Nem könnyen járható út egy nemes célért
Darvas István rabbi és Toronyi Zsuzsa, a Zsidó Múzeum vezetője a szóferekről, a szépírásról, az Írásról beszéltek, a második Ádár hónap előestéjén.
Ha jól tudom, akkor a zsinagógai naptár szerint itt a hó vége, azaz Ros Chódes van.
D. I.: Valóban és ezzel kezdődik meg a második Ádár hónapja. Ez az időszak, amikor alkalom nyílik Purim és azoknak a jeles napoknak a megtartására, amelyek erre a hónapra vannak kijelölve. Azt kell szem előtt tartani, hogy: Amikor Ádár hónap beköszön, sokasítjuk az örömöt! Jól tudom, ez úgy hangzik, mintha Ádárnak ez valamiféle automatizmusa lenne. Személyes tapasztalatom szerint – ami nem feltétlenül csak a hagyományból táplálkozik -, Ádár hónap nehéz szokott lenni. Már ezért is azt javaslom mindenkinek, amikor csak egy kis szabadidejük van, akkor próbáljon meg törekedni arra, hogy szaporítsa az örömöket, mert bár ez a hónap szerencsésnek számít. A bölcseink is azt mondják, ha valakinek nehezebb ügyei vannak, akkor ebben a hónapban oldják meg, mert azok akkor megoldásra kerülnek. Mindezekkel együtt javaslom, hogy mindenki próbáljon meg többletenergiát mozgósítani annak érdekében, hogy valóban tudjuk szaporítani az örömöt.
Az öröm szaporításával kapcsolatban milyen kincseket tud javasolni a Zsidó Múzeum?
T. Zs.: A különlegességgel kapcsolatban el kell mondanom, hogy a zsidó hagyományban is nagy becsülete volt annak, aki össze tudta kötni a betűket, így alakult ki a szóferság intézménye, azok, akik a Tórát írták.
Mit írnak még a szóferek a Tórán kívül?
T. Zs.: A mezüzéket, a tfilinekbe elhelyezett pergamendarabokat.
Mik is ezek?
D. I.: A tfilint úgy is nevezzük, hogy imaszíj, ez az eszköz arra való, hogy minden egyes reggeli imánál, a szombatokat és ünnepeket leszámítva, illetve Tisa Beáv napját is, amikor délután vesszük fel, szóval, hogy ezt vegyük fel az imádkozáshoz. A mezüze pedig az a pergamentekercs, amit ajtóinkra, kapuinkra, azok ajtófélfáira tesszük, hogy ezzel teljesítsük azt az isteni parancsot, hogy a Tóra szavait helyezzük el ezeken a helyeken is, ezzel megjelölve a házainkat. A mezüze ebben a kontextusban úgy jött először elő, hogy vérrel kellett megjelölni azokat a házakat, amelyekben zsidók laktak, még az egyiptomi kivonulást megelőzően. Ez egy jel volt, hogy a Halál Angyala ugorja át azokat a házakat, ahol teljesítették ezt az előírást. Ma egyfelől a mezüze jelent egyfajta védelmet, de a fő funkciója, hogy Isten parancsát teljesítsük és a Tóra szavait ne csak a szívünkben, ne csak a könyveinkben, hanem jelen esetben az ajtófélfáinkon is hordozzuk.
Térjünk vissza a szóferekre.
T. Zs.: Mint mondtam, a szóferek írták a Tórát, a tfilineket, a mezüzéket, de mást is. példának okáért mindenféle a hitközségben keletkezett dokumentumot is, mert ők voltak, akik értették a szépírás mesterségét. Nagyon szigorú betűformákkal, nagyon szigorúan szabályozott rituális formák szabályozták ezeket a dokumentumokat. A XVIII. századtól kezdve a közösségekben az írás szerepe megnő, hiszen elkezdenek levelezni, profán dolgokról is írni, ekkortól kezdve már nem lehet a szófer segítségére támaszkodni. No meg az is idetartozik, hogy a zsidó közösségekben az analfabetizmus gyakorlatilag ismeretlen volt. Ám mégis volt ez a biedermeier időszak, a modernitás hajnala, amikor tömegek kezdenek el írni, a nők is írnak.
Csak egy apróság, van női szófer is?
D. I.: Jelen állás szerint, azokban a közösségekben, amelyek Magyarországon nagyobb számban találhatóak, nincs női szófer.
A kitérő után ismét a Zsidó Múzeum vezetőjéé a szó.
T. Zs.: Azt jegyezném meg, hogy azért vannak női szóferek, sőt van egy nemzetközi projekt, ahol női szóferek működnek együtt. A levelezésekről szólva, azonban a XVIIII. századtól kezdve már nők is leveleztek, hiszen a naplóikat megírták már ekkor is, de írtak szerelmes leveleket, recepteket, tehát mindenfélét. Az a dokumentum, amit ígértem, az nem más, mint egyfajta útmutató arra nézve, hogy miként is kell szépen írni, egy kalligrafikus szépírás, amiben sokféle írástípus fellelhető. A dokumentum a XIX. század közepére datálható, hozzánk 1911-be érkezett be, oktatástörténeti dokumentumként. Mangl Bernát küldte be, aki 1896-ban írt egy hatalmas monográfiát a zsidó iskolák történetéről, ő egyébként a Pesti izraelita Hitközség Polgári Iskolájának volt az igazgatója. Ez a dokumentum nem kerül bele az új kiállításunk anyagai közé, de látogatható továbbra is a levéltári raktárban.
Említette az új kiállítást, mi is lesz ez?
T. Zs.: Először is elbúcsúzunk attól az állandó kiállítástól, ami még 1984. május 14-én nyílt meg, tehát már abba a korba ért, amikor érdemes rajta egy kis „ráncfelvarrást” végrehajtani. Azt is meg kell említeni, hogy a Zsidó Múzeum épülete is lelakott lett. Az átmeneti időszakban a kiállítás egy része felköltözik az épület második emeletéra, ahol száz tárgyon keresztül mutatjuk be a 100 éves múzeumunk tárgyait, azt, hogy mikkel voltak benne zsidó családok, magánszemélyek ebben a gyűjteményben, mit gondoltak megőrzésre érdemesnek, mit küldtek be azért, hogy beleírják magukat a történelembe.
A Zsidó Múzeum sok látogatót vonzott eddig?
T. Zs.: Igen, a tavalyi évben 200 ezer látogatónk volt, ez azt is jelenti, hogy majd az új állandó kiállítást bővítenünk is kell, hiszen amikor megnyílt ez a tér, akkor még jó ha volt ezer-kétezer látogató, akkor már boldogok voltak elődeink. A mostani látogatószám már jóval nagyobb, emiatt sokkal zsúfoltabb lett, aminek persze nagyon örülünk.
Ám vannak még más kincsek is, amikről beszélni szeretne.
T. Zs.: Az írással kapcsolatos dokumentum, ami egy szépírás mintalap, amin a régi iskolás gyerekek tanultak. ennek segítségével a mai kor is megtanulja, milyen betűformákat használtak, ha megpróbáljuk ezt az írást gyakorolni, akkor közelebb kerülünk ahhoz, hogy a korabeli dokumentumokat elolvassuk. Egyébként ezek a dokumentumok a levéltárunk honlapjáról (milev.hu) letölthetőek. Fontos lehet azoknak, akik a családfájukat kutatják, közben összetalálkoznak egy régi összeírással, anyakönyvvel, hiszen nem kizárt, hogy a XVIII-XIX. századi dokumentumokban ilyen betűformákkal találkozik. Így ha összekötni nem is tudjuk az ég és a föld betűit, de legalább elolvassuk azt, amit az eleink ránk hagytak, akkor azért gazdagabbak leszünk.
Hogy lehet ma valakiből szófer?
D. I.: Kezdésnek a legjobb, ha a micvákat kezdi el gyakorolni, nem árt, ha a héber olvasást elsajátítja, lehetőleg magas szinten, ám az is fontos, ha ad magának egy kis időt. Már azért, mert ha valaki szófer akar lenni, az nagyon sok tanulást tesz szükségessé. Ez egy olyan felelősségteljes vállalás, mert a Talmud azt mondja, ha valaki, akár csak egy betűt elront az általa leírt szövegben, az akár egy világot rombolhat össze és az egész Tórát is semmissé teheti. Tehát sokat kell tanulni, egy adott időt Izraelben kell eltöltenie, ha mindezekkel felvértezte magát, akkor kezdje el, mert nagyon nemes célt tűzött ki maga elé, ám tudni kell, ez nem egy könnyen járható út.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
