Menteni kell, ami menthető
Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke az Alexandra csoport bedőléséről, az azt követő helyzetről, az állami szerepvállalás fontosságáról is beszélt, miután az egyesület nevében kérték Balog Zoltán minisztert, hogy hárommilliárd forinttal járuljon hozzá a mostani válság megoldásához.
Most megint az jelent meg, hogy a könyves szakmában helyzet van.
Az elmúlt héten szinte óráról órára lehet újabb információkat tudni arról a történetről, aminek a genezisét majd ismertetem, most olvastam azt, hogy rémülten kér segítséget a könyvszakma. Ez így egy orbitális csacsiság. Annyi történt, hogy megkerestem Balog Zoltán miniszter urat, aki válaszában meghívott egy egyeztetésre, január 30-ra. A helyzet megértéséhez tudni kell, a rendszerváltás után a könyves szakma elvesztette a bolti infrastruktúrájának a kétharmadát, még Németh Miklós kormánya hozott egy előprivatizációs döntést, ami szerintem abszolút meggondolatlan és felelőtlen volt. Ez arról szólt, hogy minden 10 fő alatti könyvesboltot privatizálni kell, egy ötéves könyvforgalmazási kötelezettség mellett. Én magam egyébként 1990-ben részt vettem egy ilyen árverésen, mint megfigyelő, ahol egy tisztességes porcelánkereskedő elvitt egy csepeli könyvesboltot, 150 négyzetmétereset, a kötelezettséggel, egy hónap múlva megnéztük, egy, azz egy polcnyi könyv volt ott, valószínűleg otthonról hozta őket. Ez egy súlyos vérveszteség volt. Hajdanám három állami vállalat uralta a könyvpiacot, huszonhat kiadóval. A nyolcvanas évek végén megjelentek a magánkiadók, ők azonban a nagy terjesztőket bankként kezelték. A könyvterjesztőket tételben vásárolták fel tizennégy napos fizetéssel, így az akkor induló friss vállalkozások egy abszolút friss piaccal dolgoztak. Tehát elvesztettük a bolti infrastruktúra kétharmadát, a hajdani állami könyvterjesztőknél, a Téka, az Állami Könyvterjesztő és a Művelt Nép, óriási készletek halmozódtak fel. A rendszerváltás után megszűntek a boltok, a készleteket piacra dobták, szerintem az akkori kulturális kormányzatnak ezt a készletet fillérekért kellett volna felvásárolnia és eljuttatni a könyveket a könyvtárakba, külföldre. Azonban nem ez történt, hanem az, hogy gyanús vállalkozások vásároltak fel hatalmas raktárnyi készleteket, majd Proustot és Kosztolányit tíz forintért lökdöstünk az utcán. Azt hittük, nagyon nehéz lesz majd a rehabilitáció, a kiadók nagy részét az akkori vezetés privatizálta, de a szakmába egy fillér tőke nem került be. Megjelent néhány külföldi vállalkozás, de ők elég gyorsan ki is vonultak a magyar piacról, hiszen ők azt gondolták, ez egy piackonform terület, de nem így volt. 1996-tól indult meg a terjesztési rendszerek új megjelenése, ahol vállalkozások az akkor megnyíló plázákba kezdtek bevonulni, ez óriási tőkét igényelt a kereskedők részéről, de tudni kell, akkor már a teljes könyvszakma bizományos rendszerben működött. Ugye a kereskedők komoly költségekkel dolgoznak, bolt bérlése, rezsi, bérköltségek, de a teljes szakma forgóeszköz biztosítását a kiadók adják, hiszen bizományba adják az árut a kereskedőknek. A kereskedő meg csak azt fizeti ki, 60-70 nap után, amit eladott. Nem akkor fizeti ki, amikor eladta, hanem egy késleltetett fizetéssel később. A magyar könyvszakmába soha nem került állami pénz, sőt a mi szakmánk volt a legfegyelmezettebb adózó, ez egy konzervatív szakma! A Frankfurti Könyvvásáron is azt írták, az irodalom központját Budapesten keressék! Ez egy közös kincs, amire vigyázni kell. Semmilyen állami intervenció ne történt az elmúlt huszonhat évben. Mi nem állami pénzért fordultunk most a miniszterhez, hanem a saját pénzünkért. Az államnak nincs pénze, az ő pénze mi vagyunk. Az államnak állampolgárai vannak és az adókból összejövő költségvetése.
Most mi történt, hogy ennyire felkeltették a közvélemény érdeklődését?
Az elmúlt öt évben kialakult egy háromosztatú kereskedelmi rendszer, ennek része a Libri csoport, a legnagyobb kiskereskedői lánccal, a Líra csoport boltokkal és – már mondhatjuk – hajdani Alexandra csoport, ez döcögve, de működött. Az első kettő próbált korrekten dolgozni, elszámolni. Három évvel ezelőtt történt egy dráma, az Alexandra anyacége elbukta a hiteleit. Tudni kell, Alexandra néven egy csoport van, ami mögött irgalmatlan méretű ipari vállalkozások voltak. Visszatérve, nem tudta az anyacég fizetni a hiteleket és itt kezdett el eldőlni a dominósor. Akkor még a könyvkiadók megmentették az Alexandrát, megengedték a tulajdonosnak, hogy az addig felhalmozott tartozásait három év alatt kell csak kifizesse. Erre szükség volt, mert ők jelentették a kiskereskedelem valamivel több mint a negyedét. Ám sajnos a tulajdonos szűk két hete bejelentette a fizetésképtelenséget, pár éve létrehozta a Könyvbazár Kft-t, mint kereskedő céget, a kiadók ezzel a céggel szerződtek. A boltokat egy másik cég működtette. Igen, de közben megjelent egy másik cég, amelyik azt vállalta, hogy konszolidálja ezt a könyvbirodalmat. Ez nem sikerült, de azért felmerül bennem egy kérdés, ez az utóbbi cég, amelyiknek csupán hárommillió forint a törzstőkéje, hogyan lehet tulajdonos egy ilyen hatalmas vállalkozásban, olyan, amelyik évek óta nem adott le mérleget, egy ilyet a cégbíróságnak már rég törölni kellett volna. Ami a lényeg, az Alexandrában a régi és az új tulajdonos között háború robbant ki, mindkettő a másikat vádolja három és félmilliárd forint eltulajdonításával. Míg tart ez a helyzet, addig a boltokban van majd hétmilliárdnyi áru a boltokban, a Könyvbazár közel két és milliárddal tartozik a kiadóknak. A kiadók többsége elindította az áruik visszahívását, de ezt eddig megtagadták. Most az látszik, hogy komoly veszélyt jelent, ha sem a kintlevőségüket, sem pedig az áruikat sem kapják meg a kiadók.
Az Alexandra boltjai nyitva vannak, van forgalom?
Abszolút mértékben, állítólag csak két boltot zártak be.
Ön nem csak az érdekképviseleti szervezet elnöke, de a Kossuth csoport igazgatója. Ebben a minőségében hogyan tud elszámolni a tulajdonostársaknak?
Menteni kell, ami menthető. A hozzánk tartozó kiadók vezetőit kértem, a féléves tervet nézzék át, legyenek óvatosak, mert ha sikerül előre jutni, elindul a visszáru a bedőlt cégtől, akkor egyfelől hova tesszük a könyveket, azokkal mi lesz. megtörténhet az, ami a kilencvenes évek elején volt, amiről már beszéltem, a rettenetes leárazás, ez a könyvszakmát évekre vágja haza. De már a nyomdák is jelentkeztek, hiszen, ha egy kiadó nem jut a pénzéhez, akkor elmaradásai lesznek a nyomdákkal szemben, beindul egy láncreakció. Mi van a szerzőkkel?
Ha megkapják a kért hárommilliárdot, akkor azt ki kapja meg? A hálózat, hogy még éljen?
Szögezzük le, az Alexandra hálózatnak vége van. Mi azt szeretnénk, az összeget a kárvallottak, a kiadók, a nyomdák kapják meg. Ez a helyzet sok száz embert érinthet. Most zajlanak tárgyalások arról, hogy a romjaiban létező Alexandra bolthálózat működjön, de ennél többet nem mondhatok.
Igen, de közben az általános könyvesbolti hangulat is megváltozott, ma már az eladók- tisztelet a kivétenek – nem ismerik a szerzőket.
Valóban ma már nincs meg az, mint hajdanán, amikor egy jó könyvesbolti eladó szinte személyesen ismerte a vevőket. Ma már a kereskedelem üzemszerűvé vált, a bolti forgalom háromnegyede a plázaboltokon keresztül megy.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
