A babos tészta esete, avagy a szerkesztő úr éhes…
Ez az interjú (no meg az étel) nem jöhetett volna létre, ha nincs Salai Ferenc mesterszakács.
Többféle olyan étel van, amelyet egyszerre több nemzet is magának tud. Most nem lenne szerencsés, ha bármely nemzet nacionalizmusát erősítenénk, mert a gasztronómiát ennyire nem szerencsés belevonni a történelmi vitákba. Egész egyszerűen csak el kell készíteni és ami ezután jön, meg kell enni.
Kell ennél több?
Főleg úgy, hogy miközben a szerkesztő meghallgatná az étel elkészítésének folyamát, közben telefon cseng, mert hát a szerkesztő urat mindig el lehet és mindig el is kell érni.
A mesterszakács mindenesetre elmondja, hogy számára a legfontosabb, hogy ne legyen drága az étel az étlapon, hiszen mindenkinek főzni akar, sok vendéget szeretne látni az asztaloknál. Szerencsére ez (no meg a vendég) bejön.
Tehát a babos tészta, amihez – mi más – kell fokhagyma és nem is kevés, no meg hagyma is. Olívaolaj, mehetnek bele a hagymák. Majd jönnek a zöldfűszerek, fűszerek, először is a bazsalikom. Bébirépa, koktélparadicsom, már csak azért, mert különleges ízzel rendelkeznek. Ja, a zellerszár sem maradhat ki, ha már az ízek intenzitásáról van szó.
Ha megpárolódott, akkor jöhet a húsleves alaplé. Óóóóó, a sült kápiapaprika is lassan belekerül, a szerkesztő úr legnagyobb örömére! De nem jött még az ideje, majd rá is sor kerül. Tessék csak figyelni, hogy mikor és hova.
Ha már főtt egy rövid ideig, akkor jön a bab! Mert a bab, egy olyan étel, amit sokan szeretnének elfeledni, pedig nem lenne szabad, mert finom, egészséges, no meg tápláló.
Ennek már csak az a dolga, hogy rottyanjon egyet.
És a tészta ideje jön.
Amikor már majdnem megfőtt, akkor mehet a babos lébe, inkább mártásba, hogy a házasságukat alaposan előkészíthessük.
Ha kész, akkor tálalunk! A szerkesztő úr már igen türelmetlen, de bele kell törődnie, meg kell adni a módját.
Ha tányérra került, akkor kis olívaolaj locsolás, no meg a sült paprika, fűszerezve, olajozva, összetörve kerül rá.
Innentől kezdve tényleg tenni kell a gasztronacionalizmusra, mert enni jó!
Breuer Péter
