Darvas István, az Országos Rabbiképző- Zsidó Egyetem zsinagógájának a rabbija
Közösség építése
Darvas István, az Országos Rabbiképző- Zsidó Egyetem zsinagógájának a rabbija a hetiszakaszról, valamint saját közösségéről
A közösségről a hetiszakasz kapcsán, a közösségi feladatokról, valamint az OR-ZSE zsinagógájáról kérdeztük a rabbit.
Rabbi úr, mi történik a héten az OR-ZSE zsinagógájában?
Ez a hét is olyan jó, mint a többi, a néhány hónapja elkezdett hétfő-csütörtöki minjenek működnek, azaz hétfőn már találkoztunk és csütörtökön is találkozunk a hittestvéreknek egy csoportjával reggel 7-kor, utána a szokásos rend szerint, pénteken eljön az 10-15 gyerek, a Rév Kata által vezetett Talmud-Tórára, hozzám is jönnek – remélem – háromnegyed 5-re és egy órát tanulnak velem azok, akik a hetiszakaszról akarnak tanulni. 6-tól Szombatot fogadunk, remélhetőleg a kiduson lesz vendégünk is, a személye még titok. A szombat reggel pedig, szintén a szokás szerint 9-től körülbelül 12-ig tart.
Érdekes ez a gyülekezet, hiszen a héten még buliztak is együtt, megünnepelték az Ön születésnapját. Mindenkinek megünneplik a születésnapját a körzetben?
Mindenkiét azért nem, hiszen vannak olyan szerényebb hittestvéreink, akik eltitkolják a születésnapjukat és nincsen információ róluk a közösségi portálokon. Nem ez volt az első születésnap, amit együtt ünnepeltünk, s reméljük, nem is az utolsó.
Rabbi úr, miről hallhatnak azok, akik a hétvégén elmennek a zsinagógába, mi is a mi hetiszakaszunk?
Nagyon szép hetiszakaszt olvasunk most, a Vájákhélt, ami azt jelenti, hogy közösséget szervezett, közösséget alkotott Mózes. Napjainkban is az egyik alappillére a zsidóságnak a közösség, pontosabban, az alappillére kell hogy legyen, de nem volt ez másképpen Moshe Rabenuék idejében sem. Az, hogy egy közösségnek milyen problémákkal, milyen kihívásokkal kell megküzdenie, arról szeretnék beszélni a hetiszakasz kapcsán. „Mózes pedig azt mondta Izrael fiainak: Lássátok, névleg szólította az Örökkévaló Becalélt, Uri fiát, Hur fiát, Juda törzséből. Mózes így szólt Izrael fiaihoz: Annak ellenére, hogy mindannyian bölcsek és rendkívül értelmesek vagytok – ugye ez a mondat minden nemzedékben elhangozhatna -, mégis az Örökkévaló Becalél személyében találta meg azt, aki alkalmas a hajlék munkálatainak irányítására.”
Bölcseinkben felmerült a kérdés, vajon miért beszélt ilyen részletesen Mózes a jelölt családjáról? Miért kellett még a nagyapját is említenie? Talán azért, mert világossá akarta tenni, hogy nem egy másik Becalél nevű embert jelölt ki, hanem azt, akit Isten választott? Elképzelhető, hogy máskülönben gyanakvással fogadták volna Moshe Rabénu által bemutatott férfit. Rasi elmagyarázza: „Mózes azért volt ilyen körültekintő, mert el akarta kerülni, hogy pusmogni kezdjenek arról, miszerint Becalél nem más, mint Mirjamnak az unokája, vagyis Mózesnek közvetlen, közeli rokona.” Ez elég életszerűnek hangzik, napjainkban is előfordulhatna az, hogy az átlagosnál nagyobb adag jószándékkal megáldott emberek vércseként csapnának le egy ilyen hírre és pillanatok alatt fehéren-feketén bizonyítottnak látnák, hogy egy ilyen nehéz feladatra való kiválasztás egyetlen ésszerű magyarázata kizárólag a vérségi kapcsolatban keresendő.
A szerencsés – és itt egy idézőjelet mindenki képzeljen el – Becalélnak a nagyapja Hur, életét áldozta az Örökkévaló nevének a megszenteléséért, ugyanis nem volt hajlandó részt venni az Aranyborjú elkészítésében. Nem ő volt az egyetlen a családban, aki önfeláldozásával tűnt ki, ugyancsak Juda törzséből származott az a Nachson ben Aminadav, aki a tengeren történt átkelés alkalmával, elsőként gázolt a tengerbe, ezzel is indulásra biztatva elbizonytalanodó testvéreit. Nem óvatoskodtak, hanem tették azt, amit lelkiismeretük, hitük diktált, népük iránt őszinte szeretetük adhatott elég bátorságot, hogy cselekedni tudjanak. Nem szabad elfelejtenünk – írja a Mesek Hochma nevű kommentár -, hogy nem csupán kiváló őseinek köszönhette Becalél, a sokak által irigyelt megbízatását, hanem annak a ténynek, amit Ibn Ezra nemes egyszerűséggel így írt le. „Nem volt olyan Izraelben, mint ők.” Ez egy roppant egyszerű állítás, de hogyha abból indulunk ki, hogy talán minden nemzedékben vannak olyanok, akik ha nem is az előző nemzedékekkel összehasonlítva, de abban a generációban kiemelkedő teljesítményre képesek, akkor elsuttoghatunk valamennyien a hetiszakasz kapcsán egy halk imát: „Adja a Teremtő, hogy minden nemzedékben, azok töltsenek be ilyen fontos pozíciót, akik arra a legalkalmasabbak.”
Ezek után, hogy szinte mindent tudunk a hetiszakaszról, már csak az a kérdés, hogy menjünk vagy ne menjünk a zsinagógába?
Én azt gondolom, hogy ez a kis idő a hetiszakasz minden titkát nem fedhette fel, valószínűleg több könyvtárat megtöltene az az irodalom, amit csak erről a szakaszról gondoltak, írtak a mestereink, bízom benne, aki erről itt információt szerzett, az eljön akár az én zsinagógámba, akár másikba, fog majd újat hallani.
Beszélt arról, hogy péntek este vendéget hívnak, akinek a neve még titok. Mennyire rendszeres ez a program önöknél?
Általában kéthetente hívunk vendégeket, nem szeretnénk a hívek idejét nagyon igénybe venni, hiszen ezek az alkalmak még egy jó háromnegyed órával hosszabbá teszik a Szombatfogadást. Azonban van egy ilyen törekvésünk, hogy a legváltozatosabb területről hívjunk olyan embereket, akiknek a mondandója érdeklődésre tarthat számot.
Tudja-e Rabbi úr, hogy honnan származik ez a tradíció, hogy Kabalat Sabatkor vendéget hívnak?
Volt néhány olyan zsinagóga, amelyiknek ilyen szép hagyománya volt, de ha konkrétumot kell mondanom, akkor itt, a Rabbiképző zsinagógájában, Scheiber professzor kidusaira kell gondolnunk. Mi is, a hagyományoknak megfelelően a Rabbiképző menzáján tartjuk a kidusainkat, ha jól tudom, Scheiber professzor úr is itt tartotta sokáig az övéit, csak később került át a díszterembe. Minden pénteken 6 órakor kezdődik az imádkozás, a kidus pedig körülbelül 7-től.
Ez a közösség elég érdekes, ha lehet ilyet mondani egy nagyon vegyes közösség, hiszen az Ön előző körzetéből sokan jöttek el fiatalok ide, itt voltak a régiek, most hogyan is alakul ez?
Úgy tűnik, hogy nagyon jól. Akik örültek ennek a fiatal csapat érkezésének, azok továbbra is örömmel fordulnak a közösség új tagjai felé és azt hiszem, hogy egyre jobban egy új közösséget alkotnak a régiek és az újak.
Köszönöm a beszélgetést.
Az interjú a 2014. február 21-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.
Breuer Péter
