Ahhoz, hogy a Szentlélek fuvallata elérje a vitorlákat, azokat ki kell feszíteni
Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, az Evangélikus Egyház világi vezetője beszélt pályájáról, feladatairól, felelősségről.
Honnan is indult Prőhle Gergely?
Budapestről, egy muzsikus családból, számos evangélikus lelkész felmenővel, sajnos már több mint ötven éve.
Miért sajnos, hiszen így ötven évvel a háta mögött, ennyi tapasztalattal most lesz ideje kibontakozni.
Ez az optimista verzió, akkor maradjunk is ennél. Négy gyermeket nevelünk a feleségemmel, ami jó.
Volt diplomata, nagykövet is.
Igen, 2000-től, 2003 elejéig voltam berlini nagykövet, ahonnan Bernbe kerültem, ahonnan végül 2005-ben jöttünk haza.
Hogy került Berlinbe nagykövetnek?
Amikor elvégeztem az egyetemet, akkor úgy tűnt, hogy egy hagyományos egyetemi karriert kezdek, még az egyetemen voltam ösztöndíjas először az NDK-ban, majd Hamburgban is. Ám mégis a Friedrich Naumann Alapítványhoz kerültem, ez az alapítvány a liberális szellemiségű pártok és szakemberek támogatója volt, ide tartozott egykor az SZDSZ és a Fidesz is.
Ön melyik pártnak volt a tagja?
Egyiknek sem, sem akkor, sem most. Ez a választott egyházi tisztségemből is adódik, persze ez nem jelenti az, hogy nincsen politikai világnézetem, de ez egy másik kérdés. Visszatérve, amikor a Naumann Alapítványnál voltam, közelebb kerültem az államigazgatás, a politika világához. Itt dolgoztam 1998-ig, amikor az akkor megalakuló kormány vezetője, Orbán Viktor felkért, hogy legyek a művelődési minisztérium közigazgatási államtitkára. Két évig csináltam ezt a munkát, de az köztudott volt, hogy nekem a német kapcsolataim megvannak, így jött a felkérés, hogy menjek át a külügybe, majd Berlinbe nagykövetnek.
Milyen volt akkor Magyarországot képviselni Berlinben?
Ez egy egészen különleges helyzet volt, akkor épült az új nagykövetségünk, amit sajátos módon 2001. szeptember 11-én nyitottunk meg. Berlin a kétezres évek elején nagyon különleges időszakát élte, hiszen a németeknek is meg kellett szokni azt, hogy a kisvárosi hangulatú Bonnból egy keletebbre eső, kifejezetten közép-európai metropoliszba költözik a főváros. Egy színes városba, aminek a színessége nem biztos, hogy a századelő kulturális színességéből ered, akkor még nagyon érezhető volt a kelet-nyugati ellentét, ami persze a mai napig is látszik.
Ön jól ismeri Németországot, a kancellárt is. Ön szerint hibázott vagy tényleg a lelkipásztor lányának a szellemiségéből eredt az a gondolata, hogy willkommen?
Hibázott Merkel, de nem lehet azzal vádolni, hogy bármiféle politikai sandaság vezette volna ebben. A németekben sokkal mélyebb nyomot hagyott mindkét diktatúra, mint amennyire ez Magyarországon érezhető. A diktatúra és az abból eredő lelkiismeretfurdalás is vezetett oda, ahol most tart a német politika, a közgondolkodás és ez a legifjabb generációt is érinti.
De ebben az esetben a tévedések sorozata is történt.
Ennek van egy folytatása is. Egy olyan ország polgárai, akik azt tapasztalták, hogy onnan elmennek az emberek, ez most az NDK-t jelenti, erre ők a legnaivabb tekintettel mondják, milyen jó, hogy most ennyien akarnak jönni.
Ön szerint komolyan gondolták, hogy az elhagyott lakótelepi lakásokba, a gyárakba visszatér az élet?
Nem így merül fel ez az egész, persze vannak, akik így gondolják, abból adódik a tragédia, ha elfogadjuk a te is más vagy, te sem vagy más gondolkodást ebben az esetben.
Ha jól értettem az életrajzát, akkor Önnek a Naumann Alapítvány sokat jelentett?
A politikai, közéleti szocializációm ott zajlott.
A majdani nem sokáig űzött egyetemi karrierjét, az oktatást, a kutatást a Petőfi Irodalmi Múzeum élén folytatja?
Azt hiszem, az nem lenne egy jó hír, ha én most oktatnék, kutatnék, az egy olyan szakma, ahova nehezen lehet visszatérni, ha az ember nem gyakorolja évtizedekig. Inkább azt mondom, visszatérek oda, amivel valaha az egyetemi tanulmányaim során is foglalkoztam, megértéssel fordulva azok iránt, amikkel a múzeum foglalkozik, megpróbálom azt a tapasztalatot, amit az elmúlt évtizedekben szereztem, megpróbálom az intézmény javára fordítani.
Négy gyereke van, mennyi idősek?
16, 14, 12,10 évesek.
Szokott a Prőhle család vasárnaponként együtt templomba járni?
Igen, korábban a kelenföldi evangélikus gyülekezethez tartoztunk, én ott nevelkedtem, de miután a nagyköveti szolgálatból Pesthidegkútra költöztünk, így az ottani közösségbe járunk el.
Ön a munkája mellett az evangélikus egyház világi vezetője is. Hogyan lesz valakiből ilyen vezető?
Az evangélikus közösség kicsi, nagyjából ismerjük egymást keresztül kasul, a felmenőim között számos neves teológiai professzor, lelkész is volt, amikor Németországban és Svájcban voltam nagykövet, mindkét ország protestáns, az evangélikus sajtóban is igyekeztem beszámolni az ott átéltekről, minden hátsó szándék nélkül. Egyszer csak megkérdezték, amikor kiderült, hogy Frenkl Róbert már nem pályázza meg a világi vezető tisztjét, hogy jelölhetnek-e. Ez egy demokratikus folyamat, a gyülekezetek jelölnek, majd szavaznak is, így lettem én a világi vezetője az evangélikus egyháznak.
Oktatás. Az evangélikus oktatási intézmények mindig is híresek voltak a befogadókészségükről, Annak idején több, később Nobel-díjas tudós, zsidó is tanult az Önök iskoláiban.
A Fasori Evangélikus Gimnáziumba egy nagyon színes közösség járt, de vannak most mások is, mint a Deák téri Evangélikus Gimnázium is, amelyik ismét a második legjobb egyházi gimnázium lett a rangsor szerint. Az evangélikus közösség számára mindig is fontos volt az oktatás, mert ott tudta összekapcsolni a korszerűséget, a modernitást a hittel. Talán ez volt, ami a közösséget előre vitte, aminek a révén nagyon sok evangélikus tudós futott be a közösség számarányához képest nagyobb mértékben. A legkorszerűbb szemlélet átvétele volt mindig is a jellemző, ami a németországi reformáció korából jött, volt az, ami az evangélikus oktatást előrevitte. Ugyanakkor nagyon óvatosnak kell lennünk általában az egyházi oktatás vonatkozásában, mert az egyházak – minden ellenkező híreszteléssel szemben – nincsenek sokkal jobb állapotban, mint az egész ország maga.
Anyagilag, lelkileg gondolja?
Gyakorlatilag minden területen. Nagyon nagyvonalú az állami ellátás az egyházi intézményekkel kapcsolatban, ez egy nagyon szép gesztus a magyar állam részéről.
De ezért adnak pluszt is a diákoknak.
Mindenképpen, a fontos az, hogy ezt a jövőben is adni tudják, csak annak az egyházi iskolának van értelme, ahol nem csak a Luther rózsa vagy a feszület van kitéve, hanem az egyház van olyan állapotban, hogy ezt a lelki többletet képes átadni.
Nem csak az oktatásban, hanem a történelem során az embermentésben is jelentős szerepet vállaltak az evangélikusok is, például ilyen volt a II. világháború után létrejött Gaudiopolis is.
Sztehlo Gábor hoztam létre ezt a gyerekmentő intézményt, az ő szobra a Deák téren van. Az ő igazi érdekessége az volt, amikor a Shoah idején gyerekeket kellett menteni, akkor ő ezt tette, különböző protestáns személyek házába vitte el őket, a háború után meg az árván, félárván maradt gyerekek életét szervezte meg, majd később az ötvenes években a kitelepítettek, a hadifogságban lévők gyerekeit mentette ugyanígy.
Miért van az, hogy nincsen elég hely a magyar oktatásban Sztehlo Gábornak?
Nem látom ennyire tragikusnak a helyzetet, mondtam, hogy már van szobra Pesten, a rakpart egy része róla van elnevezve, abba nem bonyolódnék bele, hogy melyik történelemkönyvben mi szerepel róla. Elég sok szó esett Sztehlo Gáborról akár a Holokauszt, akár a Wallenberg emlékév kapcsán, iskolát neveztünk el róla, minden évben megünnepeljük a születésnapját, úgy gondolom, igyekszünk eleget tenni. Sztehlo Gábor megteremtette azt a gyerekköztársaságot, ahol különböző emberek jöttek össze, a horthysta katonatiszt fia is, ahogy a szüleit elvesztő zsidó gyerek is. Olyanok voltak itt, mint Horváth Ádám rendező, Szilágyi János riporter. A visszaemlékezésekből kiderül, ezeknek a gyerekeknek egy egész életükre meghatározó közösség volt a Gaudiopolis.
Ma is vannak Sztehlo Gáborok?
Biztos vagyok benne, hogy vannak. Most nem olyan tragikus a helyzet, mint akkor, így ezek a szent emberek talán nem látszanak olyan éles fényben, mint egy történelmi tett idején láthatóak voltak, de a szeretetszolgálatunk, az oktatási rendszerünk, a lelkészeink nagyon odaadó és tiszteletreméltó munkát végeznek.
A magyar kormány a szociális ágazatban is több feladatot átadott az egyházaknak. Ebből mi jutott az evangélikusoknak?
Óvatos vagyok egyházi vezetőként, nem szeretném, hogy csak azért legyen több intézményünk, mert az a jó, ha minél több van. Az intézményeket fenn kell tartani, olyan minőségű emberek kellenek, ahogy már mondtam, nem csak kirakják a Luther rózsát, hanem valóban abban a szellemben működtetik az intézményt. Fontos kritérium, hogy olyan helyen legyenek intézményeink, ahol gyülekezeteink is vannak. A hitéleti aktivitás nem választható el a szakirányú tevékenységtől. A közösséghez kell tartozni, hiszen az egyházak nem az intézményeikben élnek, hanem a gyülekezeteikben. Ha ez az arány megfordul és ilyet is látni, mert az a szomorú tendencia, hogy egyre több intézményünk van, de az elvilágiasodás is látszik.
Ennek mi az oka?
Magyarországon a rendszerváltozás után volt egy felívelés az egyházaknál, de azóta újabb generációk jöttek, azt tapasztaltuk, itthon ugyan az az elvilágiasodás tapasztalható, mint Nyugaton, pedig nem is régen volt a rendszerváltozás.
Min múlik Ön szerint, hogy mennyien térnek vissza az egyházakhoz? netán az oktatáson, esetleg az egyházi vezetőkön?
Azt mondja a miszziói parancs, hogy tegyetek tanítvánnyá minden népet! Ha ezen a területen sikertelenek vagyunk, akkor ezzel el kell számolni. Az oktatás alapkérdés. nagyon sok kereső ember van, akik keresnek valamit, ezt látjuk a társadalom állapotán. Vannak karizmatikus közösségek, amelyeket szektának is nevezünk, ,a maguk mozgékonyságával érik el az embereket.
Ilyenek lehetnek a szcientológusok is?
Akár, velük kapcsolatban a magyarországi törvények elég világos állásponton vannak.
Ön már találkozott a nyomulásukkal?
Volt, amikor minden egyes egyházi rendezvényünkön megjelent egy képviselőjük, már rögtön be is tudtam azonosítani, később be is mutatkozott, de ennél több nem történt.
Mi az ön hitvallása, mit ígér, ígért az egyházának, missziós munkát végez, hogy a fiatalok visszatérjenek?
Ilyen nagyképűséget biztosan nem, ez egy olyan ígéret, amit nem nekem kell megtenni, viszont mindent meg kell tennem annak érdekében, ahogy mondani szokták, ahhoz, hogy a Szentlélek fuvallata elérje a vitorlákat, azokat ki kell feszíteni. Legyen rendben az intézményrendszer, a finanszírozás, stb. Az intézményrendszerrel kapcsolatban azt lehet mondani, van, ahol rendben van, van ahol nincsen, mert túlvállaltuk magunkat, át kell tekinteni az adott intézmény struktúráját, tevékenységi körét. Ezek a mindennapos problémák mindenhol megvannak, súlyos hibát követ el az az egyházi vezető, aki a saját egyházát idealizálja más szervezetekhez képest, ezért is nagy realitásérzékkel kell ezeket a problémákat vizsgálni. Ugyanakkor vannak olyan dolgok, amelyek nekem személyesen fontosak, nem feltétlenül van közük az üdvösséghez, de ha azt gondolom, ha egy egyház ma a sajátos közép-európai közegben hiteles akar lenni, akkor a saját történelmi múltjának feltárása nagyon fontos.
Nem lehet, hogy ilyenkor szembemegy a politikával?
Nekünk nem feltétlenül a politikához kell mérnünk magunkat, ki kell mondanom, a magyarországi evangélikus egyház az egyetlen, amely egységesen, szervezetten, történelmi módszerekkel, kutatások alapján végzi ezt a feladatot.
Voltak evangélikus békepapok?
Sőt ügynökök is voltak közöttük, de tudni kell, nekünk nem az a dolgunk, hogy ítélkezzünk, viszont, ha világosan akarjuk látni, hogy mi történt, akkor pontosan kell látni a különbséget ügynök és ügynök között. Mit csinál a magyar emlékezet? Azzal, hogy ügynök, mindenkit megbélyegez, akinek van egy hatos kartonja. A mi törekvésünk az és ezért akarunk mindent feltárni, hogy pontosan lehessen látni a különbséget azok között, akik egyébként sokszor a közösség javára(!) vállaltak olyan munkát, amivel a közösség fennmaradását biztosították. Mellette mindenféle alibi jelentéseket adtak le. Őket le kell választani azoktól, akik utolsó gazember módjára a saját teológushallgatójukat is feljelentették. Voltak ilyenek, még püspöki rangot is elértek. Hálásak lehetünk a Mindenhatónak, hogy mire ez kiderült, ők már meghaltak. Félreértés ne essék, ezt nem azért tesszük, hogy mintát adjunk, egyszerűen a saját magunk érdekében cselekszünk így.
Mit tud a más egyházakról, ők is elvégzik ezt a feltárást?
Nem tudom, nem is szeretnék találgatásokba bocsátkozni, egy biztos, az hasznos, hogy mi ezt megtesszük. Még azt is megtettük, hogy ne érhesse szó a ház elejét, hogy először a jelenlegi egyházi vezetést és családtagjait néztük meg, ne lehessen azt mondani ránk, hogy más szemében a szálkát észrevesszük, a magunkéban meg a gerendát nem. Eddig megjelent már két vastag kötet, még folyamatosan jelennek meg. Nem listázni akarunk, hanem azt, hogy mindez úgy kerüljön napvilágra, hogy ott van mögötte a pontos elemzés, az összefüggések, csak így lehet különbséget tenni ügynök és ügynök között.
Milyen a kapcsolata a többi egyház hasonló vezetőjével?
A kettős vezetés a protestáns egyházaknál a hangsúlyosabb, már ami a keresztény felekezeteket illeti, de ugyanígy van a zsidóknál is. Nagyon jó a kapcsolatom velük, jó emberi érzésekkel tudunk egymás szemébe nézni.
Visszatérve az „igazi” foglalkozásához, a PIM igazgatásához. Miután megnyerte a posztot, mi történt az előző főigazgatóval?
Csorba Csilla, az előző főigazgató, aki nagyon sokat segített nekem a felkészülésben természetesen az intézményben marad, hiszen ő lesz a most induló Arany emlékév kurátora.
Találós kérdés: ki az a nagyon híres zsidó Arany kutat, akinek a sírjára egy Arany János idézet van felírva?
Scheiber Sándor professzor úr. Kicsit bizonytalan voltam, mert én Schweitzer főrabbi úrtól is nagyon sok Arany idézetet hallhattam. Mindez egyébként mindkettejük nagyságát jelzi.
A múzeum vezetőjeként gondol arra, hogy a magyar egyházakat is megmutassa, természetesen csak olyan olvasatban, amilyen a múzeum gondolatvilágának megfelel?
Az embernek nagyon kell vigyáznia, hogy a személyes érdeklődését, élettörténetét ne erőltesse rá arra az intézményre, amit vezet. A magyar irodalomtörténet nem képzelhető el azokkal a mentalitástörténeti, egyháztörténeti adalékok nélkül, amelyek természetes részei a magyar kultúrtörténetnek is. Ilyen értelemben lesz része a főigazgatói tevékenységemnek ez a gondolkodás.
Elárulná, ki a kedvenc írója, költője?
Soha nem tennék ilyet! Egy irodalmi múzeum főigazgatója ne nevezze meg saját kedvenceit, azt lehetne megkérdezni tőle, hogy éppen mit olvas, mivel foglalkozik.
Mit olvas éppen?
Én szeretném az Arany János emlékévet úgy megünnepelni, felkészülni arra, ami várható, így most elég sok Arany János művet olvasok, de igyekszem a kortárs irodalomban is tájékozódni. Ez egy nehéz ügy, az embernek át kell szoknia azokról az írásművekről, amelyek távolabb annak az örökkévalóságtól, azokra a művekre, amelyek közelebb vannak az örökkévalósághoz. A szépirodalmi művek rendszeres és elmélyült olvasása az nagyon más, mint a rejtjeltáviratok, újságcikkek böngészése. Igyekszem a saját magam gyengeségeit is átlátva átállni az új munkamódszerre.
Guttenberg galaxis vagy a modern kütyük?
Ez is egy érdekes kérdés, ami a múzeum tevékenységét alapvetően befolyásolja. A Digitális Irodalmi Akadémia része a PIM-nek. A régebbi művek digitalizációja szintén fontos eleme az intézménynek. Azt tapasztaltam az elmúlt néhány hónap nagy felismerése volt ez, a kritikai kiadások, melyek az irodalomtörténet fontos munkamódszere egy-egy megjelenés kapcsán nyomtatott formában unalmasnak tűnhetnek, az olvasást meg is nehezítik. Ám ha digitálisan jelenik meg és az egyes utalásokra, vonatkozásokra az ember ráklikkel, akkor megjelenik egy másik alkotás, más forrás, stb., az hasznosabb lehet.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter„
