Én nem szép fényképeket akarok, én történeteket akarok elmesélni.”

Robert Capa életéről készült film bemutatója előtt a fotóriporterről, kötődéseiről, a film elkészültéről beszél Hámor Éva forgatókönyvíró

Robert Capa világhírű fotóriporter, fotóművész volt, akivel kapcsolatban Önnek is vannak családi történetei, emlékei.

Igen, ő a nagypapám barátja volt, tíz évvel volt fiatalabb, mint a nagyapám. Én sajnos már egyiküket sem ismertem, de azt megértettem már az alatt a hosszú idő alatt, amióta én Robert Capa munkásságával foglalkozom, hogy miért is voltak ők barátok.

Mióta is foglalkozik ezzel a témával?

2007-ben kezdődött ez a projekt, egy film elkészítéséről van szó. Én magam talán 1999-ben találkoztam először Robert Capaval egy kiállításon, akkor még csak annyit tudtam róla, mint egy átlagos múzeumlátogató.  A képei mély benyomást tettek rám, az arcképe még mélyebb benyomást tett, arra emlékszem, hogy hosszú ideig álltam a fotója előtt, egyszerűen lenyűgözött, amit láttam. Ennyi volt az első benyomásom róla. Később, 2007-ben találtam a pincénkben egy könyvet, Capa Kissé elmosódva című könyvét angolul, egy 1947-es kiadást.

Hogy került a pincébe?

A fiamnak kerestem kötelező olvasmányokat a nagyapám hagyatékát tartalmazó dobozokban, mikor megtaláltam ezt a könyvet, akkor nagyon megörültem, de még jobban, amikor megtaláltam a dedikálást, amelyben nagyapámnak, mint első nagy barátjának ajánlja Capa a könyvét.

Ez a könyv ihlette Önt arra, hogy akkor kell készíteni egy Robert Capa filmet?

Nem, először arra ihletett, hogy átmentem az édesanyámhoz, azonnal megkérdeztem, hogy ő mit tud erről, hiszen a dedikáció egyik címzettje Heves Lajos az ő édesapja volt. Ő kezdett el nekem erről mesélni, nagyon megérintett a történet és azt gondoltam, hogy elkezdek utánajárni a nagyapámnak és Robert Capanak. A hosszú kutatások és az emberekkel való beszélgetések kapcsán kiderült, hogy Robert Capa sokkal, de sokkal közelebb van hozzám, mint ahogy én azon a kiállításon gondoltam. A mondataival, a gondolataival a mai napig is azonosulok, például amikor kérdezték tőle, hogy mi a titka a fotóinak, akkor azt felelte, hogy: Szeresd az embereket és ezt éreztesd is velük!  Én ezzel a mondattal nagyon is tudok azonosulni, bár ez kevés ahhoz, hogy fotózni is tudjak, ehhez azért ő is kellett. Azt gondolom, hogy nagyon sokat tanultam tőle, még így, a halála után is, mert én úgy gondolom, amíg emlékezünk és amíg emlékeink vannak, addig tart az élet. Biztos vagyok abban, hogy Capa örök életű lesz, r mindig mindenki emlékezni fog, aki akár egyetlen fotóját is látja. Az ő zsenialitása egyszerűen utánozhatatlan, mondták neki fotós tanítványok, hogy technikailag nem is olyan jók a képei, lehetett volna őket más beállításban, más világításban is megcsinálni. Erre azt felelte, én nem szép fényképeket akarok, én történeteket akarok elmesélni. Úgy gondolom, ő egy fotóval is tudott történetet elmesélni, ezt nagyon kevesen tudják, ebben rejlik az ő zsenialitása. Capa egyetlen élő rokona, Susie Marguis, 60 év után ellátogat Budapestre, megtisztel minket azzal, hogy a Zsidó Nyári Fesztivál díszvendégeként eljön a film vetítésére. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy 90 év felett van, ezért is nagy tett ez tőle. Mikor utoljára járt itt Budapesten, 1954-ben, a Gellért Hotelben lakott, ott kapta a táviratot Robert Capa haláláról. Most 60 évvel később ismét eljön, újra a Gellértben lakik, remélem a sors felülírja majd egy kicsit azt a fájdalmat, amit ő akkor megélt.

Köszönöm a beszélgetést.

Az interjú az ATV augusztus 17-i Hetiszakasz című adásának szerkesztett változata.

Játsszon a Fidelio és a Zsidó Nyári Fesztivál közös játékán, és legyen ott Ön is a szeptember 4-i Capa-emlékesten az Urániában.

Képzelje magát 1931-be, Budapest belvárosába, a Városház utcába, egy udvarra néző nagyméretű, polgári lakás fürdőszobájába, ahol egy igen jóképű ifjú, szokása szerint a kádban olvas.

Ráérősen áztatja magát, pedig okosabb lenne kikászálódnia onnan, felvenni rövidnadrágját, új strapabíró bőrcipőjét és gyorsan elhagyni Magyarországot, mielőtt visszaviszik a börtönbe. Anyja nem sürgeti, már korábban vidékre utazott, elviselhetetlen lenne számára a búcsú.

Mi viszont az emlékest első részében elkísérhetjük a 18 éves Friedmann Bandit, későbbi nevén Robert Capa-t, Nyugat felé induló vonatához. A Közel Capához című magyar dokumentumfilmmel nyomába szegődhetünk örök hontalanságának, szerelmeinek, hányattatásainak,  hihetetlen történeteinek, a kornak, amelyet fényérzékeny papírjain megörökített.

A este második felvonása Capa élettörtét verssel, zenével, fotókkal mutatja be. Olaszország ismert kortárs költője, Bruno Cicchetti 13 verset írt a világhírű fotós életéről, ezen belül barátságai, szerelmei, a háborúk frontjain való tevékenysége ihlette az olasz költő verseit, melyek egy másik dimenzióba emelik Robert Capa különleges életét.

A verseket a Budapest Klezmer Band vezetője, Jávori Ferenc „Fegya” zenésítette meg, a magyar fordítást a közönség feliratban olvashatja. A versek, és  megzenésített versek előadója Maia Morgenstern.

Az előadásban Robert Capa rendkívül izgalmas élettörténetének főbb állomásait dokumentumok alapján Nagypál Gábor színművész tolmácsolja.