hírlevél 17-04-20 (pészáh és jövő, ros hódes, és egy kis pihenés…

hírlevél 17-04-20 (pészáh és jövő, ros hódes, és egy kis pihenés…)

Tiszteltjeink,

——- hagyomány
Pészáh véget ért, és a zsidó nép – nemzetté válásának története elkezdődik. Ezt az utat különböző törvények (micvák) és szokások (minhágim) díszítik.

A Bét Sálomban – az ünnep mind a nyolc napján – hál’ Istennek megvolt a minjen, tudtunk Tórát olvasni, ami alapvetése a hagyományos zsidó létnek. Közel lenni a szentségekhez, megérinteni és megérteni őket.
Igen, a tóratekercs, a mezuzá vagy a tefilin megcsókolása olyan „zsidó evidencia”, mint gyermekeink vagy szüleink megcsókolása.

Szeretjük a jeleket. Nem véletlen, hogy a világ a zsidókat legtöbbször a „sábeszdekli”-vel vagy „disznó-tilalom”-mal azonosítja.

Szombaton a kóserság törvényeiről olvasunk a Tórában.
Isten csak egy indokot mond: hogy tanuld meg elválasztani a tisztát az tisztátalantól.

És pont ez a lényeg: népünk történelmét át és átszövi az a gondolkodási gyakorlat, hogy a Teremtő mit is akart üzenni számunkra a törvényekkel.
Megtartom a szombatot, ám miért?
Naponta 3x imádkozom, ám hogyan?
Vágyódom a rituális tisztaság után, de mi értelme van?

Minden kérdéshez nagyon bölcsen kell hozzáállni, mert ha a lényegtelent előre helyezem, akkor a lényeges el fog veszni. Éppen erről szól a rabbik munkája.
Nagyon nehéz a mérlegelés a vallásjog útjain.
Hűnek lenni és nem ijesztőnek.
Hitelesnek lenni és nem magamutogatónak.
18 esztendeje dolgozom rabbiként és pontosan tudom, hogy magyar zsidóság legnagyobb ellensége nem a politikai pártok, hanem a saját ismerethiánya. Szelíden és bölcsen kell rávezetni a honi zsidó közösséget arra, hogy a zsidóság megélése – a hagyomány által a legcsodásabb. És annak elhagyásával csupán légvár és nem palota.
És eme hagyomány első pillanatát kapta meg a zsidó nép, ott pészáh ünnepén, majd adagolta Mózes a micvákat – egészen a honfoglalásig, és az utána lévő 3,5 évezredben értelmezik a rabbik – generációról generációra, hogy ezáltal biztosítsák a zsidó életet és magát a túlélést. És azon gondolkodnak, mit is akart mondani a Jóisten….Ezzel kapcsolatban hadd osszak meg egy tanmesét:

Egyszer egy nagy rabbihoz elment egy ember és panaszkodott nála, hogy teljesen elveszi az erejét a pészáhi takarítás és még a gyermeke sem segít neki kellően. A rabbi csupán egy régi mondást idézett számára:
אבק זה לא חמץ והילדים הם לא קרבן פסח
„a por, az nem homec, és a gyermekek nem pészáhi áldozatok.”
azaz a Jóisten nem azt kérte, hogy beleőrülj a pészáhi előkészületekbe, és még a gyermekeiddel való foglalatosságot is feláldozd a micva mind tökéletesebb teljesítésének.
A pészáh véget ért. Ez jelentse azt, hogy kezdődjön el számunkra egy olyan időszak, amiben kérdéseket teszünk fel magunknak.
Amiben napról napra, vagy hétről hétre tanulunk néhány percet abból a zsidó hagyományból, amit Mózes is tanított a népének – pészáhtól a honfoglalásig.és tanuljuk meg. a por az nem homec… és a gyermek meg nem pészáhi áldozat…
— sábát —
hetiszakasz: semini / mevárhimsábát: 19:23 – 20:33
rajzfilm: