A Sopron 12. egyéni önkormányzati választókerületében rendezett időközi önkormányzati választás eredménye:Varga Gyula (MSZP)

Nagy MSZP-s győzelem a Fidesz ellen a soproni időközi választáson

Az MSZP sajtóosztályáról úgy értesültünk, hogy Varga Gyula, az MSZP jelöltje 623, míg a kormánypártoké, Táp Lászlóné 460 szavazatot kapott a soproni időközi önkormányzati választáson vasárnap, ezzel utóbbi éppen egyharmad fölött teljesített.
 

 

 
A Sopron 12. egyéni önkormányzati választókerületében rendezett időközi önkormányzati választás eredménye: Gőbl György (Jobbik), 178 szavazat (12,97 százalék), Uzoni Pál (Városvédők Összefogtunk Sopronért Egyesület) 70 szavazat, Szakács Gyula (LMP) 33 szavazat, Táp Lászlóné (Fidesz-KDNP) 460 szavazat (33,53 százalék) és Varga Gyula (MSZP) 631 szavazat (45,99 százalék).

Úgy tudjuk, hogy a négy szavazókörből háromban az MSZP, egyben a Fidesz-KDNP jelöltje nyert.

Sopron 12. számú választókerületében egy időközben fellépett összeférhetetlenség miatti lemondás tette szükségessé a választás kiírását. Rádonyi László (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselőt május 11-én a Soproni Vízmű Zrt. vezérigazgatójává választották, és a két posztot egyszerre nem töltheti be.

Molnár Zsolt szocialista országgyűlési képviselő, a MSZP kampánykoordinátora, egyben fővárosi elnöke az ATV Szabad szemmel című műsorában „nagy győzelemről” és „komoly fordulatról” beszélt.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy hete a dunaföldvári polgármester-választáson az MSZP által támogatott Horváth Zsolt győzött kormánypárti ellenfelével szemben.

atv.hu, sopron.hu, MTI