A BreuerPress és a HetiTV Péntek reggeli  hírei

A BreuerPress és a HetiTV Péntek reggeli  hírei

A modern magyar államnak szüksége van titkosszolgálatra, alkotmányvédelemre, nemzetbiztonsági szolgálatokra, és minden hasonló tevékenységre – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) új, XI. kerületi épületének átadási ünnepségén. A kormányfő azt mondta, védeni kell Magyarország szuverenitását, amelyet elsősorban az alkotmányos szervek és intézmények garantálnak. Közölte, hogy az új épület csaknem 30 milliárd forintba került. A magyar államnak rég nem volt annyi ereje, képessége – a kormányzatnak annyi elszántsága, a gazdaságnak pedig olyan jó teljesítménye -, hogy ekkora összeget előteremtsen alkotmányvédelmi intézmények „összegyűjtésére” egy helyre. Most azonban ez megtörténhetett, és az új ingatlannak köszönhetően az AH már nem négy különböző helyszínen fog működni – hangsúlyozta Orbán Viktor. Megjegyezte: az, hogy az államnak már van ereje biztosítani a feltételeket a létfontosságú szervek megfelelő működéséhez, a normális helyzet – a régebbi szituáció nem volt az. A kormányfő nagy dolognak nevezte, hogy „kivergődtek” a korábbi helyzetből.

 

A digitalizációtól és az okos városoktól „olyan fejlesztéseket szeretnénk látni”, amelyek megerősítik a családokat, a kis- és közepes vállalkozásokat (kkv), valamint képesek a magyar kultúra megerősítésére, kiterjesztésére – hangsúlyozta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára. Tuzson Bence a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) rendezett Civitas Sapiens ’19 – Okos Város szakmai konferencián tartott nyitóelőadásában közös társadalmi célnak nevezte, hogy Magyarország 2030-ra Európa legélhetőbb országa legyen.  „Arra kell törekednünk, hogy minden fejlesztés abba az irányba hasson, hogy az állam szolgáltatásait a lehető legkisebb településen is el lehessen érni” – mondta Tuzson Bence, hozzátéve: adatalapúvá kell tenni a közigazgatást.

 

Antiszemita gyűlöletcselekmény miatt tett feljelentést Niedermüller Péter VII. kerületi ellenzéki polgármesterjelölt, miután valaki egy bitófára függesztett Dávid-csillagot rajzolt az egyik erzsébetvárosi ellenzéki képviselőjelölt plakátjára. Az érintett jelölt, Borka-Szász Tamás a feljelentést megelőzően elmondta, egy választópolgár értesítette az esetről, ezután fordult a polgármesterjelölthöz. Niedermüller Péter úgy fogalmazott: az eddigi kampány egyik legdurvább és legmegdöbbentőbb eseményével állnak szemben. Leszögezte, nem egyszerű plakátrongálásról, hanem antiszemita gyűlöletcselekményről van szó.

 

Magyarország mindig is Kelet és Nyugat együttműködése érdekében dolgozott, ezt bizonyítja a Türk Tanács budapesti irodájának tegnapi megnyitása is – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az ünnepségen a tárcavezető kiemelte: elképesztő erejű és sebességű változások zajlanak a minket körülvevő világban, új világrend jött létre, és mint minden új helyzet, ez is nyertesekre és vesztesekre osztja a világ országait. Azok lehetnek nyertesek, akik kiállnak önmagukért, a nemzeti érdek érvényesítését tekintik iránytűnek, megőrzik kulturális, vallási és történelmi örökségüket, továbbá ragaszkodnak identitásukhoz – sorolta.  Hangsúlyozta: mi büszkék vagyunk történelmi, kulturális és vallási örökségünkre és arra, hogy minden nyomásgyakorlás dacára meg tudtuk őrizni Magyarországot magyar országnak és biztonságos otthonunknak.

 

Segíteni kell a gyerekeknek és a családoknak, hogy boldogok legyenek, és ehhez a kormány is igyekszik hozzájárulni – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin arról beszélt, hogy manapság sok olyan hatás éri a gyerekeket, amely a valódi értékektől elvonja őket, azt sugallja nekik, hogy csak az egyéni érdekeikre figyeljenek, az önmegvalósításra törekedjenek, és „kifelé éljenek”.     Ehelyett meg kell tanítani a gyerekeket befelé figyelni, egymás felé fordulni, valódi emberi kapcsolatokat kialakítani, mert ez vezet a boldogságukhoz, és ebben a pedagógusoknak, valamint a szülőknek van a legnagyobb feladata – emelte ki az államtitkár.

 

Dr. Kunos Péter, a Mazsihisz és a BZSH ügyvezető igazgatója beszélt a Zsidó Kulturális Fesztiválról, az Együttélés Házáról, valamint a Holokauszt túlélők második generációjának a támogatásáról. Kunos Péter pénzügyi szempontból értékelte a XXII. Zsidó Kulturális Fesztivált, amelyet már négy éve a BZSH szervez. Az idei rendezvény különösen kockázatos volt, elsősorban a tao rendszer kivezetése miatt. Mint megjegyezte, még nem végeztek a teljes elszámolással, de az előrejelzések szerint sikerült nullára kihozni a fesztivált, sőt, talán még egy enyhe plusszal is zárhatnak. Ebben szerepe volt az állami támogatásnak, az NKA-tól és a kerületi önkormányzattól érkezett összegeknek. Szerencsére az idei fesztivál látogatószáma meghaladta az összes eddigit.

A Mazsihisz jelentős összeget nyert a Holokauszt túlélők második generációját támogató pályázaton, amit a Mazsök írt ki. A győztes pályázaton vállalták azt, hogy az elnyert összeg negyedét a vidéki hitközségeknek kell megkapni, az ottani munkatársakat már kiképezték, felkészítették őket a különleges munkára, de a fővárosban is megtörtént ez. Már most nagyon sok önkéntes jelentkezett, akik komoly munkát fognak végezni. Bár komoly összeget nyert el a Mazsihisz, több mint 70 millió forintot, de a munka jóval nagyobb, így Kunos Péter szerint elkerülhetetlen, hogy valamennyivel a saját forrásaik terhére is hozzátegyenek a programhoz.  Az ügyvezető igazgató beszámolt arról is, a program októberben indul, amit természetesen meg is hirdetnek majd a szükséges csatornákon.

 

Külföld:

Németországban is pozitív várakozással tekintenek az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság hivatalba lépésére – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány fővárosában, Düsseldorfban folytatott tárgyalásait értékelve. Az új bizottság november elejére tervezett hivatalba lépését övező várakozások változást indítottak el, így most „sokkal több a remény és sokkal kevesebb a pesszimizmus”, míg „néhány évvel, vagy akár csak néhány hónappal korábban ez fordítva volt” – mondta Gulyás Gergely.

 

Megszavazták a román Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezésének támogatását az európai uniós tagállamok kormányainak képviselői, így már gyakorlatilag biztosra vehető, hogy ő lesz a hamarosan felálló intézmény első vezetője. Az Európai Unió soros finn elnökségének tájékoztatása szerint ezen próbaszavazáson tizenhét tagország voksolt a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetőjére, akit az EU másik társjogalkotó szervezete, az Európai Parlament már korábban határozott támogatásáról biztosított. Bennfentes források arról számoltak be, hogy a két intézmény képviselői szeptember 24-én ülnek össze, akkor minden bizonnyal hivatalosan is megállapodnak majd Kövesi kinevezéséről, ezt követheti a formális megerősítő szavazás a tanácsban.

 

Totális háborúval fenyegetett Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter arra az esetre, ha az Egyesült Államok vagy Szaúd-Arábia katonai csapást intézne Irán ellen – írta a CNN.  „Nem habozunk megvédeni területünket” – szögezte le Zaríf egy interjúban. A külügyminiszter ugyanakkor nyomatékosította: Teherán szeretné elkerülni a konfliktust, és kész megbeszélést folytatni Szaúd-Arábiával, illetve az Egyesült Arab Emírségekkel. Azonban jelezte: Washingtonnal mindaddig nem tárgyalnak, amíg a 2015-ös atomalkunak megfelelően fel nem függesztik az Iránnal szembeni szankciókat. Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban felmondta a nukleáris megállapodást. Az iráni diplomácia vezetője tagadta, hogy Teheránnak köze lett volna a szaúdi olajlétesítmények elleni hétvégi támadáshoz, ami drámai feszültséget eredményezett a térségben. „Tudom, hogy nem mi tettük” – mondta. A jemeni húszi lázadók „közleményben tudatták, hogy ők voltak” – tette hozzá.

 

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, a kormányzó jobboldali Likud párt elnöke „széles egységkormány” megalakítására tett javaslatot csütörtökön Beni Ganznak, az ellenzéki centrista Kék-Fehér párt elnökének. Netanjahu szerint a szavazók azt várják tőlük, hogy felelősen viselkedjenek és együttműködjenek. A keddi előrehozott parlamenti választások nyomán kialakult patthelyzetre utalva hozzátette, ellenzi, hogy harmadszor is választásokat tartsanak az idén. „Még ma széles egységkormányt kell alakítanunk” – üzente riválisának. Ganz egyik legfőbb ígérete ugyanakkor az volt, hogy nem lép be olyan kormányba, amelyet Netanjahu vezet.Reuven Rivlin államfő üdvözölte Netanjahu felhívását a nemzeti egységkormány megalakítására, de Ganz pártja elutasítóan reagált. „A Kék-Fehér a legnagyobb párt, Beni Ganznak kell széles egységkormányt alakítania és az élére állnia” – szerepelt a Beni Ganz pártelnöki hivatalából elküldött hivatalos válaszban.

 

Gazdaság:

 

A 2008-as válság óta folyamatosan nő a villamosenergia-igény Magyarországon, emellett az európai erőműpark öregedése is indokolja Paks II. megépítését – mondta az erőmű tervezéséért, kivitelezéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter. Süli János a Hungária Takarék vállalkozói fórumán hozzátette: az energiaigény tavaly 0,8 százalékkal nőtt, ráadásul idén történelmi csúcsot döntött a nyári villamosenergia-fogyasztás is 6633 megawatt rendszerterhelés mellett, a téli fogyasztási csúcs pedig 6926 megawatt volt. Hangsúlyozta: az Európai Unió tagországai közül Magyarország az áramimportnak leginkább kitett országok egyike, a szükséglet több mint 30 százalékát külföldről szerezzük be, ami most még nem jelent veszélyt az ellátásra, mert Európában van elég felesleges villamos energia. Az európai erőművek átlagéletkora ugyanakkor 50 év körül van, és többet tíz éven belül le kell állítani – mondta.

 

Időjárás:

 

Hazánkban pénteken délelőtt szinte felhő sem lesz az égen, csapadék nem alakul ki. Délután sok napsütésre van kilátás, de hűvös marad a levegő. Csapadék nem lesz. A szél napközben gyenge lesz. Hajnalban 0, 6 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 16, 21 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Pénteken nem érkezik időjárási front, de reggel a hideg idő többeknél okozhat panaszokat. Ekkor, illetve a hűvösebb vidékeken napközben is nagy lesz a megfázásveszély, csökken a komfortérzet. A napsütéses tájakon azonban kellemesen alakul a komfortérzet, jól felöltözve érdemes minél több időt a természetben tölteni. A kopásos ízületi panaszok az arra hajlamosak körében felerősödhetnek, illetve napközben egyeseknél vérnyomáspanaszok léphetnek fel. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A porkoncentráció alacsony, alig változik. A légnyomás alig változik.