Szántó T. Gábor: Kafka macskái

Fellapoztam néhány Kafka életrajzot és monográfiát, amit könyvtáramban megleltem, de nem utalt rá semmi jel, hogy 1924-ben bekövetkezett halálában bárki kételkedne. Ha még húsz évet élt, még egyszer akkora életművet hozhatott létre, mint addig. Elképzelhetetlen, hogy ne írt volna többé, hiszen az írás számára olyan volt, mint másnak a természetes anyagcsere.

Tanácstalanságomban, hajnalban az ágyba vittem és bekapcsoltam a laptopom. Internetes oldalakra nyitottam rá, melyek Kafka életrajzával foglalkoztak. Egymás után olvastam őket, hátha észreveszek valami jelet, ami elindíthat. Még Singer novelláját is fellapoztam, amit Kafka színész barátjáról, Jichok Löwyről mintázott, hátha találok benne valami utalást, ami továbblökhet, de elakadtam.

Észrevettem a skype-on, hogy atyai barátom, Tamás, elérhető. Modern zsidó történelmet tanít Kaliforniában az UCLA-n, régen beszéltünk. Felhívtam őt. Nyúzott volt, de enyhén őszülő, dús göndör hajkoronájával még így hatvan fölött is fiatalos benyomást keltett. Őszes borosta ütött ki az arcán, vagy csak divatosan rövidre nyírta szakállát. Néhány udvariassági kanyar után rázúdítottam a történetet és kérdéseimet. Cinikusan reagált:

– Marhaság. De regénytémának nem rossz…

– Ne hülyéskedj. Ez nem regény… Te mit csinálnál? Úgy értem, hol lehet elkezdeni egy ilyen kutatást?

– Te, nálad nem hajnal van? – vetette közbe.

– De igen.

– Akkor, először is innék egy dupla Johnny Walkert jéggel. Ha attól se tudnék elaludni, bekapnék egy Ambient, hátha reggelre elmúlik a nagy kutathatnék. Ez az Ambient egy csoda. A repülőn is úgy alszom tőle, mint a bunda. Bár whiskyvel még nem próbáltam. – Na, komolyan.

Nagyot sóhajt.

– Mindig csak ezek az írói fantazmagóriák. Miért nem olvasol inkább gazdaságtörténetet? Abból majdnem minden megérthető, ami ezen a nyomorult világon történik.

– Hagyjuk az egészet – mondom. – Felejtsd el, ha nincs kedved segíteni.

– Nyugi. Hol hagytad a humorod? Na, nézzük. Hol is halt meg Kafka? Talán Bécsben érdemes tudakozódni, a szanatóriumban… Nem, inkább talán Auschwitzban vagy a Jad Vasemben. Ott megvan a halottak listája. És vannak kataszterek a túlélőkről is. Milyen nevet mondtál?

– Franz Löwy.

Hallom, hogy dolgozik a számítógépén. Cinikus, de segítőkész. És profi. Pittyen a skype, átküld néhány linket.

– Nézd meg ezeket, hátha találsz valamit. Lehet, hogy el kéne menned Auschwitzba. Vagy mégis inkább dokihoz. Biztos találna valamit…

– Várj egy kicsit! – mondom, és én is begépelem a nevet a Jad Vasem keresőprogramjába: Franz Löwy. Majd Lowy, végül Levy.

Franjo Levy-től kezdve, Francis Levy-n és Franz Lewy-n át Lewi Franc-ig kéttucatnyi név található. Seine, Szabadka, Párizs, Metz, Erstein, Hamburg, Trier, München, Mainz, Pozsony, Berlin, Jász-Nagykun-Szolnok lakóhelyű áldozatok neve tűnik fel. Egy pillanatig némán figyelem a névazonosságot. Sajnálom, hogy nem kérdeztem meg a haszidot, lágertársa hogy írta a nevét. De miért is jutott volna eszembe? Pontosan megjelölte, kiről beszél.

Dolgozik a rendszer, keresgél, de nem talál semmit. 1883-as születési évszámmal nem jön elő semmilyen Lowy, Lewy vagy Levy.

– És ha nincs rajta a halottak listáján? – kérdem türelmetlenül.

– Nyugalom. Akár hónapokba is beletelhet megtalálni egy nevet. Az, hogy nincs a listán valaki, nem jelenti azt, hogy nem vitték el. Akit egyből a gázba küldtek, arról lehet, hogy semmi feljegyzés nem maradt. Habár azt mondta az embered, hogy negyvennégyben találkoztak. Ami azt jelenti, hogy a másik már ott volt egy ideje. Ausztriából ’39 és ’44 közt folyamatosan deportálták a zsidókat. A jobb módúak megvásárolták a kivándorlás lehetőségét. Aki nem tudott elmenni, azok közül először Lodz-ba, Minszkbe, Terezinbe kerültek, aztán ’42-ben Auschwitzba is deportáltak. Attól tartok, a németes precizitás ellenére nem vezettek minden egyes lágerben, minden egyes deportáltról nyilvántartást, és ha vezettek is, még úgy sem biztos, hogy egészen pontos volt a lista. Voltak, akiket megöltek és nincsenek a listán, és akad, akikről van feljegyzés, mégis élnek… Emlékezz vissza Kertész Nobel beszédére: ő is szerepelt az Abgänge rubrikában. Tudod mit jelent az Abgänge? Fogyadék. Igaz, ő Buchenwaldban volt.

– Merre induljak szerinted?

– Mennyi az idő nálad?

– Hajnali hat óra.

– Akkor az ágyba. Túl vagy pörögve. Vegyél be egy fél altatót.

– Komolyan kérdezem.

– Azt mondod, egy haszid bekopogott hozzád kezében a lappal, rábökött a borítóra, és közölte, hogy együtt voltak lágerben.

– Így történt.

– Beszarás, öregem. Velem sosem történik semmi. Könyvtár, tanszék, előadás, szeminárium, konferencia… Néha egy-egy frissen PhD-zett lány megajándékoz a társaságával. Itt marhára kell vigyázni, hogy ne feküdj le a diákjaiddal…

– Szóval?

Nagyot sóhajt.

      – Ha feltételezzük, hogy ez a hajmeresztő sztori igaz… Nem is biztos, hogy Bécsből vitték el… Azért mert ’24-ben valaki ott volt szanatóriumban… Ki tudja, onnan hová került? És miből élt? Esetleg amikor felgyógyult, bekopogott az osztrák társadalombiztosítóhoz, és ott keresett állást új néven? És amikor kérték a diplomáját, hamisíttatott egyet az új nevére? És milyen néven írt? És hol vannak azok az írások? Nekem ez az egész nem életszerű – rázta a fejét. – De ha nem tudsz nyugodni, keresgélj először a neten. Auschwitzban is van archívum, Berlinben meg biztos találsz anyagot az emlékműnél, a múzeumban, és a Jad Vasemben is, Jeruzsálemben. Az auschwitzi tábormúzeumban megnézheted a túlélők kataszterét, és ha van a washingtoni Holokauszt Múzeumnak anyaga, akkor a hontalantáborok listái körül is szaglászhatsz. Mi van, ha téved a te haszidod, és túlélte a lágert is? – nevetett. – Teljesen meghülyíted az embert. Már az én fantáziám is beindult… De megnézheted a szanatórium betegkönyveiben is, ahol utoljára kezelték, ha megmaradtak. Persze elmehetsz Prágába is. A Zsidó Múzeum levéltárának igazgatója jó barátom, oda be tudlak ajánlani. De hogy aztán ott mit csinálj, meg nem mondom. Igyál mindenesetre egy sört az egészségemre az U’Fleku-ban, vagy menj el szegény Hrabal kocsmájába.

– Nem iszom sört.

– Tudod, hogy ő is jelentett? Persze, ez önmagában kevés, hogy az ember véleményt mondjon. Tudni kéne, hogy szervezték be, és mik vannak a jelentéseiben – hallgatott el. Azt hittem, ezen tűnődik. – Vagy tudod, mit? Menj el Tel Avivba, ott most úgyis áll a bál a hagyaték körül. Huzakodnak rajta a zsidók, meg a németek. Még pereskednek is. Ha Kafka élne, biztos jót mulatna rajta.

– Mert olyan mulatós fajta volt…

      – A helyedben Tel Avivba mennék. Az amúgyis jót tenne neked. Ha bedobod ezt a témát, überelni fogja a hagyaték-sztorit. Szeretem Tel Avivot! – érzékenyült el. – Mondén város. Igazi Szodoma. Amikor először jártam ott, egy haverommal elkezdtünk stírölni két csajt. Magasak voltak, karcsúak, a seggüket riszálva sétáltak a tengerparti sétányon. Aztán amikor beértük őket, kiderült, hogy transzvesztiták. Azt a felsülést… Jó kis ország lehetne különben: tenger, napsütés, csokibarna csajok. Igaziak is! Csak rossz helyen van, barátságtalan szomszédsággal. És le vannak maradva száz évvel. A külön bevándorlási törvény a zsidóknak, a rabbik uralma. Inkább kétszázzal…

– Kösz a segítséget – mondom. – Legalább el tudok indulni.

– Ha megtalálnád Kafkát – ásít, hallom –, feltétlenül szólj. Nekem jár a jutalom fele.

Aztán csak a kluttyogó hang, ahogy leteszi a skype-telefont.

Egy idős máramarosszigeti zsidó a Budapest felé tartó repülőn megpillantva Kafka fényképét azt állítja, hogy nem halhatott meg 1924-ben, mert ő húsz évvel később Auschwitzban találkozott vele.

A regényíró az események kelepcéjébe kerülve nyomozásba kezd. Budapesttől Auschwitzon, Prágán, Bécsen, Berlinen és Oxfordon át egészen Tel-Avivig utazik azért, hogy a titokra választ találjon.

Mi történhetett Kafkával a Bécs melletti szanatóriumban, és utána két évtizeden át? A nyomozás során nemcsak Kafka sorsa, hanem a 20. századi közép-európai lét egésze válik kérdésessé.

Mi lesz a sorsa annak, aki nem bírja elviselni a szerelmet, mert teher a hontalanság élménye, de nem könnyű a hazaérkezés sem, hiszen választható hazájában se lehet igazán otthon.

A nyomozás, a különleges Tel Aviv-i betörés hihetetlen története, a Kafka-hagyaték csak mellékszál két ember, egy férfi és egy nő váratlan egymásra találásában.

Ki győz ma a kafkai perben?

Szántó T. Gábor: Kafka macskái, Noran Libro Kiadó, 2014, 376 oldal, 3490 Ft.

A szerző portréját Dobó László készítette.