Napi Tóra :Tecáve hetiszakasz 3. kommentár, 5775. Ádár 5. – Dr. Domán István főrabbi temetésének napján:
|
K”K,
Tecáve hetiszakasz 3. kommentár, 5775. Ádár 5. – Dr. Domán István főrabbi temetésének napján
“Hozzanak neked tiszta, törött faolajat a világításra, hogy felgyújtsatok örökmécseket” (27:20). A versben olvasható כתית (törött) szó számértéke 830, ami arra utal, hogy a két Szentély összesen ennyi ideig működött. Az első 410, a második 420 esztendeig. Ezt egészíti ki Jichák Káró (1458-1535) azzal, hogy a két Szentély működése valóban „megtört” 830 év után, a harmadik azonban örökre fennáll majd, és valóra válik a pászuk zárása: „hogy felgyújtsatok örökmécseket”. Elllentétben a múlt héten olvasott, önkéntességen alapuló felajánlásokkal a faolaj elhozását szigorú parancs szabályozta. A Rásbám (Rabbi Smuel ben Meir, Rási unokája, 1085-1158) szerint az önkéntes felajánlások egyszeri alkalomra vonatkoztak, de a faolaj a mindennapi szolgálat elengedhetetlen része volt, és nem csak a pusztai nemzedék kapta az örök fény biztosítását feladatul, hanem a későbbi generációk is, ezért a határozott hangú felszólítás. A zsidó felfogás szerint (Zeváhim 89a) elsőbbsége van a gyakorinak a nem gyakorival szemben, ami nem kizárólag a micvák végrehajátásnál használandó alapelv, a mindennapokban túlmutat(hat) eredeti jelentésén.
Fakadjon áldás Domán főrabbi emlékéből!