Szíria „őszintén aggódik”,

Szíria „őszintén aggódik”, hogy egyes országok vegyi fegyverekhez juttathatják a felkelőket, akik ezek bevetése után azt állítják majd, hogy a fegyvereket a damaszkuszi kormány alkalmazta – írta az ENSZ-főtitkárhoz és a Biztonsági Tanácshoz intézett, hétfőn nyilvánosságra hozott levelében a szíriai ENSZ-nagykövet.

Bassár Dzsáfari levelében az Egyesült Államokat is vádolja, hogy támogatja a „terroristákat” Szíriában és segíti azt a kampányt, amely azt állítja, hogy Damaszkusz vegyi fegyverek bevetésére készül.

Az Egyesült Államok csak humanitárius és egyéb, harci célra nem használható segítséget nyújt a felkelőknek, de elismeri, hogy vannak szövetségesei, amelyek fegyvert szállítanak az ellenzéknek.

A szíriai kormány Szaúd-Arábiát, Katart, Törökországot, az Egyesült Államokat és más nyugati országokat vádol azzal, hogy fegyverzik a felkelőket – az érintett kormányok tagadják ezt.

„Ismételten kijelentettük a nyilvánosság előtt és diplomáciai csatornákon keresztül is, hogy Szíria semmilyen körülmények között nem nyúlna esetleges vegyi fegyvereihez” – írja Dzsáfari december 8-án keltezett, de csak hétfőn nyilvánosságra hozott levelében.

Hétfőn Aleppóba látogatott Vael Nadír al-Halaki szíriai kormányfő és négy millió dollárnyi segélyt ajánlott fel az elmúlt hónapokban harcok sújtotta városnak – jelentette az állami televízió, amely azonban nem közölt semmilyen felvételt a látogatásról. Hónapok óta nem járt magas rangú politikus a városban. Megfigyelők szerint Damaszkusz a mostani úttal jelezni akarta, hogy nem csúszott ki kezéből az ország legnagyobb vidéki városának irányítása.

A felkelők mindazonáltal Aleppó több körzetét is ellenőrzésük alatt tartják nyári offenzívájuk óta, és a város környékének túlnyomó része is a kezükön van.