„Újságírók a terrorizmus ellen”

A terrorizmus nem más, mint egy totalitárius világszemlélet végső eszköze, az öngyilkos terrorista pedig ennek a totalitárius világképnek az elkötelezettje, akit a világképet fenntartó érdekcsoportok agymosással vesznek rá, hogy önként kövesse el az önmagát és ártatlan emberek tucatjait megsemmisítő tettet – jelentette ki Benjamin Netanjahu izraeli pénzügyminiszter, volt kormányfő egy jeruzsálemi nemzetközi újságíró-találkozón. Az „Újságírók a terrorizmus ellen” elnevezésű nemzetközi konferencián 28 ország újságírói tanácskoztak a média szerepéről ebben a világot egyre átfogóbban érintő kérdésben. Izrael korábbi miniszterelnöke úgy ítélte meg, hogy „a világ nehezen érti meg azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a közel-keleti ország kénytelen foganatosítani az elmúlt években közel ezer ártatlan civil életét kioltó és további ezreket megsebesítő öngyilkos merényletek megelőzésére”. Netanjahu elsősorban az úgynevezett biztonsági kerítés kedvezőtlen külföldi fogadtatására utalt.


– A terrorizmust véglegesen felszámolni csak politikai eszközökkel lehet, a biztonsági kerítés csak ideig-óráig adhat védelmet – mondta a Sin Bét izraeli belbiztonsági szolgálat volt vezetője. Ami Ajalon nyugalmazott tábornok szerint a terrorizmus lényegéből fakadóan előbb-utóbb új lehetőségeket talál akár az öngyilkos merényletek folytatására is. Izrael neves biztonságpolitikai és katonai szakértői hangsúlyozták, hogy szét kell választani és külön kell kezelni az eredendően szekuláris palesztin és a vallási alapokon nyugvó, al-Kaida-féle terrorizmust. A védelmi minisztérium egyik magas rangú szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy „a legjelentősebb arab terrorszervezeteknek” Damaszkuszban van a stratégiai központjuk, többnyire innen irányítják és pénzelik az öngyilkos merénylőket is. Több izraeli szakértő is úgy vélekedett, hogy a világ közvéleménye nem kellően tájékozott a közel-keleti események eredetét, jellegét és következményeit illetően, de a New York-i Világkereskedelmi Központ és a Pentagon ellen elkövetett terrortámadás óta talán „érzékenyebben figyel a világ arra a fajta fenyegetettségre, amivel Izrael népének nap mint nap szembe kell néznie”. Breuer Péter BPI.