A strasbourgi Európai Parlamentből Brüsszelbe visszatérő európai parlamenti képviselőket szállító vonatot evakuálták tegnap délután.

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2024.10.11.A Városliget nemcsak egy közpark, hanem a magyar nemzeti kultúra egyik zarándokhelye is – közölte Orbán Viktor miniszterelnök.

Herci Halevi altábornagy szerint a Hezbollah terrorcsoport megpróbálja elrejteni veszteségeit az intenzív harcok és izraeli légicsapások közepette Libanonban.

A strasbourgi Európai Parlamentből Brüsszelbe visszatérő európai parlamenti képviselőket szállító vonatot evakuálták tegnap délután.

Pénteken naplementekor kezdetét veszi és szombat estig tart a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, a Jom Kippur, vagyis az engesztelés ünnepe.

Pénteken naplementekor kezdetét veszi és szombat estig tart a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, a Jom Kippur, vagyis az engesztelés ünnepe. Ilyenkor a vallásos zsidók a szokásosnál többet imádkoznak és 25 órás böjtöt tartanak, még vizet sem vehetnek magukhoz. A nap elnevezése arra a Tórában olvasható történetre utal, amely szerint Isten megbocsátotta Izrael fiainak az aranyborjú imádásának bűnét, amit akkor követtek el, mikor Mózes épp a bálványimádás tilalmát is tartalmazó kőtáblákat vette át Istentől. Szokás minden haragossal még Jom kippur előtt megbékélni, hiszen csak így várható el, hogy az Örökkévaló is megbocsássa a vele szemben elkövetett bűnöket.

Belföldi hírek:

A Városliget nemcsak egy közpark, hanem a magyar nemzeti kultúra egyik zarándokhelye is, amelyet a kormánynak kellett rendbetennie és megújítania – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállításának megnyitóján. A kormányfő felidézte: 2022 májusában nyílt meg a Néprajzi Múzeum épülete. Az még a „nagy menetelés” időszaka volt, még a járványok, a háború, a szankciók és az infláció előtt – emlékeztetett. Hozzátette: lassacskán túljutunk ezeken a bajokon. Persze a ’25-’26-os év még a családok és kisvállalkozások rendbetételének éve lesz, de aztán megindulhatunk ismét a nagy dolgok felé, „ideje, hogy a tervezők ismét hegyezzék a ceruzájukat” – fogalmazott. Hangsúlyozta: a mostani esemény szerves része az egész Városliget megújítását célzó erőfeszítéseiknek. Évekkel ezelőtt a Liget botrányos állapotban volt, a főváros nem volt abban a helyzetben, vagy talán nem is akart javítani az állapotán, ezért a kormánynak kellett lépnie – idézte fel. A kormány ezért elindította a Liget Budapest projektet, Európa egyik legjelentősebb, legnagyobb és legszínvonalasabb kulturális fejlesztését – jegyezte meg, hozzátéve: ráadásul ellenszélben csináltuk meg, de ezen már túlvagyunk.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Heti TV Pirkadat című műsorában volt vendég. A tanácsadó elsőként beszámolt arról, hogy október negyedikén a vörösiszap katasztrófára emlékezve Kolontáron járt. Mint elmondta, ez egy komoly tragédia volt, amelyhez több ok vezetett, így emberi mulasztások sorozata is. A történet egyrészt bírósági ítélettel zárult, ahol a felelősök megnevezésre kerültek, másrészt a magyar kormány gyors segítségének és állhatatos munkájának köszönhetően a település és a környék is megszépült mára, a helyiek biztonságban élhetnek. A főtanácsadó beszélt a Közel-Keleten kialakult helyzetről is. Most, hogy Izrael Libanon területén lép fel katonailag a Hezbollah ellen, ez azzal is jár, hogy a libanoni menekülttáborokban élő szírek a még nehezebb helyzet miatt elindultak a hazájuk felé. Azonban azt nem lehet tudni, hogy sikerül-e eljutniuk Szíriába, újból otthont találnak-e odahaza. Így fennáll a veszélye, hogy a szervezett embercsempész hálózatok megpróbálják őket Európába juttatni. Egy dolog biztos, emelte ki Bakondi György, a magyar kormány folyamatosan figyeli az eseményeket, nehogy meginduljon egy újabb hullám. Szóba került az Izrael és Irán közötti konfliktus is, aminek kapcsán a főtanácsadó kijelentette, a magyar kormány továbbra is hangsúlyozza, Izraelnek joga van az önvédelemre, ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy az eszkalációt megakadályozzák.

Külföldi hírek:

Herci Halevi altábornagy szerint a Hezbollah terrorcsoport megpróbálja elrejteni veszteségeit az intenzív harcok és izraeli légicsapások közepette Libanonban. „A Hezbollah megpróbálja elrejteni azt a jelentős kárt, amelyet az elmúlt hetekben a szervezetnek okoztunk” – mondta Halevi a héten a hadsereg közleménye szerint. A terrorcsoport „irányítási és vezetési nehézségekkel küzd, ami zavart okoz a döntéshozatali szinten, és kihívások elé állítja működését”. Halevi szerint „még Iránban sem fogták fel, hogy az északi határ mentén épített frontjukon mekkora a kár”. A jelentések közepette, miszerint a terrorcsoport érdekelt a tűzszünetben, Halevi azt mondta, hogy az izraeli hadsereg folytatja a Hezbollah ütését, és „nem enged neki semmiféle szünetet vagy regenerálódást”.

Az Iránból támogatott Hezbollah síita mozgalom két fontos vezetőjének likvidálásával folytatta csütörtökön harcát az izraeli hadsereg északon, miközben délen a Gázai övezet északi részének evakuálásával újabb hadműveletre készülnek a Hamász iszlamista terrrorszervezet ellen. Az IDF csütörtökön bejelentette, hogy megölte a Hezbollah két kulcsfontosságú terroristáját, Ahmad Musztafa Alhadzs Alit és Muhammad Ali Hamadant Libanonban. A légierő a libanoni síita milícia fegyvereit célozza, valamint a rakéták és páncéltörő lövedékek Izraelbe indításáért felelős harcosokat támadta. A múlt héten kezdődött korlátozott dél-libanoni szárazföldi hadműveletben újabb, 36 éves tartalékos katona esett el. Így 731-re nőtt a háború tavaly októberi kezdete óta elesett izraeli katonák száma. „Aki Dzsabálíjában marad, az veszélybe sodorja magát”- szólította fel a Gázai övezet északi részén élőket a közösségi oldalán az izraeli hadsereg arab nyelvű szóvivője, Aviháj Adri.

Joe Biden elnök telefonon tárgyalt Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel Izrael Irán elleni megtorló terveit illetően. A beszélgetés során Biden megerősítette megingathatatlan elkötelezettségét Izrael biztonsága mellett, és egyértelműen elítélte Irán múltheti támadását. A hadsereg északi szárazföldi hadműveletével kapcsolatban az elnök hangsúlyozta, hogy diplomáciai megállapodásra van szükség annak érdekében, hogy mind a libanoni, mind az izraeli civilek biztonságosan visszatérhessenek otthonaikba a kék vonal mindkét oldalán, – közölte a Fehér Ház. Emellett, a gázai övezetre vonatkozóan a két vezető megvitatta, a diplomáciai erőfeszítések újrafelvételének fontosságát, a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátása érdekében. Továbbá, az elnök kitért a gázai humanitárius helyzet javítására is. „Az elnök megerősítette Izrael jogát, hogy megvédje polgárait a Hezbollah-tól, amely csak az elmúlt évben több ezer rakétát és drónt lőtt ki Izraelre, ugyanakkor hangsúlyozta hogy a lehető legkisebbre kell csökkenteni a civileknek okozott károkat, különösen Bejrút sűrűn lakott területein,” – áll a washingtoni olvasatban.

A hadiadó megemeléséről döntött a kijevi parlament csütörtökön. A törvény szerint a lakosságot érintő, már 2014-ben bevezetett hadiadót 1,5 százalékról 5 százalékra emelik. Kivételt képeznek a katonák, számukra továbbra is 1,5 százalék lesz az adó mértéke. Magasabb lesz az egyéni vállalkozók és kisvállalkozások adója, 50 százalékos nyereségadót vetnek ki a bankokra, és 25 százalékos adót a pénzügyi cégek nyereségére. Jaroszlav Zseleznyak képviselő elmondta, hogy a törvényt a 450 tagú parlament jelen lévő képviselői közül 247-en szavazták meg. A törvényerőre emelkedéséhez a jogszabályt még Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is alá kell írnia.

Az európai uniós határokon belüli szervezett bűnözés elleni küzdelmet nevezte az Európai Unió Tanácsa magyar elnöksége egyik prioritásának Pintér Sándor belügyminiszter Luxembourgban. A tárcavezető az uniós belügyminiszterek tanácskozását megelőzően újságíróknak elmondta, hogy az ülésen a többi között a szervezett bűnözés, beleértve az online térben elkövetett bűncselekmények, a gyermekvédelem, illetve a schengeni övezettel kapcsolatos ügyek is szóba kerülnek. Mint mondta, ezzel kapcsolatban barométeres nyilvántartást és információt fognak kapni Ylva Johansson belügyi biztostól. „A nyilvántartások és egyéb ismertetést követően beszélnünk kell a visszatérítésről, amely a schengeni térség legnagyobb problémája” – jelentette ki Pintér Sándor, hozzátéve, hogy emellett egyeztetni kell Románia és Bulgária teljes csatlakozásáról is a schengeni övezethez.

A strasbourgi Európai Parlamentből Brüsszelbe visszatérő európai parlamenti képviselőket szállító vonatot csütörtökön evakuálták. A hírek szerint robbanás történhetett. A politikusok éppen csak felszálltak a 14.57-kor induló Eurostar-vonatra, amelyet a parlament bérelt, amikor evakuálták őket a strasbourgi pályaudvar főcsarnokába. Emmanuel Foulon, a Renew Europe képviselőcsoport belga parlamenti asszisztense az interneten azt írta, hogy „robbanást” hallott. Pelle Geertsen, a Baloldal képviselőcsoport dán tisztviselője „kaotikusnak” nevezte az evakuálást. A tűzoltók a strasbourgi vasútállomáson érkeztek a helyszínre. Műszaki incidens történt egy vonaton a strasbourgi pályaudvaron – erősítette meg a parlament sajtószolgálata.

Kamala Harris Vlagyimir Putyin orosz elnököt, Orbán Viktor magyar kormányfőt, Hszi Csin-ping kínai elnököt és Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt diktátoroknak és tekintélyelvűeknek nevezte. A demokrata elnökjelölt egy szóval összefoglalva, gyilkosoknak nevezte őket. A CBS News Late Show with Stephen Colbert elnevezésű műsorban szerepelt Harris. Ott mondta ki ezeket a mondatokat. Az elnöki posztra vágyó jelölt a műsorvezető kérdésébe vágott bele, amikor szóba került, hogy riválisa, Donald Trump jó kapcsolatokat ápol az említett politikusokkal. „Diktátorok, autokrata vezetők és olyanok, akiket gyilkosoknak lehet nevezni” – fogalmazott Biden alelnöke.

Időjárás:

Ma többfelé alakulhat ki csapadék. Este nyugodt, felhős, csillagfényes lesz az égbolt. A hőmérséklet jellemzően 17 – 20 fok körül alakul.