100% érv, 0% indulat Indul a Szóval?! Országos Vitaverseny 2013
A Szóval?! Országos Vitaverseny az év egyik legizgalmasabb tanulmányi vetélkedője, melyben középiskolás fiatalok vehetnek részt. Ez a verseny sportot űz a vitázásból – itt a legjobban vitázó fiatalok értékes jutalmakra válthatják az érveiket. Ha már rutinos vitázó vagy, akkor azért, ha még csak most ismerkedsz a műfajjal, akkor pedig azért érdemes belevágnod és versenyezned az értékes nyereményekért!
A Vitaversenyre középiskolás csapatok jelentkezhetnek. Minden csapatnak három vitázóra van szüksége és egy felkészítő tanárra, aki segíti a csapatot a versenyzésben és a felkészülésben.
A verseny 2013. január 9. és 2013. április 29. között összesen három fordulón át (előválogatás, regionális döntők és országos döntő) teszi próbára a résztvevő disputa csapatok vitatudását. Az egyes fordulókhoz különböző vitatémákat adunk meg, melyek mindegyike az Európai Unióhoz kapcsolódó dilemmákra vonatkozik.
Kik jelentkezhetnek?
Magyarországi középiskolás jogviszonnyal rendelkező fiatalok háromfős csapatai jelentkezhetnek. A jelentkezés feltétele, hogy a csapat rendelkezzen egy felkészítő pedagógussal, aki részt vesz a felkészítő tanári képzésen és elkíséri a csapattagokat a verseny fordulóira. A csapattagok több különböző iskola tanulói is lehetnek.
Akkor is jelentkezhetünk, ha még sosem disputáztunk?
Igen! Az Országos Vitaversenyre való jelentkezéshez és az előválogatáson való részvételhez nincs szükség disputás tapasztalatokra. A regionális döntőkbe bejutott csapatok felkészítő tanárainak egy kétnapos képzést szervezünk márciusban, ahol megismerkedhetnek a disputával, a formális vita tanításának módszertanával, valamint az EU-s ismeretek alapjaival. Így azok a csapatok is magabiztossággal fel tudnak készülni a vetélkedőre, akik csak most ismerkednek a disputával.
Hogyan lehet jelentkezni a Szóval?! Országos Vitaversenyre?
Jelentkezni online lehet a www.szoval.eu honlapon. A regisztrációhoz a jelentkezési lapot kell kitölteni. A jelentkezés akkor lesz érvényes, ha a csapat megoldja az előválogatás feladatait, amelyeket regisztráció után tud megtekinteni.
Milyen fordulókból épül fel a verseny?
A Szóval?! Országos Vitaversenyre jelentkező csapatok összesen három fordulóban vesznek részt: 1. forduló – előválogatás: a csapatok online selejtezője. Az előválogatáson való részvételhez nem szükséges a disputázás terén szerzett tapasztalat. Az előválogatás eredményei alapján minden régióból 8-8 csapat jut tovább a Vitaverseny 2. fordulójába.
2. forduló – regionális döntők: az előválogatáson legjobbnak bizonyult csapatok versenye. A regionális döntőkre 2013. március 18 és 27. között kerül sor. A regionális döntőkön minden csapat 2 vitát játszik, a regionális döntők vitatémáját 2013. február 15-én hirdetjük ki. A regionális döntőkön legjobban szereplő két csapat (minden régióból 2-2) jut tovább a 3. fordulóba.
3. forduló – országos döntő: a Vitaverseny záróeseménye Budapesten, időpontja: 2013. április 27-28. Az országos döntő témáját 2013. március 28-án hirdetjük ki.
Mik az előválogatás feladatai?
Az előválogatás két részből, egy online műveltségi játék (Vita Party) megoldásából és egy érvelő esszé elkészítéséből áll. Az érvelő esszében a csapatnak egy cáfoló választ kell írnia a honlapon található „Az Európai Unió nem érdemelte meg a Nobel békedíjat” című video-beszédre. Az esszé
pontozásának szempontjait a Versenyszabályzat tartalmazza. Az előválogatás online zajlik, a feladatok teljesítésének határideje: 2013. február 4., 12.00 óra.
Egy iskolából több csapat is jelentkezhet?
Iskolánként maximum 2 csapat jelentkezésére van lehetőség. Túljelentkezés esetén a verseny kiírói ezt a keretszámot iskolánként egy csapatra csökkenthetik. Ebben az esetben az előválogatáson jobban teljesítő csapat vehet részt a versenyben.
Mit lehet nyerni?
A versenyző csapatok értékes jutalmakat nyerhetnek. A Szóval?! Országos Vitaversenyen első helyezést elérő csapat tagjainak és felkészítő tanárának nyereménye egy-egy Ipad mini tablet PC, továbbá az első és második helyezett csapatok egy háromnapos tanulmányutat is nyernek az Európai Unió 2013-as Kulturális Fővárosába, Kassára.
Milyen költségekkel jár a részvétel?
A versenyzés a résztvevők számára nem jár költségekkel. A versenyző fiatalok (3 fő) és felkészítő tanáruk (1 fő) részvételének költségeit (szállás, ellátás, utazás) a verseny kiírói állják. A tanárképzés költségeinek térítését (képzési díj, szállás, ellátás, útiköltség) szintén a verseny kiírói vállalják.
Milyen vitaformátumban zajlik a verseny?
A Szóval?! Országos Vitaversenyen alkalmazott vitaformátum a Karl Popper vita. A csapatokat a regionális döntőkön és az országos döntőn is háromtagú zsűri értékeli. A Karl Popper vita részletesebb ismertetését lásd a Versenyszabályzatban.
Mi a verseny menete és melyek a legfontosabb határidők?
2013. február 4. 12.00 – Az előválogatás lezárulásának időpontja.
2013. február 15. – Közzétesszük az előválogatás eredményeit és a továbbjutó csapatok listáját.
2013. március 2-3. – Tanári továbbképzés a felkészítő tanároknak Budapesten.
2013. március 18-március 27. – A regionális döntők időszaka
2013. április 27-28. – Országos Döntő Budapesten
2013. június 21-24. – Nyári tábor: a jól megérdemelt pihenés a verseny után.
Hová fordulhatok a további kérdéseimmel?
Kérdéseiddel fordulj bátran hozzánk e-mailben: info@szoval.eu, vagy telefonon munkatársunkhoz, Benkő Flórához: 06 30 630 0942
További információkért, és a jelentkezéshez látogass el a verseny honlapjára: www.szoval.eu.
A Szóval?! Országos Vitaverseny és kapcsolódó programjai az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament kezdeményezésére, az Európai Unió finanszírozásában valósulnak meg. A közzétett információk és dokumentumok nyilvánosságra hozataláért, valamint tartalmáért az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament nem felel.

H-1024 Budapest, Lövőház u. 35.
Tel.: +36 1 411 35 40; Fax: +36 1 411 35 60
E-mail: epbudapest@europarl.europa.eu
Web: www.europarl.hu
Felhívás (611KB)













