K“K,
Vájigás hetiszakasz 1. kommentár, 5776 Tévét 1. – Ros Hodes 2., Hanukka 7. napja
A dolgok kezdenek egyenesbe jönni a testvérek között, hiszen azt láthatjuk, hogy Jehuda „odalépett hozzá” (Józsefhez) és szavai mélyen megindították Egyiptom addig teljesen szenvtelen, második legnagyobb urát. Jehuda taktikus, jól felépített beszéddel állt elő, József fegyelmezetten hallgatta, noha nem volt könnyű helyzetben. A legnehezebb rész talán ez volt: „van egy öreg atyánk és öregségének gyermeke, legkisebbik testvére pedig meghalt” (44:20). József itt tudta meg egyértelműen, hogy otthon már réges-régen halottnak nyilvánították, bàr okos ember lévén korábban sejthette, hogy fivérei hasonló történettel àlltak elő, de más a sejtés, és más a bizonyosság. A midrás is foglalkozik a kérdéssel: vajon miért Jehuda és nem az idősebb testvérek beszéltek? „Azt mondta József: miért szaporítod a szót? Jól látom, vannak itt nálad nagyobbak, mégsem ők beszélnek. Hát Reuben nem nagyobb nálad, Simeon vagy Lévi nem idősebbek nálad, ennek ellenére nem ők a szószólók?! Így válaszolt Jehuda: egyik sem aggódik érte annyira, mint én, amint írva van: „én kezeskedem érte” (43:9). Az elbeszélés szerint Jehuda azért ragadta magához a szót, mert ő volt, aki Jákobnak ígéretet tett, hogy visszahozza legkisebb gyermekét, és emiatt felelősséget érzett Benjámin sorsáért. Vagyis Jehuda felelősségvállalása a boldog végkifejlet egyik kulcsa, azonban József elsőre csak azt gondolhatta: „halott vagyok”, és talán magyarázatra is várt testvéreinek bűnével kapcsolatban, azonban az elmaradt. És ez egyáltalán nem baj, mert így egy cádikkal lettünk gazdagabbak.
Sávuá és Hodes tov mindenkinek!
