Napi Tóra
 |
x |
|
||||
K”K,
Toldot hetiszakasz 2. kommentár, 5778. Márhesván 24.
“A hang Jákobé, a kezek Ézsau kezei” – az atyai áldás megszerzése során Jákob teste (személyisége?) részben Ézsauvá válik, olyan kockázatot vállal anyja javaslatára, amely – elsősorban küldetését tekintve – akár visszafordíthatatlan károkat okozhat számára. Hiszen nem felismerhető a határvonal, amelyet ha átlép, akkor nem csak kezei, hanem ő maga, teljes egészében Ézsauvá lesz. Isten nem avatkozik közbe, a döntések Rebekka és Jákob kezében vannak. Feltételezhető, hogy a helyzetnek nem volt más megoldása, ugyanakkor kételyek is megfogalmazódhatnak: vajon részleges átalakulása után az eredeti, tiszta és romlatlan, “sátorlakó” Jákobot kaptuk vissza? Ha egy nehezebb élethelyzetben ott áll egymással szemben két személy, vagy két csoport, akiket távol tart egymástól életszemléletük, abból elkerülhetetlenül konfliktus lesz. Ha az egyik sátorlakó (Jákob), a másik pedig inkább vadász (Ézsau), akkor történelmi ismereteink birtokában okkal hihetjük, hogy a sátorlakó kifinomult, “sátorlakós” érvekkel, míg a vadász egyáltalán nem kifinomult, “vadászós” lendülettel veti magát a csatába. Történhet-e másként? Teljesülhet-e a sátorlakó örök álma, és győzhet-e, ha kitartóan önmaga marad? Beviheti-e a vadászt a sátorba? Vagy csak annyit tehet, ha hű akar maradni önmagához, hogy megmutatja a sátor felé vezető utat annak reményében és hitével, hogy bár a vadász őt magát legyőzi, de később kénytelen lesz a sátor felé indulni, mert annak látványa “bizonyára” megigézte? A Tóra megmutatja az igazán kockázatos megoldási lehetőséget. Jákob, vonakodva bár, de hajlandó a csapdákat nála jobban ismerő Ézsau módszereivel harcolni. Ráébred arra, hogy ki kell lépnie az általa helyesnek tartott keretek közül, mert csak idegen terepen van módja megküzdeni testvérével. Nem is a győzelem a fő kérdés, hanem az, hogy létrejöhet-e máshol a csata? Folyt köv.
Szép napot mindenkinek!
