Az élet színei: kék és rózsaszín

Az élet színei: kék és  rózsaszín


46. Kékszalag a mellrák jegyében  Halom Bori csak egy abból a 7000 nőből, akinél évente felfedezik a betegséget.
Bori harcba indult: saját példáján keresztül szeretne segítséget
nyújtani mindazok számára, akik a betegséggel küzdenek. Küldetésének
érzi, hogy minden nőhöz eljusson az üzenet: nem vagy egyedül a
problémáddal, szállj szembe a betegséggel, hiszen a mellrák után is van élet!
Idén, az általa indított Mellrákfórum elnevezésű mozgalom
csatlakozott Magyarország legnépszerűbb vitorlásversenyéhez, a 46.
Kékszalaghoz. A versenyen résztvevő közel 600 hajó a mellrák elleni
harc nagyköveteként fut majd ki a kikötőből és veszi fel a küzdelmet a hullámokkal.
A rajt utáni 3. percben minden hajó fedélzetéről útnak indul egy-egy
rózsaszín léggömb is az ég felé, rózsaszínbe öltöztetve a
horizontot. A léggömbök a mellrák elleni küzdelmet szimbolizálják. A
kezdeményezésben örömmel vesz részt Litkey Farkas is, a Kékszalag
tizenegyszeres győztese, aki évek óta önkéntes alapon foglalkozik
beteg, illetve gyógyulóban lévő gyerekek és felnőttek élményvitorláztatásával.
A Halom Bori által indított kék-rózsaszín kezdeményezés partnere, a
JDC Magyarország/MAZS Alapítvány Női Egészségmegőrző Programja 2006
óta támogatja a mellrákkal foglalkozó szervezetek munkáját.

BreuerPress/Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS)