Révay András: Amit még ma sem felejthetünk
Két kerület példaértékű összefogásának eredményeként, Erzsébetváros után a XIII. kerületben is megnyílt „A pesti gettó emlékezete” című kiállítás, mely a Klauzál tér után most az Újlipótvárosi Klub-Galériában látható.
Korábban rendhagyó, szokatlan szabadtéri kiállítással emlékezett meg Erzsébetváros és az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár a pesti gettó felszabadulásának 70. évfordulójáról. Ahol hetven évvel ezelőtt tömegsírok sorakoztak és temetetlen halottak feküdtek a hótól takartan a szabad ég alatt, az tér egy időre emlékhely lett. A magyar, amerikai, izraeli és német forrásokból összeállított történeti kiállításon még soha nem látott, megdöbbentő képek és dokumentumok jelentek meg a pesti gettó áldozatairól. Arra kívánta emlékeztetni a mai korban élőket, hogy az a terület 1944-ben vesztőhely volt, ahol néhány hét alatt hetvenezer ember zsúfolódott össze és közülük sok ezer pusztult el teljesen ártatlanul. A kiállítás egy része „Megalázva és kifosztva” címmel került át Angyalföldre, ahol a megnyitón – noha különböző pártok tagjai – mégis egymás mellé tudott állni a két kerület polgármestere.
Ez a kiállítás a XX. századi magyar történelem legsötétebb napjait idézi – mondta el a megnyitón dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármestere. A ma is álló, közel 640 csillagos ház közül igen sok ebben a kerületben volt. Indokolt szólni ezekről, mert tapasztaljuk, hogy az emberek a nyilas rémuralomról valamit tanultak, hallottak, de a házakról – melyeket Budapest főpolgármestere 1944. június 16-i rendeltében sárga csillaggal bélyegzett meg – szinte semmit nem tudnak. A város vezetése a zsidók kényszerlakhelyét eredetileg a pályaudvaroknál, bombázások által veszélyeztetett terület mellett akarta kijelölni ám ezt katonai okok miatt elvetették. Újlipótvárosban a svéd, portugál, spanyol diplomaták nagyon sok védett házat jelöltek ki. Svájci védettséget 72 ház kapott, voltak még vatikáni és vöröskeresztes védettség alatt álló épületek is. Ezekben összesen közel negyvenezer ember talált menedéket, noha a nyilasok többször megkísérelték felszámolásukat.
A kerületben 1926-ban a lakosságnak csak nyolc százaléka volt zsidó, ám az akkor még az V. kerülethez tartozó Újlipótvárosban ez az arány nyolcvan százalék volt. Több zsinagóga is állt a kerületben, Wallenberg közbenjárására az egyik „idegengyűjtő” tábort az Aréna úti zsinagógában helyezték el. Az Erzsébetvárosból áthozott kiállítás ezért is egészült ki a XIII. kerületi csillagos házak térképével, történetével. Nem kevés: 358 házról van szó! Sokan megkérdezik, mi értelme újra és újra felidézni a múltat? A múlt kivédhetetlenül velünk él, gondolkodásunkban, erkölcseinkben, szokásainkban. Irányt mutat cselekedeteinknek. A nem tudás nem segít, sőt gátolja a felnövekvő nemzedék önismeretét, társadalmi tisztánlátását. A magyar sors egyik legszomorúbb fordulópontja 1944. október 15. – a nyilas hatalomátvétel napja. Elképzelhetetlen mértéket öltött a gyilkolás, rombolás, ráadásul akkor, amikor már minden épeszű ember látta, hogy a nácik elvesztik a háborút.
Létezik egy pont, ahol nincs tovább. Akadnak, akik azt gondolják: a véres múlt messze van. De nem olyan nagyon régen volt mindez, még élnek tanúk. Akik látták a leomló házakat, a folyóba döntött hidakat, könnyeztek az értelmetlen csatákba küldött katonák halálhírére. Már csak miattuk is meg kell mutatnunk: a demokratáknak elég erősnek kell lenniük, hogy ellenálljanak a nyilas gondolatoknak. A szabadság, a demokrácia híveinek az a feladatuk, hogy fellépjenek a veszélyt jelentő avítt, agresszív, nacionalista vezérelvűséggel szemben. Eszmei, politikai eszközökkel, és ha kell, az utcán is. Mindannyiunknak tudni kell, hogy a „nyilas ügy” nem „zsidó ügy”. Minden magyar ügye! Az a mozgalom gyilkos támadás volt minden magyar, keresztény érték, humánum ellen. Erre ma egységesen kell megadnunk a választ: nem, soha! Ezzel a kiállítással az összes magyarhoz fordulunk. Célja szembenézni, felvállalni, igazat mondani, fejet hajtani, nem feledni hagyni, emlékeztetni – ma is!
Mélyen elgondolkodva jöttem ide – vette át a szót Erzsébetváros polgármestere, Vattamány Zsolt. Első bemutatásukkor is és most is megrendítettek ezek a dokumentumok, beleégnek az emlékezetünkbe, hogy ne tudjunk és ne is akarjunk szabadulni az érzésektől, gondolatoktól, melyeket előcsalogatnak belőlünk. Tudjuk sok tízezer ember aláztak meg, fosztottak ki itt, Újlipótvárosban is azokon az utcákon, tereken, melyeken ma is nap, mint nap végigmegyünk. A vészterhes hónapok alatt azok az emberek küzdöttek, megpróbáltak túlélni, gyakran napokig étel nélkül, testileg, lelkileg meggyötörve. Rengetegen nem élték túl, akik pedig igen, azoknak szembesülni kellett azzal, hogy mindenük odaveszett, családjuk elpusztult, életük kettétört.
Erzsébetvárosban a saját, tragikus múltunk feldolgozását tűztük ki célul, amikor összefogtunk a zsidó szervezetekkel, hogy bemutassuk a borzalmakat, de azt is, hogy miként éltek közöttünk egykor a zsidó családok, polgárok, munkások. Egyre többen kerestek meg bennünket történeteikkel és rájöttünk, nem beszélhetünk csak a saját, VII. kerületi tragédiáinkról, mert ez közös fájdalom, valódi sorsközösség. Ez a kiállítás az Erzsébetvárosi és az Újlipótvárosi emberek közös tragédiájának állít emléket. A múltat nem lehet, nem is szabad elfelejteni, de tekintetünket mégis a jövő felé kell emelni. Ha ezt tesszük, észrevehetjük, hogy az elődök szellemét kulturális örökségét, hagyományait nem tudták elpusztítani. Az továbbra is velünk marad. Jó látni, hogy vannak, akik továbbviszik ezt az örökséget és nem csupán megőrzik, hanem maguk is hozzátesznek, gazdagítják. Legyen szó zenéről, művészetről, gasztronómiáról, a múlt hagyományai tökéletes összhangban vannak a modern lét sajátosságaival. Egy felelősen gondolkodó közösség egyik legfontosabb feladata, hogy támogassa ezeket a törekvéseket. Teret hagyjon az identitás megőrzésének a sokszínűség kibontakozásának. Ennél már csak az lehet jobb, ha ez a törekvés egyre szélesebb körű összefogáshoz vezet. Az egyes közösségek, vallási felekezetek tovább tudnak nyitni, egymás felé. A célunk ugyanis közös. Formáljuk együtt a jövő generációját olyan társadalommá, amelyik egymás tiszteletét és a másik megismerését igényli, védve közös értékeinket.
Révay András bpi
