Aki a XXI. században a magyar faji kiválóságot tekinti a jövő zálogának, sokkal nagyobb tévedésekre is képes lesz még.
Rendhagyó Szombatfogadás és történelemóra a Páva utcai zsinagógában.
Különleges eseményre jöttek igen sokan az egykori Páva utcai zsinagógába, a Holokauszt Dokumentációs Központ emléktermébe péntek délután. Egyrészt – most kivételesen – itt tartották a Szombat fogadását, valamint előtte itt rendezték meg azt a rendhagyó történelemórát, ahol az emlékezetpolitikáról beszélt György Péter esztéta.
Elsőként, mint az esemény házigazdája, dr. Gádor György, a Páva utcai zsinagóga elnöke köszöntötte a megjelenteket. Bejelentette, hogy már nem áll Donáth György szobra, ez köszönhető az Örökkévaló ujjának, a közösség, az egyes emberek erejének is. Ám a körülmények nem változtak meg, ezért is tartották meg rendezvényüket.
Radnóti Zoltán rabbi, a Mazsihisz Rabbitestületének a vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy egy múzeum emlékszobájában vannak, ám ez egykor egy 1200 fős zsinagóga volt, amelyet 1909-ben ajánlott fel Barun Géza, majd az I. világháború után Baumhorn Lipót tervei alapján épült meg az épület, amit 1924 januárjában szenteltek fel. A zsinagóga közadakozásból épült, a ferencvárosi zsidók itt akartak élni, imádkozni. Az épület még alig volt húsz éves, amikor templomból internálótáborrá lényegült át, majd a Holokauszt után az egyre gyengülő ferencvárosi közösség 1982-ben jutott oda, hogy ezt az épületet bezárták. Mint elmondta: Az épület pont azt meséli el, hogy mi a Vészkorszak tragédiája. Nem csak a Dunába lőtt ezernyi holttest, a füstként égbeszállt milliónyi lélek, az ezeket megelőző törvények, hanem az egészet követő félelem is ide sorolható a tragédiához.
Hóman Bálint, Donáth, Horthy, mind-mind eme gyilkos és alattomos rendszer aktív fenntartói voltak – mondta el Radnóti Zoltán. Akik főállásban, fizetésért lelkesen szavaztak, törvénykeztek, lelkesen kisajátítottak, majd átadták külföldre a magyar zsidókat, mint munkaerőt. A mai, jelenkori budapesti zsidókban élnek tovább az egykori templomra adakozók, építők, imádkozók, az internáltak, meggyilkoltak, menekülők, a félők. Az elmúlt napok tiltakozása az ő tiltakozásuk is. Radnóti külön kiemelte: Ez nem zsidó belügy! Egy összmagyar ügy, hogy soha engedjék példaképként emelni az ország elé a hamis, a hazug, a tömeggyilkosságokban akár passzívan is résztvevő embereket. Kötelesség, hogy olyan jövőképért küzdjön a Mazsihisz, ahol nem a félelem lengi be a köztudatot, hanem az élmény, hogy a zsidóság csillogóvá teszi a lelkeket. Nem fogjuk hagyni, hogy az aktuális haszonszerzésre vágyakozó politikusok ellopják a mi magyar zsidó történelmünket, a mi könnyeinket, a mi gyermeki mosolyainkat, a mi gyermekeink mosolyát – zárta gondolatait a Rabbitestület vezetője.
György Péter esztéta, a rendhagyó történelemóra előadója mondandójának a Két Donáth címet adta, amiben két Donáth Györgyről beszélt, az egyikük, aki 1942-ban védte meg doktoriját, majd egy évvel később újpesti rabbi lett. Ez a Donáth György azt írta „amely szerint a követendő magatartás lényege éppen az erkölcsben van, a követésnek az indítóoka pedig nem csupán a félelem, vagy a jutalom várása, hanem – Isten megismerésének következtében – a szeretet lesz a fő kapocs Isten és ember közt” Aki ezeket a sorokat írta, 1945-ben Buchenwaldvab halt meg.
Ez a Donáth György – ahogy azt György Péter elmondta – talán soha nem hallott Donáth Györgyről, aki 1939 és 1944 között parlamenti képviselő volt, meggyőződéses fajvédő, aki egyszerre hirdetett küzdelmet a zsidóság és a svábok ellen. Donáth a kormánypárt, azaz a Magyar Élet Pártjának képviselője volt, kiváló szervező, a szélsőjobboldali, fajvédő mozgalmakat összegyűjtő Egyesületközi Együttműködés létrehozója, amely – mint arra Ungváry Krisztián rámutatott – valójában az 1925-ben alapított Magyar Közösség „kibővített fedőszerve” volt. Donáth 1941 júniusában a Magyar Élet hasábjain hosszabb cikket szentelt az egyesületközi együttműködésnek.
A másik Donáth György dokumentumértékű szövegében beszámol az 1938 őszén létrejött „Egyesületközi bizottságról”, amelynek tagjai egy jegyzőkönyvet írtak alá, mely közös működésük alapjait rögzítette. A szeptember 27-én kelt szöveget jóváhagyólag, írása centrumaként idézi Donáth: „A legmagasabb cél, amelynek elérésére mindenkinek, aki az együttműködésben résztvesz, törekednie kell: a magyar birodalom helyreállítása. Ennek a nagy magyar birodalmi gondolatnak alapja az osztatlan ország, amelyen a magyarság a történelmi nemzetiségekkel békés együttműködésben akarja élvezni a helyreállított államterület minden gazdasági, kulturális, szociális stb. előnyét, de amelynek megteremtésével a törzsökös magyarság történelmi jogainál, számszerű és kulturális fölényénél fogva magának követeli a vezetés jogát. A magyar élet bárminő irányításából ki akarjuk zárni azokat a fajokat és népelemeket, amelyeket a magyarságra és az itt élő nemzetiségekre egyaránt károsnak ítélünk, elsősorban a zsidóságot.”
Aki ezeket a sorokat papírra vetette, látszik, hogy a szövege a realitásérzék teljes hiányáról tanúskodik. Antiszemitizmusa kevés újdonságot tartalmaz. A romantikus antikapitalizmussal összefüggő németellenes fajvédelem, a kulturális és politikai rasszizmus bonyolult kultúrtörténete a kortárs társadalomtudomány sok kérdést fölvető tárgya hosszú évtizedek óta, hiszen ez számos nagyszerű magyar író munkásságának is visszatérő mozzanata volt: Zilahy Lajostól Kodolányi Jánoson, Németh Lászlón át Szabó Dezsőig. Ennek a hevült megváltástannak, a korszak elitkultúráját mélyen átható faji szolidaritáshitnek az értelmezése olyan kérdés, amely – mint látjuk – túlmutat a tudományos élet keretein, s jelen van a mai magyar szimbolikus politikában is.
Mint az György Péter elmondta, ha a másik Donáth nézeteinek egy szerény része távolról ismerős lehet Kodolányi, Németh László, Szabó Dezső olvasóinak, tevékenysége s azok munkássága között drámai különbség van. Szabó Dezső, Kodolányi, Németh kivételesen művelt és tehetséges írók voltak, akiknek munkásságában a világirodalom, a kortárs világkultúra magától értetődően volt jelen. Donáth szerény szellemi munícióval rendelkező munkássága alapvetően a fajvédelemnek hitt rasszizmus mozgalmi infrastruktúrájának megteremtésében állt. És ezzel foglalkozott 1945 után is a Magyar Közösség politikai szubkultúrájában. Mindazért, amit tett, természetesen nem érdemelt halálos ítéletet. Életét egy koncepciós per áldozataként fejezte be, méltósággal viselkedett, ám legendás védőbeszéde alapvetően reménytelen kísérlet volt arra, hogy utólag ártatlannak és jóindulatúnak tüntesse fel, ami egyetlen pillanatra sem volt az.
Donáth György rövid életét egy gyilkossá lett téveszme nevében élte le, s a koncepciós per, melyben életét vesztette, tematikailag összefüggött mindazzal, amit odáig tett. S most, amikor – elég nyilvánvaló, hogy miért – hirtelen előkerült a kultúrtörténetből, s a kormánypárt elitjéhez tartozó (minimum) két politikus egyetlen pillanat alatt főszereplővé tette, eszméi is előtérbe kerültek. Donáth igazán egyszerű, közérthető programja a kormány számára igen ismerős retorikát alkalmaz: a magyar fajvédelem nem más, mint a lokalitás dicsőítése, a külvilág visszautasítása, a nagyhatalmak kritikája, a saját utunk kizárólagosságának tana, mert sem idegen eszmékre, sem idegen testekre nincsen szükség.
Mindennek nincs és soha nem is volt semmi köze a magyar nacionalista kultúra nagy szellemeihez, sem Illyéshez, sem Németh Lászlóhoz, sem Szabó Lőrinchez, sem Kós Károlyhoz. S épp ezért olyan fenyegető, hogy hirtelen előkerült. Donáth szűkös programját nem hatotta át a szellem napvilága. Azt hitte, hogy magyar világnézetünk a magyar földből fejleszthető ki. Homályos körülmények között szobrot állítani neki nem más, mint őszinte vallomás Gulyás Gergelytől és Boross Pétertől – ettől a meglepő párostól –: ez a Fidesz mondanivalója a magyar társadalom jövőjéről. Donáthnál a szellemi honvédelemből a magyar fajiság kultusza lett, s ez akkortájt sem volt felemelő. Ma viszont éppoly életveszélyes, mint amilyen nevetséges. Aki a XXI. században a magyar faji kiválóságot tekinti a jövő zálogának, aki zárt világnak képzeli hazánkat, mert megrémült a globalizáció bonyolult világától, s ezért Donáth Györgynek fontos elődként szobrot állít, sokkal nagyobb tévedésekre is képes lesz még.
Az egyik Donáth György rite érdemjegyet kapott doktori értekezésére. A jegyzőkönyvet Szekfű Gyula írta alá 1942. december 19-én. Mi lett a szereplőkkel? György Péter erre is választ adott. Szabó Dezső 1945 januárjában halt éhen, Donáth György 1945-ben pusztult el a lágerben, a másik Donáthot 1947-ben végezték ki, Szekfű 1955-ben, Kodolányi 1969-ben, Németh László 1975-ben halt meg. Így együtt a magyar történelem szereplői ők. Az 1947-ben kivégzett Donáth nyilván soha nem tudott arról, hogy ha kiismerhetetlenül is, de mégis volt valami köze annak az embernek a halálához, akit ugyanúgy hívtak, mint őt, s aki vele szemben nem a magyar fajban, hanem az Istenben hitt.
Breuer Péter
