólította a feleket: hagyjanak fel az egymás elleni csapásokkal, amelyek áldozatai teljesen ártatlan emberek, hozzanak sürgős intézkedéseket a helyzet stabilizálására, s vegyék fel újra a politikai párbeszéd fonalát. „Nincsen más ésszerű választás” – hangsúlyozta a moszkvai nyilatkozat.
Palesztinok közben újabb két rakétát lőttek ki a Gázai övezetből a dél-izraeli Szderót városára, aminek következtében egy személy könnyebben megsérült.
BPI-info