Pro Patria – Az Első világháborúban elesett zsidó hősökre emlékezve
dr. Gádor György / MAZSIHISZ
Ávinu Sebásámájim… Mindenható Mennyei Atyánk, aki a magasságokban lakozol…
Áldottak legyenek azok, akik a mai napon, ezen a májusi délutánon eljöttek, hogy felavassuk, újra avassuk Bauer Gyula Jákov ben Cvi az I. világháború 44-es gyalogezred parancsnokának sírkövét. Az egymás iránti szeretet, múltunk iránt érzett felelősség, és sorsközösség összegyűjti az emlékező lelkeket. Imádkozunk, elmélyülünk, emlékezünk.
Így kezdte beszédét beszédét Totha Péter Joel tábori rabbi a temető fáinak árnyékában. Az emlékező gyászimát Fekete László főkántor recitálta.
A MAZSIHISZ és a BZSH képviseletében Streit Sándor a Nagyfuvaros Zsinagóga és dr. Gádor György a Páva Utcai Zsinagóga elnökei és Kovács Tamás a Rabbiképzőről, mint az ORZSE HÖK elnöke vett részt a megemlékezésen, és helyezték el az emlékezés köveit. Köszönet az adományszervezésért és a kutatásért Bíró Ákosnak, és külön köszönet és elismerés a Magyar Honvédségnek a méltó és megható és tiszteletadásért.
Alábbiakban Totha Péter Joel tábori rabbi beszédét olvashatják:
Ávinu Sebásámájim… Mindenható Mennyei Atyánk, aki a magasságokban lakozol…
Áldottak legyenek azok, akik a mai napon, ezen a májusi délutánon eljöttek, hogy felavassuk, újra avassuk Bauer Gyula Jákov ben Cvi az I. világháború 44-es gyalogezred parancsnokának sírkövét. Az egymás iránti szeretet, múltunk iránt érzett felelősség és sorsközösség összegyűjti az emlékező lelkeket.
Imádkozunk, elmélyülünk, emlékezünk.
Vajon egy percig él-e az ember, avagy pedig százhúsz évig tartózkodik idelent a földön? – Végtére is – Nem mindegy?
Hiszen eltűnik, mintha sohasem lett volna, csak amit szelleme alkotott a földön, annak van maradása, csak a jó híre amit szerzett, annak van állandósága, csak a szeretet, amit vetett, az a múlhatatlan.
Az elhagyott temetőnél, az ősök gazdátlanná vált sírjainál fájdalmasabb látványt nehéz elképzelni. A valamikor büszke kövek mélyen a talajba süppedtek, gnómként görnyednek a földre, mintha már maguk is megelégelték volna a dacos szembeszegülést a történelemmel; egymásnak dűlő, egymást támogató, a holtak szolidaritásával állva maradók voltak ezek a kövek.
A temető a zsidóságban az „élők háza” addig él, míg az utódokban, a leszármazottakban s az e földön élő emberekben él a kegyelet, él az emlékezés utáni vágy.
A zsidóságnak az ősatyák idejéből eredő szokása sírkövet állítani az elhunytak sírjára, az irántuk érzett tisztelet és szeretet jeléül, emlékük megőrzésére és végső pihenőhelyük megóvására, ahogy azt a Szentírás mondja:
„Emlékoszlopot állított Jákób az ő felesége sírja fölött, és ez lett Ráchel sírjának emlékoszlopa mind a mai napig”
Jákov ben Cvi Bauer Gyula 1862. augusztus 14-én, vallásos zsidó családban született Tata-Tóvárosban, Komárom vármegyében. Apja, Bauer Hermann néhány évvel korábban vándorolt be Dél-Lengyelországból, azonban testvérei, valamint nagyszülei ottmaradtak Krakkó mellett. Magyarországon házasodott meg. A család vallásossága bizonyosan közrejátszott abban, hogy a tábornok soha nem felejtette el ősei hitét.
Tatai magántanulmányok után reáliskolát végzett, jó eredménnyel, majd kadétiskolai cőger lett Budapesten. majd lovas tanfolyamot végzett, később pedig Pozsonyban járta ki a törzstiszti iskolát.
1911. szeptember 14-én feleségül vette a neves magyar-zsidó költő, Kiss József leányát, Erzsébetet. Bauer maga is amatőr költő volt, néhány versét publikálták irodalmi lapok.
Egyetlen gyermekük, Bauer Sára 1917-ben született.
Kettejük későbbi levelezéséből kiderül Bauer Gyula gondoskodó és féltő apja volt szeretett Sárikájának, azonban feleségével viszonya a háború végére véglegesen megromlott, és 1919-ben hivatalosan el is váltak, úgy az egyházi, mint a polgári hatóságok előtt.
Szolgálati karrierje 1882-ben indult el, amikor a császári és királyi 12. “Parmann” Gyalogezredhez került hadapródként; 25 évig szolgált ennél a Komárom vármegyei kiegészítésű, kétharmad részben magyar, egyharmad részben szlovák katonákból álló ezrednél, ahol többek között, mint a nem magyar anyanyelvű tisztikar magyar nyelvtanára is tevékenykedett. Utolsó alakulatához, a somogyi-tolnai kiegészítésű. 44. Gyalogezredhez 1914-ben, a háború kitörésekor került kinevezésre, immár alezredesként.
Ezredesi előléptetését 1915-ben kapta meg. Katonái rajongva szerették, aki nemkülönben igen büszke volt az ő „gazfickóira”, ahogyan egy levelében utal somogyi bakáira, akik az általuk közkeletűen használt „Rosseb” káromkodásnak köszönhetően Rosseb-bakaként, alakulatuk pedig a Rosseb Ezredként híresült el a polgári köznyelvben.
Ízig-vérig frontkatona volt, együtt harcolt katonáival a legrosszabb körülmények között Galícia sártengerrel övezett lövészárkaiban.
Egész életében vallásos, hagyományhű zsidóként élt. A zsidó hagyományok tisztelete nemcsak számára volt fontos, mindent megtett, hogy katonái – vallásra való tekintet nélkül – igyekezzenek a lehetőségekhez képest hozzájutni a szükséges lelki táplálékhoz. Nem ismert semmiféle megkülönböztetést, csak jó vagy rossz katonát, akiket kemény kézzel, de igazságosan vezetett, eredményesen; a híres somogyi rosseb-bakák a magyar alakulatok legkiválóbbjai közé tartoztak.
Hadvezetési képességei révén több komoly elismerésben is részesült; ezen elismerések közül a legkiemelkedőbb a magyar nemesség elnyerése, 1917-ben.
1921-ben Horthy Miklós, Magyarország kormányzója címzetes tábornoki címmel tüntette ki, így ő lett magyar fegyveres erők egyetlen, 1918 után tábornoki címet nyert, izraelita vallású tisztje. 78 évesen, 1940. június 6-án, vagyis 5700 ijjár hónap 29-én hunyt el.
A Fasizmus őrülete a zsidóság egyharmadát semmisítette meg, Hatmillió lelket. A kelet-európai országok nagy közösségei megszűntek. A zsinagógák vidéken üresen állnak, legtöbbször pusztulásra ítélve. A temetők elhagyatottan, a sírkövek olykor ledőlve. Nincs hozzátartozó, aki látogatná. Nem maradt senki, aki gondozná.
Nem először van ez így a zsidó történelemben. A gyakori kiűzetésekkor a középkorban ki szaggatták a sírköveket, és beépítették a városkapuba, templomokba, magánházakba. Amelyekről tudunk bontó munkálatok során került elő. Nyolcszáz éves településekből olykor egyetlen sírkőtöredék sem maradt meg.
Pedig a zsidóság az írás népe. Mindent meg akart örökíteni. A bibliai korban a sírkő neve: mácéva. Ilyet állított Jákob az úton elhalt feleségének, Ráchelnek.
Az ókori Palesztínában kettős sírokba temetkeztek (Máchpélá) a családi sírboltokban külön kamrák nyíltak az egyes személyek sírjához.
Hitünk szerint az elmúlás a lélek átkerülése egy másik dimenzióba, amely bizonyos periódus után, a zsidó vallástörténetben, a halottak feltámadását jelenti.
A Szentírást alapul véve, a halál akkor következik be, amikor a lélek, a nefes, a testet elhagyja, amely visszamegy minden létező alkotójához az Istenhez.
Ezért kérjük, hogy az öröklét és az emlékezés angyalai álljanak most őrt, és kísérjék imáinkat. És mikor elhelyezzük a sírokra az emlékezés köveit, emlékezzünk hittestvérünkre Bauer Gyula tábornokra.
Ezért kérünk, Irgalommal Teljes Isten, aki a magasságokban lakozol, hadd találjon nálad nyugalmat, drága testvérünk.
Az Irgalmas Mindenható Mennyei Atyánk adjon neki menedéket szárnyai rejtekében, lelkét őrizze meg örökké, az emlékezés legyen osztályrésze, és nyugodjon békében.
Mondjuk erre: Ámen!
Kapcsolódó írásunk:
Teljes katonai tiszteletadás mellett felavatták nemes krupieci Bauer Gyula tábornok sírkövét
