Az ellenzék nem tudott dönteni a genfi értekezleten való részvételről

Szíria – Az ellenzék nem tudott dönteni a genfi értekezleten való részvételről

 

A szíriai ellenzék nyugatbarát szárnya nem tudott döntetni kedden arról, hogy részt vegyen-e a Svájcba tervezett nemzetközi békeértekezleten – közölték Isztambulban szír ellenzéki források.

A Szíriai Nemzeti Koalíció a tervek szerint kedden szavazott volna a részvételről, de egyes csoportjai között éles ellentétek mutatkoztak az ügyben, s ezért a jövő hét közepéig elhalasztották a szavazást.

A koalíció politikai bizottságának egyik tagja elmondta: számos résztvevő azért ellenzi a részvételt, mert Bassár el-Aszad szíriai elnök nem fogadta el azokat az alapvetéseket, amelyek egy átmeneti kormány megalakításához vezethetnének. Sokan tiltakoznak az Aszadot pártoló Irán esetleges részvétele ellen is.

A második genfi békeértekezletnek nevezett, de utólag a Genfi-tó másik végén fekvő Montreux-be áthelyezett konferencia tervezett nyitónapja január 22. lenne. A mérsékelt ellenzék döntése eszerint csak egy héttel korábban születik meg.

A nyilatkozó tag szerint a szavazást legkorábban január 15-én bonyolíthatják le. A halasztás és a koalíció megosztottságára utaló jelek tovább rontják az értekezlet amúgy is halvány esélyeit.