Izrael kitart a biztonsági érdekeivel kapcsolatos követelései mellett
Kedden folytatódnak az izraeli-palesztin tárgyalások
Kedden folytatódnak a legutóbbi Gázai válságnak átmenetileg véget vető fegyvernyugvás stabilitását és hosszú távú fenntartását célzó izraeli-palesztin közvetett tárgyalások Kairóban – jelentette vasárnap izraeli forrásokra hivatkozva az egyiptomi sajtó.
Az al-Jóm asz-Szábe című napilap által idézett forrás szerint Egyiptom eredetileg szerdára invitálta a szembenálló feleket, de Izrael azt kérte, hogy egy nappal hozzák előbbre az időpontot, tekintettel a szerdai naplementével kezdődő zsidó újévre.
Egy meg nem nevezett izraeli politikusra hivatkozva az al-Jóm asz-Szábe azt írta, hogy a tárgyaló felek nehéz időszaknak néznek elébe, hiszen a legfontosabb kérdésekben egyikük sem mutat közeledési szándékot. Példának említi az izraeliek által egyelőre tárgytalannak tekintett vitapontot, amely a palesztinok által létszükségesnek tartott tengeri, illetve légikikötő megépítését érinti.
A Gázai övezetet uraló Hamász ugyanakkor nem hajlandó megválni fegyvereitől, amely feltétel teljesítése nélkül nem valószínű, hogy Izrael hajlandó lesz feloldani az enklávé ellen több mint hét éve fenntartott blokádját. A Hamász az öthetes, több, mint 1200 ember halálát okozó háború alatt a határok megnyitását jelölte meg a harc egyik legfőbb céljaként.
Az említett diplomáciai forrás szerint Izrael kitart a biztonsági érdekeivel kapcsolatos követelései mellett, és azt is hangsúlyozta, hogy nem egyeztettek konkrét időpontokról a jövő heti találkozón túl.
ATV/MTI/YNET/AFP/ BPI