A kormány szakított a megszorítások politikájával.

A kormány szakított a megszorítások politikájával

 


A kormány szakított a megszorítások politikájával Nyomtatás
Ablak bezárása
Idén összesen 221 milliárd forintot spórol meg az állam a három “pótadóval” és a magánnyugdíj-pénztári befizetések állami nyugdíjkasszába irányításával. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányfő szerdai beszéde után azt mondta: ez az összeg szükséges ahhoz, hogy az örökölt gazdasági folyamatokból következő államháztartási deficitet visszakorrigálják 3,8 százalékra.

Idén összesen 221 milliárd forintot spórol meg az állam a három “pótadóval” és a magánnyugdíj-pénztári befizetések állami nyugdíjkasszába irányításával.

 

Matolcsy György a miniszterelnök által szerdán bejelentett válságadókkal kapcsoltban közölte: mindhárom “pótadó” három évre szól, azaz az idei év fennmaradó részére, 2011-re és 2012-re. A távközlési, telekommunikációs szektor “pótadójáról” kifejtette: e szektortól évente 61 milliárd forint várnak. A szektorban ma 122 milliárd forint a nyereség – fűzte hozzá azzal, hogy ahogy a bankrendszer esetében, itt is a profit-tömeg 50 százalékára vetik ki a pótadót, amelynek a nettó árbevétel az alapja.
Az energiaszektorról szólva azt mondta: a ma meglévő 20 milliárd forintos, úgynevezett Robin Hood-adó felett vetik ki a pótadót szintén három évre, ennek összege évente 70 milliárd forint; ugyancsak a nettó árbevétel alapján lesz kivetve, és nagyjából ez is a nyereségtömeg felét érinti.
A bolti kereskedelmi szektort érintő adóról Matolcsy György azt közölte: itt 30 milliárd forintos pótadót vetnek ki ugyanúgy három évre. Háromkulcsos az adó: 500 millió forint nettó árbevételig nulla a kulcs, 500 millió forint és 100 milliárd forint közötti nettó árbevétel esetén 0,1 százalék, ezt meghaladó esetben pedig 2 százalékos lesz a kulcs – tette hozzá.
A nemzetgazdasági miniszter a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszert érintő döntésről azt mondta, az a nyugdíjak védelmét szolgálja. “Ma vagy megszorítás van, vagy beállítjuk a 3,8 százalékos hiánycélt” – fogalmazott. Hozzátette: a három pótadó mellett még hiányzik 60 milliárd forint, az pedig pontosan 2 hónapnyi, november-decemberi kötelező magán-nyugdíjpénztári befizetés. Emlékeztetett: most 2,8 millió ember tagja a 18 magánnyugdíj-pénztárnak, akik összesen havonta 30 milliárd forintot fizetnek be az APEH-hez, amely tovább küldi azt a pénztárakba; az állam pedig ugyanekkora összeget betesz az állami nyugdíjkasszába. A tárcavezető úgy vélekedett: ha az állam nem tud az állami nyugdíjkasszába pénzt betenni, mert nincs, így az emberek befizetése nem a kötelező magánnyugdíjpénztárba megy, hanem az állami nyugdíjkasszába kerül. Idén ez kettő, jövőre 12 hónap, azaz összesen 14 hónapról van szó – foglalta össze. Megismételte: az állam úgy döntött, hogy az állami nyugdíjkassza felé irányítja a magán-nyugdíjpénztári befizetések havi 30 milliárd forintját.
A három pótadóból már az idén 160 milliárd forintos bevételre tesz szert a büdzsé, ehhez jön hozzá a kéthavi magánnyugdíj-pénztári befizetés, azaz összesen 221 milliárd forint szükséges ahhoz, hogy az örökölt gazdasági folyamatokból következő államháztartási deficitet visszakorrigáljuk 3,8 százalékra – foglalta össze Matolcsy György.
Magyarország biztonságos finanszírozásához arra van szükség, hogy az országot pénzpiacról finanszírozzuk, a pénzpiac akkor bízik az országban, ha amit ígértünk, betartjuk, azaz betartjuk a 3,8 százalékos hiánycélt – tette hozzá azzal, hogy ezt csak megszorításokkal lehetne betartani, vagy költségvetési bevételnövelő tételekkel. Hangsúlyozta: az Orbán-kormány szakított a megszorítások politikájával.
A jövő évi adórendszerről a miniszter csupán annyit mondott az MTI-nek: nagyon egyszerű lesz, a korábbi személyi jövedelemadó-rendszer huszada lesz az adminisztrációs kötelezettség. Arányos, egykulcsos, családi személyi jövedelemadózás lesz január 1-től, a kulcs 16 százalék lesz; és segíteni fogja a gyermekvállalást, a családokat – közölte.

 

BreuerPress-info