Napi Tóra és sáhárit Váérá hetiszakasz 2. kommentár, 5779. Tévét 23.

Napi Tóra és sáhárit

Darvas István

K”K,

Váérá hetiszakasz 2. kommentár, 5779. Tévét 23.

“Én megkeményítem Fáraó szívét és megsokasítom jeleimet és csodáimat Egyiptomországában.” (7:3). Reb Jákob ben Reuven is vizsgálta, hogy vajon mi az érdemi különbség a szövegben említett jelek és csodák között? Szforno szerint a jelek Isten létezését, míg a csodák isten erejét bizonyították. Az Örökkévaló elküldte jeleit, hogy a zsidó nép tudtára adja, akik hittek abban, hogy Mózest választotta ki, csodáit pedig a fáraónak címezte, akit hatalmáról kellett meggyőznie. Ennek alapján mondhatjuk azt is, hogy aki jellel nem, csak csodával meggyőzhető, az nem fogadta el az Örökkévalót, és ennek kellemetlen mellékhatásaként Egyiptomban ragadt.

Szép napot mindenkinek!

8.00: Sáhárit (Hunyadi tér)