Izrael Hec (nyil) Rakéta

Arrow) típusú rakétaelhárító rakétákkal, készülve esetleges iraki rakétatámadásokra. Az izraeli katonai rádió jelentette, hogy egy időben indítottak egy töltettel ellátott és három töltet nélküli rakétát a Tel-Avivtól délre található palmahimi légitámaszpontról a támadást számítógépen szimuláló több Scud típusú rakétára. A Heceknek több mint 50 kilométeres magasságban kellett megsemmisíteniük a Scudokat.


A gyakorlat sikeres volt, de kiértékelése még nem történt meg. A részben amerikai pénzből, 2,2 milliárd dolláros költséggel hadrendbe állított rakétavédelmi rakétarendszer Hec típusú rakétáival korábban is végeztek már kilenc kilövési gyakorlatot, de minden esetben csak egy rakétát indítottak – közölte a rádió a hírügynökségek szerint. Irak az 1991-es öbölháború idején 39, hagyományos töltettel ellátott Scudot lőtt ki Izraelre, ami egy halálos áldozatot követelt és jelentős károkat okozott lakott területeken. Az Egyesült Államoktól a Scud elleni védekezésre kapott Patriot típusú rakéták akkor jórészt „tehetetlenek” voltak, azóta azonban továbbfejlesztették őket, és az egész Izraelre kiterjedő jelenlegi rakétaelhárító rakétarendszernek – amely most a világon a legfejlettebb – a Hecek fő szerepe mellett kiegészítői. Izrael attól tart, hogy ha az Egyesült Államok ismét megtámadja Irakot, és az arab ország bosszúból rakétatámadásokat indít Izrael ellen, akkor az irakiak esetleg most már vegyi vagy biológiai fejjel szerelik fel a Scudokat, noha a legtöbb stratégiai elemző szerint a mai iraki rakétahaderő csak töredéke az 1991-esnek.