Magyarország szempontjából Kína lényeges kérdés

Magyarország szempontjából Kína lényeges kérdés

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő a Heti Tv Pirkadat című műsorában világított meg több a világban történt esetet.

 

Kis-Benedek József a félidős amerikai választások kapcsán elmondta, ilyenkor van lehetőség arra, hogy valamennyire átalakuljon a szenátus és a képviselőház, ez egy erőpróba, egy értékelés arról, hogy eddig mit tett a jelenlegi adminisztráció. Az eredmények függvényében látszik, a republikánusok a szenátusban megőrizték, növelték is a többségüket, a képviselőház viszont demokrata többség alá került. Most megint egyfajta patthelyzet alakult ki, ami megtörtént két évvel ezelőtt is, nagyon kicsi a különbség a két nagy párt között. A demokraták képviselőházbeli előretörése azt is jelenti, hogy Trump elnök nem tud mindent megcsinálni, de az elnök elleni bizalmatlansági indítvány veszélye már biztosan nem áll fenn.

Trump ugyan a Twitteren közzétette, hogy győztek, de a republikánusok belső köreiben ez az eredmény némi csalódást okozott. Mos, hogy nem sikerült mindkét házban győzniük, korántsem biztos, hogy két év múlva Trump újrázik, ahogy az sem, hogy győzzön.

Mindeközben a NATO egy hatalmas hadgyakorlatot szervezett, a szakértő szerint ezt az oroszok természetesen folyamatosan figyelik, akik egyébként már korábban megjegyezték, hogy túlságosan agresszív ez a hadgyakorlat, ami természetesen nem igaz – tette hozzá Kis-Benedek József. Véleménye szerint azért mondhatta ezt Oroszország, mert a gyakorlat közel volt az orosz határhoz és a korábbiaknál jóval nagyobb haderő vett rajta részt. A NATO vezetése azonnal reagált, azt mondták, a gyakorlat teljesen nyilvános, arra nagy szeretettel meghívják az orosz megfigyelőket, akik el is mentek. A gyakorlat színhelye, Európa északi térsége nagyon fontos, ott van Norvégia, ott vannak a még semleges államok, amelyek azért előbb-utóbb szeretnének majd csatlakozni a NATO-hoz, mint Finnország és Svédország. Mindezek mellett a klímaváltozás okán új helyzet van az Északi-sarkon, ami mindenkitől egy teljesen új hozzáállást követel meg. Már csak azért is, mert az a legfontosabb kérdés, hogy az itt található nyersanyagok kinek a tulajdonába kerülnek majd.

Nagy ünnepségek voltak Észak-Koreában, ahol a kubai vezetőt fogadták. A szakértő szerint a mostani helyzetben mindkét állam keresi a helyét. Az észak-koreaiak esetében nem okoz nagy örömet, hogy a nemrégiben elindult párbeszéd az amerikaiakkal nem úgy alakul, ahogy azt szerették volna. Kérdésként merül fel, hogy az észak-koreai vezető mikor fog lemondani az atomfegyver birtoklásának, fejlesztésének a jogáról, hiszen nagyon sok pénzt öltek ebbe bele. Annak ára van, hogy ő ezt kijelentse, megtegye, de eddig még ez nem jött össze. Most zajlanak a megbeszélések, hogy a két elnököt összehozzák ismét, ám Trump úgy biztosan nem ül asztalhoz, hogy a tárgyalásnak nincs valamilyen konkrét eredménye – tette hozzá a szakértő. Tárgyalópartnere pedig szeretné látni a korábbi megoldások eredményét, a szankciók feloldását. Kuba kapcsolatai sem olyanok az amerikaiakkal, ahogy azt akkor képzelték el, amikor a megállapodást az előző elnökkel, Obamával aláírták.

Sanghajban zajlik a nagy nemzetközi expo, ezzel kapcsolatban Kis-Benedek József megjegyezte, Kínának egyre komolyabb céljai vannak a termékeivel, ez egyre több országot, különös tekintettel az USA-t nagyon zavarja. Emiatt sem voltak ott ezen a rendezvényen, sőt Európából is csak három ország, köztük a magyarok képviseltették magukat. Magyarország szempontjából Kína lényeges kérdés, a kereskedelmi kapcsolatok, hiszen akkora felvevő piacnak számít, ami több Magyarországot is képes lenne felvenni. Persze ez nem egyszerű, a két ország között a kapcsolatok politikailag teljesen rendben vannak, ám a kérdés éppen az, hogy a magyar gazdaság teljesítőképessége elegendő-e arra, hogy Kínában legalább egy pici területet megszerezzen. Ám a mostani kínai-magyar tárgyalások azt is megmutatták, az innováció területén lehet előrelépés a magyar félnek. Ám az is igaz, hogy Magyarországnak az innováció területén már most is vannak amerikai, izraeli, európai partnerei, akik bizonyára már korábban is rögzítették, hogy ezekből mit lehet átadni egy harmadik félnek, jelen esetben Kínának.