Soha nem rendezett ekkora sportversenyt Magyarország

Soha nem rendezett ekkora sportversenyt Magyarország

 

Magyarország soha nem rendezett akkora sportversenyt, mint amekkora a pénteken kezdődő vizes világbajnokság lesz – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 95. Kormányinfón, amelyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen.

Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy Magyarország Mexikó visszalépése után “beugróként” rendezi meg a világbajnokságot. Magyarország ezzel mindenképpen rekordot dönt – jegyezte meg.

A miniszter közölte, az ország új létesítmények megépítésével és számos felújításával készült a sporteseményre. Az új létesítmények megépítésére és a magyar vizes sportok támogatására mintegy 85 milliárd forintot költöttek – tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Szerinte a magyar vizes sport ilyen infrastrukturális beruházásokat nem kapott az elmúlt években.

Lázár János mindenkitől nagyvonalúságot kért és azt is kérte, hogy a sikernek drukkoljanak és a sikerhez segítsék hozzá a magyar sportolókat. Elmondta, közel 100 magyar sportoló indul a versenyeken, úszásban minden számban indul magyar versenyző a vb-k történetében először.

A Seuso-kincsek visszaszerzése a tudománynak is óriási lehetőség

A tudomány szempontjából is óriási lehetőségnek nevezte a Seuso-kincsek második hét darabjának visszaszerzését a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki jelezte: a British Museummal közösen eddig nem látott alaposságú kutatómunka indulhat a Pannon térség feltérképezésére.

Lázár János elmondta, hogy hét év szívós munka előzte meg a Magyarországról elkerült, 14 darabos nemzeti kincs visszaszerzését. A magyar muzeológia nagy eredménye, hogy visszakerülhettek hazánkba hosszú kitérő és kalandos történet után – tette hozzá, megköszönve Baán Lászlónak, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának munkáját.

Tájékoztatása szerint a munkában a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda vett részt és a Magyar Államkincstár finanszírozta a hazahozatallal kapcsolatos költségeket. Összesen 43,5 millió eurót áldozott az ország azért, hogy visszakapja több 100 millió eurót érő jogos tulajdonát – mondta a tárcavezető.

Megjegyezte: a “kincsvadászat” nem marad ennyiben, ugyanis sokan hisznek abban, hogy a legjelentősebb római kori lelet sokkal nagyobb, és további darabok is előkerülhetnek. A kormány minden bejelentést megvizsgál – közölte.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

A minisztert kérdezték a Munkácsy Mihály Golgota című festményének védetté nyilvánításával kapcsolatos perről is. Azt felelte: a bíróság nem a védettséget vitatja, hanem egy 30 éves jogvitát kell tisztázni, miszerint amikor először Magyarországra került a kép, akkor volt-e visszaszállítási kötelezettség az Egyesült Államokba. Ezt követően semmi akadálya a védetté nyilvánításnak – fogalmazott, hozzátéve: a kérdés nem érinti Pákh Imre tulajdonjogát.

A műgyűjtő nem akarja elvinni a képet az országból, viszont van egy árelképzelése, és nem jutottak eddig egyezségre – jegyezte meg Lázár János.

 

Megkérdezték a Várgondnokságnál tartott belső vizsgálatról is, amelyre válaszul azt közölte, lezárult a folyamat, jövő hétre várható tájékoztatás az eredményről.

20 pontos akcióterv a minőségi élelmiszerekért

A kormány 20 pontos akciótervet fogadott el a magyar élelmiszerek minőségére vonatkozóan – közölte Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint az intézkedések arról szólnak, hogy az embereknek hogyan lehet jó minőségű élelmiszereket biztosítani és megvédeni őket attól, hogy a multinacionális cégek rossz minőségűeket adjanak el nekik.

A kormány hatósági tájékoztatási, tudatformáló és ellenőrző munkát indít, hogy érdemben javuljon az élelmiszerminőség – fejtette ki a tárcavezető.

Fontosnak tartotta a magyar élelmiszerek népszerűsítését, kiemelve, hogy az elmúlt hét évben 30-ról közel 60 százalékra nőtt a magyar termékek aránya a kiskereskedelmi forgalomban.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Ismertette azt is, hogy a kormány 2017 első felében 17 ülést tartott, 130 előterjesztést tárgyalt, a legtöbbet május 3-án. A kormány két kabinetje, a stratégiai és a gazdasági összesen 32 ülés tartott, 612 előterjesztést tárgyaltak meg – részletezte.

Kibővül a Kisfaludy-program

A Dunakanyar, Debrecen és Hortobágy térsége is részesülhet a 2019 és 2030 között megvalósuló Kisfaludy turisztikai fejlesztési programból – jelentette be Lázár János.

Emlékeztetett arra, hogy a nemrégiben meghirdetett háromszázmilliárd forintos program eddig a Balatonra, a Fertő-tóra és a tokaji borvidékre terjedt ki. Ehhez csatlakozik most a három másik régió – közölte.

Közölte, Magyarország GDP-jében a turizmus 15-20 százalékot tesz ki, ezért nagyon fontosak az országnak az ebből az ágazatból származó bevételek. Emlékeztetett arra is, hogy idén új struktúrát alakítottak ki a turizmus területén, létrejött a nemzeti turisztikai ügynökség.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Kitért arra, hogy jogszabály-változásokkal a magyarországi nyaralóhajózás megkönnyítését tervezik, míg a jövőben a kerékpárutaknál a közművek kiváltását a közműszolgáltatóknak kell finanszíroznia.

Beszámolt arról, hogy a sportorvoslás szabályainak átalakításával, ha a háziorvosok akarják, akkor a sportegészségügyi alkalmassági igazolást ők is kiállíthatják. Hozzátette: hozzájárultak Szekszárd és Salgótarján hitelfelvételéhez közműfejlesztés céljából.

Lázár János elmondta, a kormány terve Budapesten egy 700 milliárd forintos egészségügy-fejlesztési program, és idén egy 20 milliárd forintos műszerbeszerzés előtt állnak a budapesti kórházak.

A minisztert kérdésre elmondta, a nyitott mellkassal kardiológiai intézetből a Heim Pál Gyermekkórházba CT-re szállított kislány állapota a vizsgálat előtt és után is stabil volt. A gyermek hosszabb ideje beteg volt és az orvosok megtettek mindent annak érdekében, hogy életét megmentsék – közölte.

Lázár János azt mondta, 2010 óta azon dolgoznak, hogy javítsanak mindenki egészségügyi helyzetén, aki az országban él. Elköltöttek eddig több száz milliárd forintot – folytatta, majd hozzátette: “eddig jutottunk, ennyit tudtunk elérni”.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Meg kell állítani a bevándorlást

Szólt arról is, hogy a magyar kormánynak mintegy két tucatnyi vitás ügye van az EU-val, az Európai Bizottsággal (EB). Ez normális mennyiség, az ügyek számát tekintve Magyarország a tagállamok között a középmezőnyben van, a 28 tagállamból a tizenharmadik – mondta. Szerinte olyan ügyekről van szó, amelyek több évtizedre meghatározzák az ország sorsát, például a bevándorlás vagy a föld kérdése.

A legfontosabb ügynek a bevándorlást nevezte, amellyel kapcsolatban azt mondta, az EU szeretné megszervezni a bevándorlást, meg akarja nyitni a kapukat, ezzel szemben Magyarország azt mondja: le kell zárni a határokat, meg kell állítani a bevándorlást. Ez egy olyan ügy, amely miatt 3-4 kötelezettségszegési eljárás is folyik Magyarországgal szemben – tette hozzá.

Kérdésre azt is elmondta, hogy az eljárásokkal kapcsolatban a kormány minden kérdésre válaszol, a CEU ügyében azonban “egy centimétert sem” közeledtek az álláspontok. Az Európai Bizottság érveléséből kitűnik, hogy Soros György oldalán állnak, sok, vagy súlyos érvet azonban nem látott – jegyezte meg. A civil törvény illetően még a “nulladik fázisban” tart az eljárás, a testületnek kérdései vannak – mondta a miniszter.

Kérdésre válaszolva nagy esélyét látta annak, hogy az EB át tudja vinni a bevándorlási ügynökségre vonatkozó terveket, amellyel elvonnák a tagállamok azon hatáskörét, hogy meghatározzák, kik élhetnek a területükön. Szerinte ez Soros György javaslata.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

A Soros Györgyöt ábrázoló kormányzati plakátokra vonatkozó számos kérdésre a miniszter megerősítette a kormány álláspontját: az ország biztonsága ügyében nem kötnek kompromisszumot és nincsenek tekintettel senki származára. Az, hogy az ország határához félmillió bevándorló jön, olyan biztonsági kérdés, amelyben semmilyen kompromisszumot nem köt Magyarország – fejtette ki. Ezt tudomásul kell vennie azoknak a zsidó közösségeknek is, amelyek a Soros Györggyel kapcsolatos kampány miatt aggályaikat fogalmazták meg – rögzítette. Hozzátette: tiszteletben tartják a magyarországi zsidó közösségek álláspontját és tudomásul veszik az izraeli külügyminisztérium véleményét.

Elmondta, a jövő héten többnapos állami látogatásra érkezik Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Magyarországra. Cáfolta azt, hogy az izraeli kormányfő látogatása miatt veszik le a Soros Györgyöt ábrázoló plakátokat. A kampány július 15-ig volt megrendelve – jelezte.

Lázár Jánost faggatták Soros György elismeréseinek esetleges visszavonásáról is. A budapesti díszpolgári címről szólva közölte: a kormány nem foglal állást abban, de szerinte nem volna helyes lépés. A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét illetően pedig azt mondta: nem tud ilyen kezdeményezésről és nem támogatná a visszavonást.

A jó szakembereket meg is kell fizetni

A tárcavezető kérdésre tudatta, hogy a kormány nem tervezi, hogy Alkotmánybírósághoz fordul az állami cégvezetők bérplafonját érintő kúriai döntés miatt. Mint mondta, csak úgy lehet egy jó szakemberre munkát, állami vagyont rábízni, ha meg is fizetik, ellenkező esetben a piacon vállal munkát. A bérezésnél a kormány az Állami Számvevőszék javaslatait vette figyelembe – jegyezte meg, hozzátéve: amíg a gazdasági eredmények nem tették lehetővé, addig szükség volt a moratóriumra, most azonban a gazdaság számai javultak és a cégek is eredményesebbek.

Faggatták a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításával kapcsolatos aláírásgyűjtésről is. Úgy reagált: két álláspontjuk van, egyrészt megvárják, hogy mit döntenek az emberek, másrészt a munkaszüneti napok számának bővítésére a kormány nem tesz javaslatot.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

A miniszter a még zajló tárgyalások miatt nem tartotta indokoltnak, hogy a szocialisták kezdeményezésére rendkívüli parlamenti ülés legyen a felsőoktatási törvényről.

Kérdésre válaszolva a makói gimnázium igazgatójával kapcsolatban elmondta, 22 éve vezeti az intézményt és annak színvonala most rosszabb, mint korábban volt. Hozzátette: helyesnek tartja, hogy az állam a színvonal növelése érdekében új igazgatót keres. A váltással kapcsolatos esetleges politikai befolyásról azt mondta, a Fidesz hét éve kormányoz, ezalatt az időszak alatt a most távozó igazgató vezette a gimnáziumot.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.