A harmadik helyen végzett Marine Le Pen.

A francia elnökválasztás első fordulójában a szavazatok 28-29 százalékával vezető szocialista Francois Hollande vasárnap este úgy vélte: neki van a legnagyobb esélye arra, hogy Franciaország következő köztársasági elnöke legyen.

„A franciák ma este nekem adták meg a legnagyobb esélyt arra, hogy köztársasági elnök lehessek” – fogalmazott Hollande az ország középső részén található Tulle városában hívei előtt elhangzott beszédében.

Az ellenzéki politikus a május 6-i második fordulóban a 25,5-27 százalékot szerző jelenlegi államfővel, a konzervatív Nicolas Sarkozyvel mérkőzhet meg az államfői posztért.

A vasárnapi előnyszerzéssel jelentősen megnőtt az esélye annak, hogy két hét múlva, 17 év után ismét baloldali államfője legyen Franciaországnak, miután a második fordulóra valamennyi felmérés a szocialista jelölt biztos, legalább 55 százalékos támogatottságú győzelmét prognosztizálja.

„Minden olyan erő jelöltje leszek, aki egy korszakot le akar zárni és új lapot akar nyitni. Ez után az első forduló után az összefogás jelöltje vagyok a változás érdekében. Ennek az összefogásnak a lehető legszélesebbnek kell lennie, mindenekelőtt a baloldali erőket és a Zöldeket érinti, mostantól fogva őket is képviselem” – hangsúlyozta Hollande.

Hozzátette: „Üdvözlöm az első forduló azon jelöltjeit, Jean-Luc Mélenchont (a Baloldali Front jelöltjét) és Eva Jolyt (a Zöldek jelöltjét), akik egyértelműen, minden előzetes tárgyalás nélkül jelezték, hogy engem támogatnak a második fordulóban”.

„Tudom, hogy most az országhatárokon kívül is figyelnek engem” – jegyezte meg a szocialista politikus, megerősítvén: felelősséget érez azért, hogy Európa a növekedés és a munkahelyteremtés pályájára álljon át. A szocialista politikus már korábban jelezte: megválasztását követően kezdeményezni fogja az uniós szinten március elején elfogadott pénzügyi paktum újratárgyalását.

„A változás megkezdődött, és semmi nem állíthatja meg” – zárta rövid beszédét Francois Hollande.

A francia elnökválasztás vasárnapi első fordulójában a szavazatok 18-20 százalékával harmadik helyen végzett Marine Le Pennek, a Nemzeti Front (FN) jelöltjének néhány hónap alatt sikerült az apja, Jean-Marie Le Pen által alapított szélsőjobboldali pártot megszabadítania régi imázsától és szalonképessé tenni a francia politikai életben. Az FN még soha egyetlen választáson sem élvezett ekkora támogatottságot.

Az új pártvezér számára az volt a cél, hogy megismételje vagy pedig meghaladja apja 2002-es legjobb, 16,86 százalékos eredményét, amellyel akkor Jacques Chirac oldalán bejutott a második fordulóba. Apjával ellentétben, aki elsősorban provokálni szerette a francia politikai élet szereplőit, Marine Le Pen kormányzásra is képes politikusként igyekszik föltüntetni magát, s mostani eredményével elképzelhető, hogy pártját megkerülhetetlen erővé teszi a francia jobboldalon.

„Nagyon jó eredményt ért el. Átadtam neki a stafétabotot” – kommentálta Jean-Marie Le Pen lánya teljesítményét.

A párt irányítását 2011 elején vette át Marine Le Pen. Azóta elsősorban a jobboldal „felrobbantásán” dolgozott annak érdekében, hogy annak központi pártja többé ne a kormányzó jobbközép, hanem a Nemzeti Front legyen, amelyet hosszú távon „protesztpártból” kormányzóképes erővé kíván tenni.

Marine Le Pen első ránézésre más, mint az apja: kerüli a botrányt kiváltó megszólalásokat és a provokatív szójátékokat, nem beszél folyton a második világháborúról vagy a gyarmati harcokról, még sohasem tett sem antiszemita, sem rasszista kijelentést. Olyan fiatal, modern, mindig mosolygó nő, aki értékeiben és ízlésében is saját korát testesíti meg. Ugyanolyan ékesszóló, karizmatikus és harcos, mint az apja, de szalonképesebben viselkedik. Az elmúlt években a pártvezetésből eltávolított minden korábbi náci kollaboránst vagy a francia Algéria iránt nosztalgiázót.

A lényeges különbség azonban elsősorban a politikai stratégiában rejlik apja és lánya között.

Jean-Marie Le Pen mindenekelőtt a megszólalásaiban szélsőséges ember, ravasz, ügyes és erőszakos aktivista, de soha nem képzelte azt, hogy hatalomra juthat és egy politikai rendszert a saját képére formálhat: harcolt, sértegetett, erőszakoskodott, de mindig csak statiszta maradt a politikai életben, és ezzel maga is tisztában volt. Miután politikai ügyességének és a baloldal akkori megosztottságának köszönhetően Le Pen 2002-ben bejutott az elnökválasztás második fordulójába, el kellett szenvednie azt a megaláztatást, hogy a franciák 82 százaléka végül ellene szavazott.

Marine Le Pen viszont a Dán Néppárthoz vagy az olasz Északi Ligához hasonlóan hatalomra és kormányzati szerepre vágyik. Mégpedig nem a jobboldallal való valamilyen szövetség formájában, amelyet legalább annyira gyűlöl, mint az apja, hanem azt remélve, hogy lépésről lépésre lassanként veheti át a hatalmat, hiszen még csak 44 éves.

Már a kampány alatt jelezte, hogy a két forduló között nem fogja felszólítani a választóit arra, hogy május 6-án a konzervatív jelöltet támogassák. Nicolas Sarkozy öt évvel ezelőtt részben annak köszönhette elsöprő, 53 százalékos győzelmét, hogy a közbiztonságról és a bevándorlásról megfogalmazott kemény véleményei miatt az FN szavazóinak egy jelentős része átpártolt hozzá.

Az ügyvéd végzettségű, elvált, háromgyermekes Marine Le Pen is hisz a kapitalizmus és az euró összeomlásában, valamint a nacionalizmusok és a protekcionizmus általános európai térnyerésében. Az idegengyűlölet európai erősödése, az iszlámtól való félelem, a külvárosok szelleme, a közbiztonság romlása miatti felháborodás mind olyan momentum, amelyekkel Marine Le Pen a szélsőjobboldal felvirágzását eredményező elemként számol az elit, a bevándorlók és a pénzvilág elleni politikájában. A franciaországi szekularizáció és a köztársasági elvek védelmének ürügyén tartott beszédeiben pedig általában a muzulmánokat, az iszlámot és a bevándorlókat ostorozza.