| Jelentése: parancsold meg
„Az oltáron lévő tűz égjen rajta, el ne aludjék” (6:5). Az elmúlt 1945 évet Szentély, ezáltal oltár nélkül voltunk kénytelenek eltölteni. Vagy mégsem?
Midrás Tanhuma szerint „az oltáron örökké égő tűz hoz engesztelést Izrael bűneire. És mi az oltár (mit rövidít az oltár héber „mizbéáh” megfelelője)?
A „mem” a mehilá (megbocsátás) szót, mert megbocsátja a vétkeket. A „zájin” a zhut (érdem) kifejezést, mert érdemesíti őket az Eljövendő Világra.
A „bet” a „bráhá” (áldás) szót, mert a Kádos Báruh Hu áldást hoz kezük munkjára.
A „het” a „hájim” (élet) rövidítése, mert érdemesek lesznek az örök életre. Aki mindezekez elhagyja – a megbocsátást, az érdemet, az áldást és az életet, és megy, hogy bálványt imádjon, azt megégeti (Isten) tüze, amint írva van: „mert Örökkévaló Istened emésztő tűz, féltékeny Isten” (5Mózes 4:24).
„Gyújtson meg rajta a pap fát reggelenként és rendezze el rajta az égőáldozatot és füstölögtesse el rajta a békeáldozat zsiradékát” (6:5). A Talmud (Pszáhim 55b) e pászuk alapján mondja, hogy reggel az állandó áldozat bemutatása előtt, illetve este annak bemutatását követően tilos volt mást áldozni a Szentélyben.
Rabbi Jichák Jákov Reines (1839-1915) szerint „a közösségi áldozat minden mást megelőzött a Szentélyben, azzal kezdődött és fejeződött be a napi szolgálat. A két közösségi áldozat bemutatása közötti időben hozták el az egyéni áldozatokat. Ez arra tanít minket, hogy az ember szolgálata során fontos, hogy a közösségért tegyen, a többség javát szolgálja. Az emberi természet jellemzője, hogy elsődlegesen magunkért és családunkért imádkozunk, és elhanyagoljuk, vagy legalábbis nem akkora kávánával mondjuk el fohászainkat a közösség egészéért. A Tóra int: figyeljünk a kile szükségleteire, és ne (mindig) magunkat helyezze előre”.
„Szólj Áronhoz és fiaihoz, mondván: Ez a vétekáldozat tana, amely helyen levágják az égőáldozatot, ott vágják le a vétekáldozatot”(6:18).
Rabbi Jiszrael Lipkin (1810-1883) szerint „bölcseink rámutattak a midrásban (Vájikrá Rábbá): „az égőáldozat a szív helytelen gondolatáért van”. Ezzel szemben a vétekáldozat a már véghezvitt vétkekre hoz engesztelést. Természetesen összefüggés van a szívben eltervezett, illetve már elkövetett vétkek között, hiszen a tisztátalanná váló gondolatokat gyakran „siker koronázza”, és elkövetjük a bűnt.
Erre a kapcsolatra találunk utalást az idézett pászukban: „amely helyen levágják az égőáldozatot”, azaz ahol megbotlik valaki szívbéli vétke miatt, „ott vágják le a vétekáldozatot”, ott esik bűnbe is, amelyért vétekáldozatot kell majd bemutatnia”. Fejben kizárólag a bálványimádás bűne megvalósítható, de a rabbi szavai figyelmeztetnek: jobb időről-időre megvizsgálni gondolatainkat, hogy a későbbiekben ne vezessenek olyan tettekre, melyekre nem lehetünk büszkék.
Az idézett vers a tegnapi, a közelítés új: „Szólj Áronhoz és fiaihoz, mondván: Ez a vétekáldozat tana, amely helyen levágják az égőáldozatot, ott vágják le a vétekáldozatot”(6:18).
A Talmudban (Szota 32b) áll: „Rabbi Johanán mondta Rabbi Simon ben Joháj nevében: miért rendelték el, hogy az imát (ámidá) halkan mondjuk? Azért, hogy ne szégyenüljenek meg a vétkesek”, mármint akik imáikban vallják meg bűneiket (Rási). Éppen ezért irányítja az égő-, és a vétekáldozatot ugyanarra a helyre a Tóra, hogy ne tudják meg kívülállók a bemutatott áldozat mibenlétét.
A zsidóság alapgondolata, hogy vigyáznunk kell embertársaink érzékenyégére, és el kell kerülni, minden olyan szituációt, ami megszégyenülé
süket eredményezheti.
Az elkövetkező időszakban viszonylag sok bort fogyasztunk majd, elég csak a két Széder-este összesen nyolc poharára gondolni. Már a Talmud is megjegyzi – Rabbi Jehuda kapcsán – hogy ez nem mindenkinek könnyen teljesíthető előírás, hiszen a jeles rabbi olyan nehezen bírta a bort, hogy egészen Sávuotig borogatta a homlokát. Noé óta tudjuk (Lótról ne is beszéljünk!), hogy jobb óvatosan bánni az alkohollal. Ha iszunk mégis, akkor tényleg az életre (leháim), az élet örömére tegyük!
A hetiszakaszban is említett (7:12) hálaáldozatnak bizonyos értelemben hasonló szerepe volt. A Szentélyben négy esetben kellett ilyen áldozatot bemutatni („áldozzanak hálaáldozatokat, és beszéljék el tetteit ujjongással” Zsoltárok 107:22), amit napjainkban a tóraolvasás során mondott „gomel-bencsolás” helyettesít: tengeren vagy sivatagon való átkelés után, börtönből szabadulva, vagy komoly betegségből történő gyógyulás után.
Héber megfelelőinek első betűit összeolvasva a háim (élet) szót kapjuk. Összegzésként elmondható: ahogy a hálaáldozatot az életért hálát adva kellett bemutatni, úgy a „részegítő italok” fogyasztásánál is hasonló a feladat, tessék gyakorolni!
Szép napot mindenkinek!
Darvas István
rabbi |
