Politikusból államféfi – Kovács László írása Horn Gyuláról
1975 tavaszán kerültem be konzultánsnak az állampárt központi bizottságának külügyi osztályára, amelynek vezetője Berecz János, helyettese pedig Horn Gyula volt. Azzal bíztak meg, hogy készítsem elő az MSZMP és a nyugati szociáldemokrata pártok közötti kapcsolatépítést. Persze a külpolitikai nyitásnak komoly kockázatai is voltak, hiszen Magyarország a Szovjetunió szövetségi rendszeréhez tartozott, területén szovjet csapatok állomásoztak.
Marabu rajza
Bár a szovjet vezetés ellenségesen tekintett a Nemzetközi Valutaalapra (IMF) és a Világbankra, az MSZMP Központi Bizottsága a gazdaságpolitikai, valamint a külügyi osztály javaslatára 1981 végén úgy döntött, hogy a kormány gazdasági érdekeinknek megfelelően kérje hazánk felvételét a két szervezetbe. Ezzel párhuzamosan a két osztály néhány vezető munkatársa, köztük Németh Miklós és Horn Gyula, a párt vezetésének engedélyével és Helmut Schmidt német kancellár segítségével bizalmas megbeszélésekbe kezdett az Európai Gazdasági Közösség egyik vezető tisztségviselőjével, a német szociáldemokrata Wilhelm Haferkamppal. A kormány a tárgyalásokba csak négy évvel később kapcsolódott be. Végül 1988 szeptemberében került aláírásra az a megállapodás, amely lebontotta a közös piacra irányuló magyar exportot korlátozó kvótákat, megalapozta az ipari együttműködést, és nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatot hozott létre Magyarország és az Európai Közösség között. Mindez akkor történt, amikor a KGST az Európai Közösségnek még a létezését sem volt hajlandó elismerni.
1983-ban Genfben megszakadtak a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról folyó szovjet–amerikai tárgyalások. Gromiko szovjet külügyminiszter kijelentette, hogy a NATO a rakétatelepítés megkezdésével lerombolta a tárgyalások alapjait. Az érintett NATO-tagállamok – az NSZK, az Egyesült Királyság, Olaszország és Belgium – a hidegháború visszatérésének elkerülése érdekében a Varsói Szerződés országai közül Magyarországot választották tárgyalópartnernek. A Külügyminisztérium a szovjet álláspontra hivatkozva ellenezte a négy kormányfő budapesti fogadását, az MSZMP Politikai Bizottsága azonban a külügyi osztály javaslatát hagyta jóvá, és így 1984-ben sor került Margaret Thatcher, Bettino Craxi, Helmut Kohl és Wilfried Martens látogatására. Fogadásukhoz, akárcsak az IMF-hez és a Világbankhoz történő csatlakozáshoz, a magyar vezetés nem kért előzetes szovjet egyetértést, Moszkva csak a döntésről kapott tájékoztatást. Horn Gyula ekkor már a külügyi osztály vezetője volt, helyettesének pedig engem választott. Pár hónappal később a Külügyminisztérium államtitkára lett, én pedig 1986-ban követtem. Miniszterhelyettesként a fejlett nyugati országokkal való kapcsolatok felügyeletével bíztak meg.
A négy NATO-tagállam kormányfőinek 1984-es budapesti fogadása nem csupán a hidegháború visszatérésének veszélyét hárította el, de egyben megnyitotta Magyarország és a NATO, valamint az Európai Közösség tagállamai közötti rendszeres, legfelső szintű találkozók sorát. Ennek a folyamatnak a csúcspontját 1989 nyarán George Bush amerikai elnök budapesti látogatása jelentette.
Mindezzel párhuzamosan a magyar kormány 1986 és ’89 között helyreállította a korábban szovjet nyomásra megszakított diplomáciai kapcsolatokat Izraellel és a Vatikánnal, továbbá új diplomáciai kapcsolatot létesített a (dél) Koreai Köztársasággal és a Dél-afrikai Köztársasággal.
hirdetés
Hazánk nemzetközi megítélése szempontjából különösen nagy jelentősége volt annak, hogy Horn Gyula kezdeményezésére a Németh Miklós vezette kormány 1989. szeptember 10-én megnyitotta a magyar–osztrák határt a hazánkba turistaként érkezett, de hazatérni nem akaró, mintegy hatvanezer keletnémet állampolgár előtt. Egy hónappal később leomlott a berlini fal, majd 1990 őszén egyesült a két Németország, és ezzel megnyílt az út Európa egyesülése előtt. A közép- és kelet-európai országokban lezajlott rendszerváltás, a Varsói Szerződés és a KGST megszűnése, a Szovjetunió felbomlása lehetővé tette a NATO és az Európai Unió keleti bővítését, a Szovjetunió korábbi szövetségeseinek csatlakozását.
Azt az utat, amelynek motorja kezdettől az 1989-ben már külügyminiszter Horn Gyula volt, a szovjet blokk egyetlen más országa sem merte követni. Ennek volt köszönhető, hogy hazánk a nyugati demokratikus országok közös intézményeihez, az Európa Tanácshoz, a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezetéhez (OECD), a NATO-hoz és az Európai Unióhoz elsőként vagy az elsők között csatlakozhatott. Ráadásul az Európai Unióban már a 2004-es csatlakozás előtt is az integrációt egyértelműen támogató belső körhöz tartozónak tekintették.
Horn Gyula 1994 és ’98 között miniszterelnökként írta alá a NATO-hoz és az Európai Unióhoz történő csatlakozás feltételét jelentő alapszerződéseket Szlovákiával és Romániával. Az ő kormányzása alatt kezdődtek meg és fejeződtek be a csatlakozási tárgyalások a NATO-val és 1998 tavaszán kezdődtek meg az Európai Unióval, amelyet 2002-ben a Medgyessy-kormány fejezett be.
1981 és 1998 között a rendszerváltásban, majd a külpolitikai nyitásban és végül a kormányfőként játszott szerepe volt az a teljesítmény, amely az ország, a nemzet hosszú távú érdekeit szolgáló Horn Gyulát politikusból államférfivá emelte.
Kovács László,
Az MSZP korábbi elnöke,
volt külügyminiszter és európai biztos.
Az írás a Népszabadság 2015. 06. 04. számában jelent meg.