Kórház, ahol minden beteget úgy kezelnek, mintha ő lenne a legkedvesebb vendég

Kórház, ahol minden beteget úgy kezelnek, mintha ő lenne a legkedvesebb vendég

Dr. Reiter József, a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az általa vezetett intézményről, az irgalmasrendi karizmáról.

A főigazgató elmondta, huszonegy évvel ezelőtt kapta vissza a Betegápoló Irgalmasrend ezt a kórházat, később a pécsi és a váci kórházukat is. A Betegápoló Irgalmasrend egy világszervezet, aminek a központja Rómában van, azaz nem a magyar katolikus egyházhoz tartoznak. A rendnek tartományai vannak, a magyarországi, az osztrákokkal, a szlovákokkal és a csehekkel vannak együtt.

A Budai Irgalmasrendi Kórház a felekezeti intézmények közül a legnagyobb, Reiter József kiemelte, aktív kórházként üzemelnek, igazi sokszakmás, klasszikus gyógyító helyként. Vannak persze olyan területek, ahol a legmagasabb szinten látják el az embereket. Ezek egyike a kardiológia, a kórház látja el hetente egyszer a fővárosban és Pest megyében például az infarktus-ügyeletet is. De ugyanilyen jelentős a reumatológia, az immunológia és az allergológia, az ortopédia.

A főigazgató, aki gyógyszerkutató és közgazdász végzettséggel rendelkezik, elsősorban menedzserként gondol magára, pont ez a szemlélet az, amellyel tudja vezetni a kórházat.

Arra a kérdésre, hogy mitől más például a Budai Irgalmasrendi Kórház, mint bármelyik más intézmény, Reiter József a rend vezetőjét, Kozma Imre atyát idézte, aki azt mondta, a kórházban a rendi karizma alapján látják el a betegeket. Ez a hospitalitás szóval mutatható be, azaz minden beteget úgy kezelnek, mintha ő lenne a legkedvesebb vendég. Mindent megtesznek azért, hogy a beteg meggyógyuljon, de közben jól is érezze magát, ez az a plusz, amit az Irgalmasrendi Kórház tud nyújtani. Mindezt megerősíti az a sok visszajelzés, amit évek óta kapnak az emberektől. Hiszen nem mindegy, hogy egy orvos miként fordul a beteghez, ahogy az is kiemelten fontos, hogy az ápolók a betegek lelkével is foglalkoznak. Mindezt úgy teszik itt – tette hozzá Reiter József, hogy a náluk dolgozókat is eléri a kiégés, a napi ellátási feszültség. Ez ellen rendszeresen szervez a kórház keresztény képzéseket, lelki coachingokat.

A Budai Irgalmasrendi Kórház működéséhez is ugyanannyival járul hozzá az állam, mint más intézmény esetében, annyi lehet a különbség a főigazgató szerint, hogy itt talán takarékosabban használják fel ezeket a forrásokat. Minden irgalmasrendi kórház élén közgazdászok állnak, akiknek az a feladata, hogy egyensúlyban tartsák az intézményeket.

Ebben a kórházban is oda kell figyelni, hogy folyamatos legyen az utánpótlás a dolgozóknál. A főigazgató megjegyezte, két stratégia mentén képzelik ezt el, ezek egyike, hogy miután az összes osztályuk akkreditált, így fogadhatnak rezidenseket, jelenleg 30 rezidensük van, közel 90 százalékuk ott kíván majd maradni a kórházban.  Ezen túlmenően a Budai Irgalmasrendi Kórház is csatlakozott a többi felekezeti egészségügyi intézmény tervéhez, hogy közös nővérképzésbe fogjanak, de az eddigi együttműködések is hatalmas eredményt jelentenek