Gyurcsány Ferenc a Mazsihisz vezetőivel gyűlöletbeszéd elleni törvényről is tárgyalt

– A gyűlöletbeszéd elleni törvény mielőbbi parlamenti elfogadását szorgalmazták a miniszterelnökkel folytatott megbeszélésükön a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetői Budapesten. Gyurcsány Ferenc arra kérte a közösséget, hogy a témában kezdeményezzen közös munkát. „Ez a közösség az elmúlt években szépen fejlődött, új intézményekre tett szert, folyamatosan bővítette azt a gondoskodást, amely a közösség belső együtt maradását, illetőleg teljesebbé tételét teszi lehetővé. Ezt megköszöntem” – mondta a kormányfő a csaknem egyórás tanácskozás után, a zsinagóga előtt. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: „A Magyar Köztársaság kormánya úgy érzi, hogy nagy a mi közös adósságunk. Nagy a közös adósságunk a zsidó származású és a zsidó hitvallású testvéreinkkel szemben”. „Ezen nem búslakodni kell, hanem tenni azért, hogy könnyű legyen ma Magyarországon, könnyebb legyen ma Magyarországon magyarként és zsidóként élni” – tette hozzá. A miniszterelnök kiemelte, hogy megértette mindazokat a gondokat és bajokat, amelyek egy ilyen közösséget terhelnek, és ugyanazt képviselte, mint minden hasonló megbeszélésen. „A hit az emberi élet kiteljesítésének, egésszé tételének egyik legfontosabb eszköze” – hangsúlyozta a kormányfő, majd hozzáfűzte: ha ez a hit gyarapítja a nagyobb közösséget is, jelentősége messze túlmutat a vallásos közösségen. „Ezért hasznos a társadalmi szerepe, megerősítendő a társadalmi szerepe, és ehhez segítséget kell nyújtani” – mutatott rá. Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a magyarországi történelmi egyházak közül másodikként kereste fel a zsidó felekezetet; elsőként, mintegy három héttel ezelőtt a katolikus egyházhoz látogatott el. Természetesen „ez a sor” folytatódik – mondta: még karácsony előtt meglátogatja valamelyik történelmi keresztény egyházat. „A köztársaság kormánya, annak képviseletében a miniszterelnök arra törekszik, hogy valamennyi vallásos közösséggel és valamennyi egyházzal kiegyensúlyozott, nyugodt, fejlődő kapcsolatot tartson fenn; érteni és segíteni akarja létezésüket” – hangsúlyozta. Heisler András, a Mazsihisz elnöke elmondta, hogy a megbeszélésen szóba került a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvény is. „Mi úgy gondoljuk, hogy a szólásszabadság joga nagyon fontos a Magyar Köztársaságban mindenkinek, de emellett az emberi méltósághoz való jog is nagyon fontos, és a kettő között kellene valami összhangot képezni” – közölte. Rámutatott arra: ezért nagyon szorgalmazzák, hogy „a gyűlöletkeltés elleni törvény igenis megszülessen a magyar parlamentben”. „A miniszterelnök úr megértette ezt a problémánkat. Ő kérte, hogy a közösségünk ebben a témában kezdeményezzen egy közös munkát” – mondta Heisler András. Ha ez a munka eljut addig, hogy törvénytervezetként a parlament elé kerül, akkor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök „ezt fogja tudni támogatni” – tette hozzá. Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató azt mondta, hogy a megbeszélés jó hangulatú volt, „barátinak nevezhető volt a találkozó”. A témák közül kiemelte kórházuk finanszírozását, annak az 58 ágynak a fenntartását, amelyet saját erejükből hoztak létre. Mint mondta, a kormányfő ígéretet tett arra, hogy megvizsgálja a kérdést. Kérdésre válaszolva közölte, hogy az egyházi iskolák állami támogatásáról nem esett szó a megbeszélésen. Az egyházak vezetői a napokban tárgyaltak erről Hiller István kulturális miniszterrel, és „ott egy számukra megnyugtató vagy legalábbis reményt keltő választ kaptak” – tette hozzá. „Most várjuk az eredményt az Oktatási Minisztériumtól” – fűzte hozzá. A megbeszélést követően Gyurcsány Ferenc vendéglátói kíséretével megtekintette a Dohány utcai Zsinagógát. A Síp utcai Mazsihisz-székháztól a zsinagógába tartva megállt a Wallengerg-emlékparkban, a holokauszt áldozatainak tiszteletére létrehozott emlékfánál, valamint a kertben létrehozott temetőnél. A találkozón jelen volt Suchmann Tamás országgyűlési képviselő (MSZP), a Mazsihisz képviselőtestületének tagja, Streit Sándor, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke, Deutsch Róbert, a budapesti rabbiság vezetője, valamint Herczog László, a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség elnöke is. Breuer Péter BPI.