Raoul Wallenbergre emlékeztek a cívisvárosban.

 

Horowitz Tamás beszéde Debreceni Zsidó Hitközség elnöke

Tisztelt Alpolgármester úr…….Tisztelt Emlékezők… Tisztelt Rabbik…

 

 

Ma itt a Teva Gyógyszergyár Zrt szomszédságában azért jöttünk össze, hogy a Raoul Wallenberg emlékének állított alkotás mellett tiszteletünket rójuk le.

Tiszteletünket egy olyan ember előtt, aki svéd állampolgárként magyarországi zsidók ezreit mentette meg a megsemmisítéstől.

A zsidó ember számára megannyi kötelezettség van megírva, ilyen kötelem a múltunkra, őseinkre és hagyományainkra való emlékezés kötelessége, melyen túl az ismeretek átadása az utókor számára szintén megkerülhetetlen feladatunk, mint ahogy  fenntartani a hagyományunkat és elődeink emlékét őrizni is.

Wallenberg emléke ma már hozzátartozik zsidóságunk, a magyarországi zsidóság múltjához és mint olyat, magyarázni és hirdetni kell gyermekeinknek, példát mutatva ezzel számukra emberségből, becsületből, önfeláldozásból.

Magyarország Kormánya határozatot hozott, miszerint Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulója  alkalmából  a  2012-es év emlékév a svéd diplomata emlékére.

Kormányunk felhívására ebben az évben Magyarországon számos olyan esemény váltja egymást, mely a diplomata emlékének állít láthatatlan mementót.

Ezen a napon itt a Debreceni Zsidó Hitközség meghívására, Debrecen Megyei Jogú Város és a magyarországi zsidó szervezetek képviseletével Raoul Wallenbergre emlékezünk.

És nem csak emlékezünk.

Elmondjuk, megmutatjuk, magyarázzuk embertársainknak, hogy éltek és vannak olyan emberek Földünk számos pontján akik önfeláldozásukkal készek bármikor másokért, a közösségért tenni.

És nem csak tenni….az életüket áldozni is.

A magyarországi zsidóságnak ha az elmúlt százötven évet tekintjük, nagyon sok áldozata van.

Elődeink részt vettek más honfitársunkkal együtt az 1948-49-es szabadságharcban, az első világháborúban és áldozatai lettek a második világháború ideológiájának.

Ők a gyűlölet áldozatai.

Azé a gyűlöleté, melyre magyarázatot nem talál az emberi ész.

Azért teremtettünk, hogy létünkkel, gondolatainkkal, cselekedeteinkkel olyan elvet és olyan elvárást teljesítsünk, családunk, barátaink, embertársaink felé, mely mások számára példaértékű és építi azt a mára már nyilvánvaló civilizációs elvárást, hogy tetteink a közösség javát szolgálhassák.

Nehéz kimondani, de ezeket a Mindenhatótól származtatott elveket sokan felrúgják, szembe menve azzal az Isteni akarattal, hogy társadalmunk elvei építő szándékúak legyenek és ne romboljanak.

És ennek sokszor napjainkban is bizonyságát láthatjuk.

A háború folyamán számtalan lelki és társadalmi megaláztatást kellett elviselnie dédszüleinknek, nagyszüleinknek, de mindennek ellenére büszkén viselték zsidó mivoltuk adta sorsot, bízva az Örökkévaló kegyes szándékában. A jogfosztások sorozata és gazdasági recesszió okozta társadalmi kirekesztés nem vetette vissza elődeinket, hogy zsidóságukat vállalva vallási szokásainkat és hagyományainkat betartsák és gyermekeiknek méltó örökségként továbbadják.

Nekünk ezt az örökséget kell tovább vinnünk, melyet atyáink és rabbijaink tanításából átörökíthetünk.

Örökségünket nem tudnánk átadni ma, ha nem lettek volna olyan emberek akik szembe mentek a háború eltorzult ideológiájával és másokat maguk mellé állítva, feláldozva ezzel saját biztonságukat elindultak, hogy olyan embereket védjenek meg akik élete felett kimondták végső megoldásnak tekintve a halálukat.

Gyermekeket, időseket nőket, férfiakat meggyilkolni a bűnösség érzete nélkül.

Családokat kiirtani, hogy egy nép, amely mindig is alkalmazkodott az őt befogadó lokális társadalmi közeg és kultúra  elveihez, jelezve ezzel azt, hogy egyenrangú tagja kíván lenni az őt befogadó közösségeknek.

Nagyon nehéz úgy élni, hogy mindig periférián lenni és tudni azt, nem egyenrangúként kezelik az embert másokkal szemben, erre emlékeztet bennünket Raoul Wallenberg személye és élete.

Raoul Wallenberg jelképe annak, hogy aki ismeri zsidóságunkat, zsidóságunk történelmét és hagyományainkat, megérthető számára mindennapi cselekedetünk és gondolataink.

Ma emlékezünk az önfeláldozásra és arra, hogy a világ bűnei ellen van megoldás olyan emberek alakjában, mint Wallenberg.

Nagyon sok visszaemlékezésből tudjuk, hogy sokszor már a Duna-parta, kivégzésre vezényelt zsidó embereket mentett meg álruhában többedmagával , hamis parancsot megmutatva, miszerint át kell adják neki a megsemmisítésre vezényelt zsidó embereket.

Nem törődött azzal, hogy az ő élete is veszélyben volt.

A csillagos házak megteltek megmentett zsidókkal, családokkal akik hamis menlevelekkel, útlevelekkel tudták átvészelni a második világháború borzalmait.

Raoul Wallenberg határozott fellépésével példát mutatott számos embertársának is akik hasonló módon segítettek zsidó társaink megmentésében.

Így lettek Giorgio Perlasca-nk, így lettek Oscar Schindlerek, Sztehlo Gáborok … aki több ezer zsidó ember életét mentették meg.

„Aki egy életet is megmentett, az egész világot menti meg” –Talmudi idézetünk mára már jelmondattá lett honfitársaink számára.

Önnön világunk biztosítéka és alapja, hogy akkor abban az időben, amikor gátlástalanul elhurcolták, kisemmizték, meggyilkolták zsidó testvéreinket – léteztek olyan emberek, mint Raoul Wallenberg akik világokat mentettek meg, hogy belőlük táplálkozhassunk mi is.

Kimondhatjuk, ők nem csak embereket,  zsidó embereket mentettek meg, hanem bennünket is, a ma emberét is.

Nem csak zsidó embereket mentettek, hanem áldozatokat is, olyanokat akik önkéntelenül szenvedték el mások gyilkos törekvését.

Tisztelt Emlékezők…

Raoul Wallenberg példa számunkra, olyan jelkép, mely maga is áldozata lett egy másik ideológiának, a kommunizmusnak, mely el akarta nyomni Wallenberg emlékét.

 

Kötelességünk emlékezni Raoul Wallenbergre.

Kötelességünk emlékezni őseinkre, családtagjainkra, aki már nem lehetnek köztünk.

Kötelességünk megemlékezni azokról akik a zsidóságukat büszkén vállalva konokul állták a megaláztatásokat és tűrték, elhurcoltatásukat.

Emlékük legyen áldott….és legyen áldott minden zsidó emléke,köztük  gyerekeké, idősöké, asszonyoké, férfiaké akik a második világháború borzalmainak lettek áldozatai.

Legyen áldott Raoul Wallenberg emléke, aki zsidók ezreit mentett meg, feláldozva ezzel önmagát és életét.

Megtiszteltetés számunkra, hogy emlékezésünkben mellettünk áll a Magyarországi Zsidó Szervezetek mellett, Magyarország Kormánya, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és jelenlétükkel demonstrálják, hogy Raoul Wallenberg hite és cselekedete példaértékű a ma embere számára, megjelölve ezzel azt az utat, amely az erkölcs, a társadalmi elfogadás, az embertársaink szeretete felé vezető út.

A mi feladatunk, hogy ápoljuk ezt az elvet és ezzel együtt őseink emlékét, tartsuk be a Tóra gondolatait, vigyázzunk hagyományainkra, és segítsük családjaink tagjait időseinket  és gyermekeinket.

Ha ezen az úton, melyen a Mindenható támogatásával és őrző jelenlétével indulunk el, a legszigorúbb erkölcsi magatartás mellett, méltó örökösei lehetünk annak a világnak, melyet a második világháborúban elpusztított családtagjaink, rokonaink, barátaink hagytak hátra nekünk.

Köszönöm, hogy megtisztelték rendezvényünket jelenlétükkel. Köszönöm figyelmüket!