A Holokauszt emléknap keretében egy különleges eseményre került sor New Yorkban a Magyar Főkonzulátuson. Egy, az “Újév a Dunán” című magyar rövidfilm ősbemutatója, illetve a Magyar Kulturális Központ szervezte “Hiányzó Történetek” című fotókiállítás megnyitása vonzotta a Főkonzulátusra a vendégeket. Tudósítónk jelenti.
Hiányzó történetek
A Magyar a holokauszt áldozataira emlékező Nemzeti Emléknap keretében a Magyar Kulturális Központ – a Balassi Intézet – szervezte meg New Yorkban “Hiányzó történetek” címmel Hermann Ildi fotográfus kiállítását.
A fényképek segítségével a látogatók tíz, a Holokauszttal kapcsolatos megdöbbentően emberi történetet ismerhetnek meg. A kiállítás látogatók a fényképekről és az azokhoz tartozó magyarázatokból megismerhetik a képeken látható emberek harcát és a vészkorszakból való megmenekülés, a túlélés történetét.
A kiállítás képein New Yorkban élő, magyar származású Holokauszt-túlélőket, illetve Holokauszt-túlélő szülők gyerekeit ismerhetik meg a látogatók, azok visszaemlékezésein keresztül.
A Magyar Kulturális Intézet kiállításán látható képek feltehetőleg az utolsó lehetőséget ragadták meg, amikor a soá túlélői maguk tudták „hiányzó történeteiket” elmondani, hogy azok eljussanak az utókorhoz.
A tíz túlélő történetét bemutató kiállítást Dr. Kumin Ferenc New York-i Főkonzul, Nagykövet jelenlétében, Vincze Máté, a New York-i Magyar Kulturális Központ igazgatója nyitotta meg és hívta meg a látogatókat egy tizenegyedik történetet felidéző rövid film megtekintésére.
“Újév a Dunán” – magyar rövidfilm ősbemutatója New Yorkban
A tíz történetet bemutató fotókiállításhoz kapcsolódik egy tizenegyedik történet, amely azonban nem fényképfelvételek, hanem a film segítségével idézi fel a túlélés történetét.
A filmet Bárdos Károly (Karl Bardos), egy New Yorkban élő filmrendező, az egyik New York-i egyetem professzora készítette.
A rövidfilm két szilveszter történetét meséli el. Tudósítónk kérésére a film készítője Bárdos Károly így mesélte el a film történetét:
“Az „Újev a Dunán” azzal a szilveszteri sétahajózással kezdődik, ahova engem Budapesten meghívtak. S miközben néztem a sétahajózás szórakoztató műsorát, édesanyám, valamint egy másik szilveszter története jutott az eszembe. 1944 szilvesztere.
1944 szilveszterén édesanyám Bárdosné, Weisz Klara kiszökött a gettóból hogy élelmiszert és gyógyszert szerezzen haldokló kisfiának. Jólelkű keresztény szomszédok egy, a gettó előtti házban összegyűjtöttek számára minden lehetségest, de az egyik szomszéd értesítette a nyilasokat, hogy egy zsidó asszony jött vissza a gettóból. A nyilasok, ott mindenki szeme láttára ökölcsapásokat mertek édesanyámra, majd bevitték a Molnár utcai Nyilas Házba ahol megkínoztak és három zsidó férfivel együtt a Dunapartra vitték hogy belőjjék őket a folyóba. Ez 1944 Szilveszter éjszaka történt.”
Az édesanya, Weisz Klára szerencsés megmenekülését a Dunába lövéstől, amely valóságos kaland módjára folytatódott, bírósági vallomásai alapján unokája idézi fel a filmen.
A filmben éles kontrasztot látunk, a felidézett 1944 szilvesztere és a mai szilveszteri sétahajózás képei között, ahol egy énekesnő örökzöld melódiákat ad elő. Ezek a dallamok, a dunai képek és az ismert cipők emlékmű juttatta eszébe a film készítőjének 1944 szilveszterét.
A film érdekessége Bárdos Károly elmondása szerint, hogy „a filmben használt felvételeket több operatőr rögzítette, okostelefonok segítségével.”
Bárdos Károly tudósítónknak megjegyezte, hogy “a Duna múltját és jelenét egymásba szövő film mottójául Herakleitoszt egyik mondását választottam. Herakleitosz mondta „Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni.”
WBPI – Barát Tamás
