|
VÖZOT HÁBRÁCHÁ – MÓZES ÁLDÁSA
Az egyetlen ünnep, amikor hetiszakaszt olvasunk, az Szimchát Tóra. Sőt, nem elégszünk meg a hetiszakasz (többszöri) olvasásával, hanem mindjárt elkezdjük az új esztendő első hetiszakaszát, Börésit könyvét, ezzel is jelképezzük, hogy a Tóra olvasását, tanulását sohasem lehet befejezni.
Az ünnepre kijelölt szidra neve: „VÖZOT HÁBRÁCHÁ”, azaz „Ez az áldás” – Mózes áldása.
A Tóra egyik utolsó mondata:
„Nem volt Izraelben Mózeshez hasonló próféta”. Szabad legyen hozzátennünk, hogy nem volt Mózeshez hasonló vezetője népünknek, aki úgy szerette volna a rábízott népet, mint Mose Rábénu.
Ez a végtelen szeretet és aggódás nyilatkozik meg a Mester szavaiban, amikor halála előtt megáldotta Izraelt. Bevezető szavaiban Mózes emlékeztet a szináji kinyilatkoztatásra, amikor Izrael elfogadta a Tóra törvényeit Ettől kezdve Mózes Tórája Jákov gyülekezetének minden idők örökségévé vált.
Az áldás sorra veszi Izrael összes törzseinek életét a jövőben. A veszélyben lévő Reuvén és Júda törzseiért (határszéli törzsek) imát mond, hogy fennmaradjanak. „Ezt mondja Júdának, hallgasd meg Isten az ő imáját és légy segítségére ellenségeivel szemben” (Deut. 32/7).
Lévi törzse nemcsak áldásban, hanem bő dicséretben is részesül. Ez volt az a törzs, mely nem vett részt az aranyborjú imádásában és Mózes mellé állt, amikor meg kellett fenyíteni és fegyelmezni a népet. „Törvényeidet ők fogják tanítani Jákobnak és az áldozatokat bemutatni oltárodon” (u.o.I/9). E törzs adja majd a népnek a papokat, tanítókat. Efrájim és Menásse vezető törzsek lesznek. Zevulun hajós nép, Iszáchár sátraiban művelik a Tant. Dán fiatal oroszlán lesz (utalás a Dán-beli Sámsonra), Gád betartja fogadalmát (élharcos lesz a honfoglalásban). Áser földjén vasat bányásznak.
A törzsek felsorolása után az áldás zárószavai egész Izraellel foglalkoznak. Izrael különállóan, de BIZTONSÁGBAN él majd földjén, amely bőségesen ad gabonát és mustot. Büszke lehet a nép, kit Isten oltalmaz. „Boldog vagy Izrael ki olyan, mint te, kinek az Örökkévaló védőpajzsa” (u.o./29).
Mózes áldó szavai évről-évre mintegy azt mondják nekünk, hogy első nagy Tanítónk velünk van minden időben. A „különállás” a magányosság, nem átkot jelent az ő szavaiban (mint Bileámnál), hanem a zsidó nép hivatástudatát. Az ókorban mi képviseltük EGYEDÜL a monoteizmust, az egyistenhitet. Minden időben nekünk kell hirdetnünk annak erkölcstanát. Ha valójában betartjuk a „szeresd Istenedet teljes szívedből” (Deut. 6/5), akkor azt is életünk alapjává kell tennünk, hogy „szeresd felebarátodat mint önmagadat” (Lev. 19/18). Mert Isten-szeretet emberszeretet nélkül a zsidó hit, a zsidó vallás elferdítése!
Szimchát Tóra napja örömünnep. Nem annak örülünk, hogy befejeztük az évi Tóra-olvasást, hanem hogy újra elkezdjük azt. Évezredekkel ezelőtt magányos sziget voltunk egyistenhitünkkel a bálványimádás tengerében. Talán elérkezett az idő, hogy a gyűlölet, az emberölés világjelenségével szemben a szeretet, a megértés, a béke önmagunkkal és másokkal legyen az a Tan, mely Cionból indul ki.
Nem minden rajtunk múlik, nem minden van a kezünkben, de a Tóra örömünnepén vessünk kissé számot önmagunkkal is: vajon megteszünk-e mindent, ami tőlünk telik.
Mózes áldása az egész népnek szól. Azoknak is, akik keveset tudnak róla és még kevesebbet a Tóráról és annak örömünnepéről. Talán felébreszti ez az áldás azokat is, akik a világi újév borgőzös örömét keresik, és nem ismerik Izrael örökségének szellemi örömét.
Hisszük, hogy ezt is elérjük és tanúi leszünk Dávid király áldó szavai megvalósulásának:
„Béke a közel- és távollévőnek – így szól az Úr és teljes lesz gyógyulásunk”. (Jes.)
|
