Két napos nemzetközi konferenciát szervez Budapesten a B’nai B’rith Budapesti Páholy
A konferencián jelen lesznek a V4 országok zsidó szervezeteinek képviselői és a környező országok B’nai B’rith páholyainak tagjai a hétvégén Budapesten – tájékoztatta a sajtó képviselőit Breuer Péter a nemzetközi szervezet elnöke szerdán a Mazsihisz Síp utcai székházában megtartott sajtó tájékoztatón.
B’nai B’rith – Szövetség Fiai, a világ legrégebben működő, nem vallási zsidó civilszervezete. Az 1843-ban New Yorkban alakult szervezet állandó képviselővel rendelkezik az ENSZ-ben, amely klasszikus érdekképviseleti szervezet, igyekszik megszólítani azokat a zsidókat, akik nem elsősorban a zsidó felekezetek oldalán élik meg saját zsidóságukat – fogalmazott Breuer Péter.
A hazai szervezet története egészen az I. világháború végéig nyúlik vissza, de a 20. század diktatórikus rendszerei betiltották a „Szövetség Fiait” az újjáalakulásig egészen rendszerváltoztatásig kellett várni, hogy a Páholynak ismét legyen hazai képviselete – fejtette ki a B’nai B’rith budapesti elnöke.
A két napos konferencia alkalmat teremthet arra, hogy leüljünk egymással, beszélgessünk, vitatkozzunk közös dolgainkról, a közös történelmünkről, s a közös zsidó gyökereinkről.
A konferenciát megtiszteli jelenlétével Őex. Ilan Mor Izrael Állam magyarországi nagykövete, Takács Szabolcs, Európai Uniós Ügyekért felelős államtitkár és Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke.
Számos nemzetközi előadó mellet hallhatjuk majd Harsányi Lászlót, aki az OMIKE történelméről és Borgula Andrást, aki a zsidó színházak a világban témában tart előadást – fogalmazott Breuer Péter a sajtó képviselőinek.
Újságírói kérdésre a szervezet elnöke elmondta, hogy a konferenciát a Magyar Kormány támogatja, illetve a páholy tagjainak a tagdíjaiból finanszírozzák. A konferenciát támogatja a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is. Breuer hozzátette még, hogy azért kerül most Budapesten megrendezésre a konferencia, mert a Közép Európai térségben hazánkban él a legnagyobb és zsidó közösség.