Az árkokat be kell temetni és együtt, egységesen kell dolgozni a magyarországi zsidóság jövőjéért
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a szervezet vasárnapi tisztújításáról, az eddig elért eredményekről, valamint a terveiről is.
Heisler András beszámolt arról, hogy eddig két jelölt van a szervezet elnöki posztjára, de a vezetőségi tagokra is többszörös jelölés érkezett be, ebből is látszik – tette hozzá, hogy milyen népszerű ez a közösségi tevékenység, ez az önkéntes munka.
A Mazsihisz közgyűlése tagjainak az átlagéletkora az nem fiatal, hatvanasok a tagok, de ez korábban sem volt másként. Ám szerencsére sikerült egy-két olyan fiatalt is bevonni a hazai zsidó közéletbe, akik a jövő emberei is lehetnek.
Egyes hírek szerint a tisztújító közgyűlés előtt több neológ rabbi leült beszélgetni az EMIH vezető rabbijával és másokkal is. Heisler András kérdésre válaszolva elmondta, nincs információja erről, az biztos, hogy ez nem egy hivatalos tárgyalás volt, már ha valóban megtörtént ez. Arra a felvetésre, hogy itt esetleg az ő támogatásáról, elutasításáról volt szó, azt felelte, ha menyiben így volt, akkor azt nagyon rosszul tették, hiszen nem ez a kör az, amelyikkel ezt meg kell beszélni. A Mazsihisznek van egy közgyűlése, ez hivatott arra, hogy a szervezet elnökét és tisztségviselőit megválassza. A közgyűlés egyébként május 12-én 10-kor kezdődik, a közösség Síp utcai dísztermében. Az elnök reményét fejezte ki, hogy békében és nyugalomban zajlik majd a tisztújítás, amelyik az alapszabály értelmében teljesen nyitott.
A Mazsihisz elnöke a múlt héten vett részt a Jeruzsálem park avatásán. Ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy a Fővárosi Önkormányzat a tavalyi évben gondolta úgy, hogy szeretne valamilyen ajándékot adni Izrael állam fennállásának 70. évfordulója alkalmából. Erről szavazott a főváros közgyűlése és ennek a döntésnek az értelmében került elnevezésre Jeruzsálemről egy közterület, ami a Clark Ádám tértől a Várkert Bazárig húzódik. Az elnevezési, átadási ünnepségre pedig a múlt hét vasárnapján került sor.
A Mazsihisz Amerikai úti Szeretetkórháza, amelyik jelenleg is egyetemi oktatókórházként is jegyezve van, egy jelentős felújítás előtt áll, köszönhetően egy jelentős állami támogatásnak, amit a kormány nyújtott. Erre azért is van szükség, mert az ottani körülmények jelenleg nagyon nehezek, bár az ott dolgozók, az intézmény vezetősége mindent megtesz annak érdekében, hogy ebből az épületből a lehető legtöbbet hozzák ki. A kórház vezetésének egy régi álma valósul meg a felújítással, hiszen már évek óta azon dolgoznak, hogy a Szeretetkórházból egy geriátriai központot hozzanak létre. Heisler András elmondta, ez lesz az első ilyen központ Magyarországon. A megvalósulással kapcsolatban azt mondta el, hogy a kórház vezetőinek az álmát másfél évvel ezelőtt egy személyes beszélgetésen ismertette a miniszterelnökkel, Orbán Viktorral, aki erre felfigyelt, a megvalósítását támogatta, ennek köszönhetően született meg az erről szóló kormányhatározat, amely szerint 4.8 milliárd forinttal támogatja a kormány a Szeretetkórház fejlesztését. Az összeg fele már megérkezett, a közbeszerzési kiírások is megtörténtek, azaz a fejlesztési folyamat elindult.
Heisler András beszámolt arról, hogy szintén kormányzati támogatással a zuglói zsinagóga ismét fogadja a híveket, bár az is igaz, hogy az épület külső felújítását még nem végezték el, ám ezt a munkát is rövidesen befejezik. Mint elmondta, a tűzvész után mára fantasztikusan megújult belülről az épület, sikerült egészen új funkciókat is rendelkezésre bocsátani, például egy új közösségi teret hoztak létre a padlástérben, így biztos, hogy a zuglói közösség, a hitélet is jelentős fejlődésnek indulhat.
A Rumbach utcai zsinagóga, az Együttélés Háza felújítása is lassan a végéhez ér, az elnök ennek kapcsán arról beszélt, a műszaki átadás most van folyamatban, nagyon nagy munkát végeztek, sikerült az eredeti állapotot visszaállítani, a zsinagógai tér gyönyörű lett. Sikerült például a Tóra szekrényt is az eredeti állapotában újra megépíteni. Ugyanakkor azt is hozzátette, a tervek szerint a nagyközönség az év végén veheti birtokba az épületet. Addig még be kell rendezni, a kiállításokat meg kell valósítani a zsinagógában, de ezek is zajlanak már.
Visszatérve a Mazsihisz tisztújító közgyűlésére, Heisler András azt mondta, az nem jó, ha a hívek elégedettek, sokkal fontosabb, ha többet akarnak. A szervezet elindult egy úton, aminek még egyáltalán nincsenek a végén. Sikerült már elfogadtatni egy új stratégiát a közgyűléssel, ennek megfelelően kezdtek el dolgozni, ami egy teljesen más szemléletet jelentett, mint korábban. Sikerként lehet elkönyvelni, hogy megvalósultak olyan projektek, amelyek évtizedekig álltak, itt néhány zsinagóga-felújításra lehet gondolni. A kormánnyal sikerült elfogadtatnia a jelenlegi vezetésnek az elhagyott zsidó temetők felújításának az ötletét, amelyből egy kormányzati támogatással létrejött projekt született meg, ami idén is folytatódni fog, közel 500 millió forint áll rendelkezésre. A Mazsihisz számára szintén sikeres, hogy elfogadtatták azt is, a második generációs Holokauszt túlélők is különleges kezelést igényelnek, a szervezet egy győztes pályázattal épít ki egy szociális hálót, amit szintén támogat a kormány a Mazsökön keresztül.
A terveit illetően arról beszélt az elnök, hogy be kell temetni a Mazsihiszen, a Síp utcán belüli árkokat, a magyarországi zsidóság jövőjéért együtt és egységesen kell dolgozni.