Obama a Fehér Házban fogadja az izraeli miniszterelnököt
Barack Obama amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki a találkozó után felszólal , az AIPAC washingtoni tanácskozásán.
A rendezvényen már vasárnap beszédet mondott Obama, illetve Simon Peresz izraeli államfő. Az amerikai elnök többek között azt hangsúlyozta: a diplomáciának van még rá ideje, hogy eltérítse Iránt a nukleáris fegyver beszerzésének szándékától, ám ha szükség lesz rá, az Egyesült Államok tétovázás nélkül az erő alkalmazásához nyúl majd. „Irán vezetőinek tudniuk kell, hogy az én politikám nem az elszigetelésre irányul, az én politikám célja annak megakadályozása, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson” – mondta az amerikai elnök.
„Az iráni egy gonosz, kegyetlen és erkölcsileg korrupt rendszer” – mondta a lobbicsoport washingtoni fórumán Simon Peresz izraeli elnök. „Számunkra mindig a béke az elsődleges opció, de ha harcra kényszerülünk, higgyék el: győzni fogunk” – tette hozzá. Irán egyébként a Fehér Házban tartandó Obama-Netanjahu megbeszélésen is központi téma lesz: az előzetes hírek szerint a zsidó állam vezetője rá akarja bírni Obamát, hogy nagyobb katonai nyomást gyakoroljon Teheránra.