Soha ennyi segítséget nem kaptak még a szülők az iskolakezdéshez – jelentette ki Dunai Mónika.
„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája” – idézte a fideszes országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján Szentgyörgyi Albert szavait. Dunai Mónika hangsúlyozta, az oktatási rendszert mindig úgy kell alakítani, hogy a gyermekek minél jobban kibontakoztassák a képességeiket, a kormányzatnak mindig meg kell fogalmaznia, milyen jövőt akar, és ehhez milyen oktatási rendszerre van szükség.
Mi olyan iskolát akarunk, ahol a gyermekek versenyképes tudást szereznek, a képességeiket a lehető legjobban kibontakoztatják a pedagógusok, ahol kiszámítható, biztonságos környezetben dolgoznak a tanárok, tanulnak a diákok – sorolta.
Utalva a baloldali kormányok oktatáspolitikájára, leszögezte, nem szeretnének olyan iskolát, ahol a tanév iskolabezárásokkal kezdődik, ahol tömeges elbocsátásoktól rettegnek a pedagógusok, és ahol folyamatosak a pénzelvonások.
Ha sikeres Magyarországot szeretnénk építeni, akkor ahhoz sikeres diákokat kell nevelnünk, oktatnunk az iskolákban – jelentette ki, megjegyezve, a köznevelési kerekasztal tárgyalásai is ebben a szellemben folytatódnak.
Fotó: fidesz.hu”2010 ELŐTT, A BALOLDALI KORMÁNYZÁS IDEJÉN ISKOLABEZÁRÁSOKKAL, PEDAGÓGUSOK ELBOCSÁTÁSÁVAL ÉS PÉNZELVONÁSOKKAL KEZDŐDÖTT SZINTE MINDEN TANÉV.2
Mint mondta, soha ennyi segítséget nem kaptak még a szülők az iskolakezdéshez.
2010 előtt, a baloldali kormányzás idején iskolabezárásokkal, pedagógusok elbocsátásával és pénzelvonásokkal kezdődött szinte minden tanév – idézte fel.
Kifejtette, a polgári kormány mindent megtesz azért, hogy több pénz maradjon a családoknál, csökkenjenek az iskolakezdés terhei, és még nagyobb anyagi megbecsülésben részesüljenek a tanárok. Számítunk a pedagógusokra, ez a hivatás a kulcs ahhoz, hogy sikeres gyerekeket neveljenek az iskolákban, és sikeres Magyarországot tudjunk építeni – emelte ki.
Közölte, 2017-ben 455 milliárd forinttal több pénz jut az oktatásra, mint a 2010-es költségvetésben.
Felhívta a figyelmet az ingyenes közétkeztetésre, valamint arra, hogy idén már minden alsó tagozatos diák, 735 ezer gyerek ingyenesen kap tankönyvcsomagot. 74 milliárdot fordítunk gyermekétkeztetésre, a jogosultak száma 72 ezerről 318 ezerre nőtt – ismertette az adatokat.
Szólt arról is, hogy szeptembertől 3,5 százalékkal nő a pedagógusok bére, 2017-re átlagosan 50 százalékos lesz az emelkedés mértéke. Kifejtette, a nem pedagógus végzettségű dolgozók idén kétszer 35 ezer forint béren kívüli juttatásban részesülnek, januártól pedig fizetésemelést biztosítanak a számukra.

2010 óta több pénz marad a gyermekes családoknál – jelentette ki, majd példaként megemlítette az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését, valamint a kétgyermekes családok adókedvezményének növekedését.
Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, ebben a tanévben is folytatódik az iskolaépületek felújítása, január elsejétől az állam gondoskodik majd az állagmegóvásról, illetve a fejlesztésekről.














