A WHO most úgy tűnik, mégsem ragaszkodik a vakcinaútlevélhez

Az embereknek azt is érezniük kell, hogy a szakemberek, a kormányok valóban meg akarják védeni őket 

Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet infektológus főorvosa beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában a koronavírus-járványról, a vakcinaútlevélről, az oltóanyagokról.

A főorvos elmondta, február 15-e óta dolgoznak folyamatosan, minden egyes nap, majd hozzátette, egy ideig úgy gondolta, az első évforduló után már egy kicsit visszavehetnek a tempóból, ám az elmúlt időszak azt mutatja, ez korántsem biztosan így lesz.

A szomszédos Ausztria, amit a magyar miniszterelnök laborországnak nevezett, megint zárlatot készül kihirdetni, mindeközben Európában megjelentek a koronavírusa különböző mutációi is. Ennek kapcsán Szlávik János elmondta, a WHO is aggódik, ezért is hívtak össze – természetesen online – egy közgyűlést a mutációk megjelenése miatt. Nem arról van szó, hogy a vírus megvadult volna, hanem az a baj, hogy a mutáció elsősorban a fiatalokat támadja és sokkal több fertőzést eredményez. A statisztika pedig világosan megmutatja – tette hozzá, ha több a fertőzés, akkor több lesz a súlyos beteg és több lesz a halott is. Most minden ország kivár, egyesek zárnak, mások, ahogy Magyarország is, meghosszabbítják a különböző intézkedéseset, most az a probléma, hogy nem lehet tudni mi fog történni. Itthon egyelőre csökken a fertőzöttek száma, ez pozitív, de a környező országokban emelkednek a számok, ezekre figyelni kell.

A WHO most úgy tűnik, mégsem ragaszkodik a vakcinaútlevélhez, erről a szakember kifejtette, a szervezet csak globálisan tud gondolkodni, azaz abból indul ki, Európában úgyis mindenki megkapja majd a védőoltást, ezért nincs értelme a greenpassnak. Persze az is igaz, ezt az állapotot megelőzi egy átmeneti időszak, amikor igenis lenne értelme egy ilyen igazolásnak, hiszen lesznek olyan országok, ahol még nem végeztek az oltásokkal, míg másutt meg igen, így a beoltott államok nem szívesen fogadnak onnan, ahol még nem érték el a megfelelő átoltottságot. Ugyanakkor a WHO azon is aggódik, hogy a szegényebb országok nem fognak vakcinához jutni. Ezzel ellentétben a gazdagabb országok azt is megtehetik, hogy a szükséges oltóanyag mennyiség akár ötszörösét is lekössék. Összességében a greenpassra egy időre szükség van, de ezt az emberek ne azért akarják, hogy tudjanak jönni-menni a világban, nekik azt is érezniük kell, hogy a szakemberek, a kormányok valóban meg akarják védeni őket. Ami a maszkviselést illeti, a főorvos szerint, amíg tart a járványveszély, addig mindenképpen viselni kell, hogy ezzel is sikerüljön csökkenteni a fertőzés veszélyt. Az nyilvánvaló – tette hozzá a főorvos, ha megvan a 60-70 százalékos átoltottság, akkor már nem kell maszkot hordani.

Visszatérve a vírusmutációkra, Szlávik János felhívta a figyelmet az influenzaoltásokra, amelyek 70.80 százalékos védettséget adnak, de volt olyan időszak, amikor ennél kevesebbet.  lehet, hogy a mutációkra a mostani védőoltások nem lesznek olyan hatékonyak, mondjuk nem 95, hanem csak 85 százalékos hatékonyságúak, de ettől még megvédik az embereket. A mostani védőoltások megvédenek a mutánsoktól, persze lehet, hogy lesz egy olyan mutáció, amitől a vírus bevadul, de a cégek szerint pár hét alatt erre is tudnak majd oltást készíteni.

Arra a felvetésre, hogy kevés az oltóanyag, a szakember úgy felelt, valóban ez van, igen kevés a Magyarországra eljutott vakcina mennyisége, 150 ezer embernek elegendő. Úgy tűnik, a gyártósorok képtelenek kielégíteni az igényeket, ha minden igaz, a következő hetekben a gyártás felgyorsul és nagyobb mennyiség érkezik hazánkba is. Nem csak ezek a források állnak rendelkezésre, vannak más európai vakcinák is, de vannak kínai és orosz oltóanyagok, ezek kapcsán azt tudni kell, csak olyan oltóanyag érkezhet be, amire a magyar szakhatóságok engedélyt adnak. Miután ez a járvány már egy éve van velünk, ezért az érthető, ha az emberek elfáradnak, türelmetlenné válnak – jegyezte meg a szakember, pedig most nagy türelemre van szükség, mert hiába csökkennek az esetszámok, a korlátozásokat is fenn kell tartani. Az egészségügyi dolgozók sedm rendeződtek vissza a kedvezőbb adatok ellenére, hiszen hiába van lecsengőben itthon a járvány második hulláma, több országban már a harmadikkal küzdenek.