A BreuerPress és a HetiTV hírei 2020.06.09.-reggelén
Az Európai Unió első számú feladatának kell lennie, hogy a koronavírus-járványban elveszett európai munkahelyek pótlásával az európai embereknek teremtsen munkahelyeket – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán, a külügyek tanácsának hétfői online ülése után. Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy az EU külső tevékenységéért felelős szerv ülésének egyik témája a közösség és 79 kevésbé fejlett afrikai, csendes-óceáni és karibi ország húsz év után lejáró gazdasági és migrációs együttműködési megállapodásának újratárgyalása volt. Óvatosságra kértem azokat a tagországokat, amelyek a világjárvány előtt folyamatosan arról beszéltek, hogy szükség van a legális migrációra, munkavállalók behozatalára az EU-ba, mert itt most új helyzet van, emberek százezrei veszítették el állásukat – hangoztatta a miniszter. Szijjártó Péter szavai szerint „a segítséget kell oda vinni, ahol baj van, és nem a bajt kell oda hozni, ahol nincs baj”. Ha segíteni akarunk az afrikai, csendes-óceáni, karibi országoknak, akkor ott kell gazdaságfejlesztési programokat megvalósítani, nem onnan idehozni az embereket – közölte.
Eddig 51 ezer koronavírus-szűrést végzett a négy hazai orvosképző – mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője. Hozzátette: a maszk hordása zárt térben még mindig fontos, hiszen naponta átlag húsz új esetet regisztrálnak, és minden egyes eset mögött lehetnek olyanok, akik kevés tünettel rendelkeznek, így betegségüket nem bizonyítják. A betegek tíz százalékát jelentő szuperfertőzők akár százakat is megfertőzhetnek – hangsúlyozta. A rektor elmondta, van esély arra, hogy novemberre elkészül a védőoltás.
A koronavírus-járvány első hullámának végén jár Magyarország – mondta az országos tisztifőorvos. Müller Cecília közölte: vasárnap csak hat új koronavírusos megbetegedést regisztráltak, jelentősen csökken a fertőzöttek száma, a gyógyultak pedig már kétszer annyian vannak, mint az aktív fertőzöttek. 1182 embert tartanak nyilván aktív fertőzöttként, míg a gyógyultak száma 2248-ra emelkedett – mondta. A vasárnap meghalt két idős emberrel 548-ra nőtt az elhunytak száma, jelenleg 385 beteget kezelnek kórházban, közülük 21-et kell lélegeztetni.
A kormányzás technikai eszközévé vált nemzeti konzultációval a választásokon szerzett általános felhatalmazását konkretizálja a kormányzat – mondta a Nézőpont Intézet igazgatója. Mráz Ágoston Sámuel hozzátette: a konzultáció célja, hogy a választóknak egy-egy konkrét témába is beleszólásuk legyen, ne csak négyévente nyíljon lehetőségük a véleménynyilvánításra. Témától függően egy-két millió aláírás érkezik be egy nemzeti konzultációban – mondta, megjegyezve, hogy ennyi támogató egy országgyűlési választáson már a kényelmes győzelemhez is elég. A visszaküldött levelek túlnyomó része a kormánnyal azonos nézőpontot mutat – fűzte hozzá.
Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a bulinegyedről, a turizmus lehetőségeiről, valamint a kerületet érintő gazdasági nehézségekről is beszélt..
Niedermüller Péter beszélt a koronavírus-járvány hatásairól, megjegyezve, ez a helyzet mindent felborított, nem csak a kerületben, hanem mindenhol az országban, ebből a szempontból Erzsébetváros nem kivétel. Viszont abból a szempontból biztosan kivétel, ha megszűnik az idegenforgalom, akkor ez a városrész jelentős anyagi hátrányt szenved. Ezért sem adta fel az önkormányzat a kulturális terveit, ám ezek megvalósításához lehetséges, hogy egy másik időpontot kell majd találni. Például a bulinegyed kulturális negyeddé történő átalakítása sem került le a napirendről, folyamatosan zajlanak az egyeztetések ebben a témában. Több megválaszolatlan kérdés van még előttük, például az, hogy a hány kerületi vendéglátós éli túl a járvány okozta gazdasági válságot.
A lakáspályázatok közül elsőként az került nyilvánosságra, ahol a leendő bérlőknek kell felújítani az ingatlant, már erre a kiírásra is jóval többen jelentkeztek, mint amennyi lakás a rendelkezésre áll. Már elkészült a második pályázat is, ahol a szociális alapú bérlakásokat hirdetik meg, a kiírásra rövidesen sor kerül. Vannak olyanok, akik valamilyen okból nem fizetik meg a lakbért, az önkormányzat az ő esetükben is köztes megoldásokat keres, hiszen senkit sem tesznek ki az utcára.
Niedermüller Péter megerősítette, új parkolási rend lép életbe a kerületben július 1-től, amikor is megszűnik a kormány által meghirdetett ingyenes parkolás, a parkolási díjakat mindenképpen megemelik, ez persze a kerületben lakókat nem érinti. Az önkormányzat célja az, hogy minél több parkolóhelye legyen az itt élőknek.
Külföld :
Az észak-afrikai partokról Európába tartó migráció újraindulására figyelmeztetett az olasz nemzetbiztonsági hivatal (Aise), húszezer ember érkezésével számolva a nyári időszakban, miközben Lampedusa polgármestere szerint a szigeten „világvége hangulat” uralkodik. A helyi sajtó által idézett titkosszolgálati források szerint a húszezer ember Líbiában és Tunéziában vár az indulásra. Az Aise szakértői folyamatos mozgást érzékelnek az észak-afrikai országokban. A koronavírus-járvány miatti Európában elrendelt határzár Líbiából Tunézia irányába mozdította el az emberkereskedők útvonalait, de a vészhelyzet vége után az emberekkel teli hajók és csónakok ismét Líbiából kelhetnének útra a tengeren. Mint rámutattak, a Földközi-tengeren kutatási és mentési tevékenységet folytató civil szervezetek hajói is ismét a líbiai partok felé indultak el. A Corriere della Sera napilap úgy tudja, az olasz belügyminisztérium szerint Líbia az ellenőrzés lazításával ismételten nyomást akar gyakorolni Olaszországra és Európára.
A lengyel kormány határozottan elutasítja az illegális bevándorlók elosztását az Európai Unió tagországai között – hangsúlyozta Mariusz Kaminski belügyminiszter az Európai Bizottság új tervei kapcsán. Kaminski ezzel megerősítette azt az álláspontot, amelyet az Európai Bizottsághoz pénteken továbbított levelében hét közép-európai tagállam – a négy visegrádi ország, valamint Lettország, Észtország és Szlovénia – fejtett ki, tiltakozva az újabb uniós menekültelosztási terv ellen. „Határozott tiltakozásunkat fejezzük ki, nyomatékosan kijelentjük, hogy ilyen eszközöket és megoldásokat nem fogadunk el” – fogalmazott Kaminski. Hangsúlyozta: a lengyel kormány nem idegengyűlöletből, hanem józan megfontolásból cselekszik így.
Oroszország és az Egyesült Arab Emírségek is támogatását fejezte ki a hét végén bemutatott egyiptomi béketerv iránt, amelyről utóbbi ország külügyi államminisztere, Anvar Gargás azt mondta, egy lépéssel közelebb vihet a politikai megoldás felé Líbiában. Gargás Twitter-üzenetben kiemelte, hogy az egyiptomi kezdeményezést az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsa (NSC) is támogatja, és sürgette a béketerv által is előírt azonnali tűzszünetet és az idegen milíciák és zsoldosok kivonását Líbiából. Hozzátette: a feleket csakis a politikai megoldás hozhatja közelebb egymáshoz. Moszkva hétfőn szintén támogatását fejezte ki az egyiptomi béketerv iránt. Az orosz külügyminisztérium közleménye szerint a kairói kezdeményezés szolgálhat alapjául a későbbi, hosszútávú tárgyalásoknak, valamint remélték, hogy a nemzetközileg elismert líbiai egységkormány vezetője, Fájez esz-Szarrádzs „konstruktív választ ad” a béketervre. A közlemény hangsúlyozta: Halífa Haftar tábornok erői pozitívan reagáltak a kairói kezdeményezésre. Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök szombaton Kairóban mutatta be líbiai béketervét, amely egyebek közt már hétfőtől fegyvernyugvást írt volna elő, valamint rendelkezik az összes idegen milícia kivonásáról Líbiából, és egy legfelsőbb tanács felállítását javasolja.
Az amerikai béketerv jelenlegi térképe alapján több ezer zsidó ragadhat Izraelen kívül. A zsidó települések politikai vezetői amiatt tiltakoznak, hogy úgy tűnik, a Trump-Kushner féle béketerv megvalósításakor 25 kisebb településre nem lesz kiterjesztve Izrael szuverenitása . Az érintett települések között vannak nagyobb telepek és apró, Izrael által is illegálisnak nyilvánított, néhány tucat házból álló előőrsök. Jelenleg is zajlanak a tárgyalások a közös amerikai-izraeli bizottságon belül, hogy pontosan hol húzzák meg a határokat. Több vezető azt állítja, hogy a jelenlegi terv alapján zsidó családok százai izraeli területen kívül fognak ragadni. A várakozások szerint Benjamin Netanjahu július elsején fogja ismertetni a Jordán-völgy és a Júdea és Somron területén levő zsidó települések annektálásával kapcsolatos terveket. Elvileg az volt a településeknek adott ígéret, hogy minden zsidó városra ki lesz terjesztve az izraeli szuverenitás. Azonban a települések politikai vezetői, valamint a Fiatal Telepes Fórum nevű szervezet képviselői szerint 25 település Júdea és Somron területén kimaradhat.
Gazdaság:
600 millió eurós segélycsomagot hoztak létre az Austrian Airlines osztrák légitársaság talpra állítására, az összeg negyedét az állam biztosítja – jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfő délután egy bécsi sajtótájékoztatón.
A vissza nem térítendő 150 millió eurós állami támogatás mellett a cég 300 millió euró államilag garantált hitelt kap osztrák bankoktól, illetve az anyavállalat, a Lufthansa további 150 millió euróval járul hozzá leányvállalata megmentéséhez – mondta Kurz.
Szerinte az Austrian Airlines jó nemzetközi összeköttetést biztosít az ország számára, Ausztria ugyanis exportorientált ország, valamint fontos turisztikai célpont. A Lufthansával folytatott tárgyalások során három célt tartottak szem előtt: a munkahelyek megmentését, garanciát a bécsi központ fejlesztésére és a szükséges klímavédelmi intézkedéseket. Werner Kogler alkancellár közölte, hogy a repülőjegyek ára a jövőben tartalmazni fogja a törvényben meghatározott járulékokat, adókat és illetékeket is, így nem lesznek „olcsó repülőjegyek”, egy jegy minimálisan 40 euróba kerül majd.
Időjárás:
Kedden változóan felhős-napos időben, többfelé kell számítani záporok, valamint zivatarok kialakulására, bárhol az országban. A szél inkább csak zivatar környezetében erősödhet meg átmenetileg. Fülledt, meleg idő lesz. Az esti, éjszakai órákban is jellemzőek lesznek elszórtan a zivatarok. A jellemző hőmérséklet átlaga kedd reggel északnyugaton 10, délkeleten 15, kedd délután 23 – 27, szerda reggel 12 – 15 fok körül alakul.