„Az Operaház jövőjének legfontosabb eleme az Erkel Színház újranyitása, és ebben mérföldkőhöz érkeztünk: február 18-án este hét órától páratlan művészi összefogás eredményeként megtartjuk az Erkel jótékonysági gálaestet az Erkel Színház felújításáért” – jelentette be az Operaház mai sajtótájékoztatón Ókovács Szilveszter. Az intézmény kormánybiztosa elmondta, hogy több mint hatvan, kiemelkedő magyar opera- és balettművész lép színpadra a gálaesten, amely egyúttal egy még szélesebb társadalmi összefogás nyitóeseménye is. A teljes jegybevételt, a felajánlott támogatásokat és az esthez kapcsolódó jótékonysági árverésből befolyó összeget az Erkel renoválására és egy új balett-terem kialakítására fordítják.
Az Erkel Színház „aranykorának” felidézése, Plácido Domingo majdnem húsz évvel ezelőtti, Erkel Színházi fellépésekor készült televíziós interjú bejátszása után Ókovács Szilveszteremlékeztetett arra, hogy az Operaház az Erkel Színház 100. születésnapján, 2011 decemberében hirdette meg a jótékony célú kezdeményezést az ország legnagyobb befogadóképességű, legendás teátrumának felújításáért. „A közbeszerzések, engedélyeztetési eljárások jelenleg is folynak, mindent megteszünk azért, hogy az Erkel újranyitásának céldátumát, 2012. december 8-át tartani tudjuk” – tette hozzá Ókovács. A 18-ai gálaest szervezésekor minden művész az első szóra igent mondott – tájékoztatott a kormánybiztos. A fővédnökséget három világhírű művész vállalta el: Marton Éva, Dózsa Imre és Seregi László, a társműsorvezető szerepét pedig – Ókovács mellett – a szintén világhírű szoprán, Miklósa Erika. A fellépő sztárok – akik közül sokan személyesen is megjelentek a sajtótájékoztatón – kivétel nélkül felajánlották fellépti díjukat a nemes ügy javára, sőt sokan vásároltak is a támogatói jegyekből, mivel az Erkel Színház felújítása szívügyük és az adakozást befektetésnek tekintik a magyar operajátszás jövőjébe. „A gálaest bevételéhez a jegyvásárláson kívül bárki csatlakozhat, vagy egy bankszámlára történő befizetéssel, vagy cégek esetében kulturális célú támogatással” – tette hozzá Ókovács. Szintén az est bevételét növeli az Erkel jótékonysági árverésből befolyt összeg, amelyen több mint harminc opera- és balett relikviára, valamint exkluzív festményekre licitálhatnak az érdeklődők (a részletekről a www.opera.hu honlapon lehet tájékozódni).
A kormánybiztos üdvözölte, hogy a kezdeményezést a közmédia is teljes mellszélességgel támogatja és a szombati gálát két részletben közvetítik. Az est első felét 20.15-től az m1-en láthatják a televíziónézők, a gálaest szünetében az m1 egy Erkel Színházról készült kisfilmet is sugároz. A közvetítést 21.45-től a Duna Televízió veszi át, így a gálaest második felét már itt követhetik a nézők. A közvetítés teljes ideje alatt adományával bárki csatlakozhat az összefogáshoz. A jótékonysági gálaestről felvételt készít az MR3-Bartók Rádió, amelyet teljes terjedelmében március 14-én tűz műsorára. Az MTVA önálló műsorral is csatlakozik a jótékonysági akcióhoz: az árverésre bocsájtott relikviákról készült egyperces kisfilmeket február 13-ától folyamatosan, naponta többször is vetíti az m1, a filmeket az Operaház, valamint az MTVA is közzéteszi Facebook-oldalain és honlapjain.
Solymosi Tamás balettigazgató és Héja Domonkos, az Operaház főzeneigazgatója a gálaest műsoráról beszélt. Héja kiemelte, hogy Erkel, Verdi, Puccini, Mozart, Bizet, Strauss és Leoncavallo legnépszerűbb áriáiból válogatták össze a különlegesen színes programot, amelynek összeállításakor figyeltek arra, hogy a nemzetközi hírű művészek mellett a jövő énekes-generációja (sőt pályakezdő nemzedéke) is szép számban képviseltesse magát. Solymosi Tamás elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Balett egy modern táncfantáziával lép színpadra (a Balanchine Trust külön engedélyével), míg a Táncművészeti Főiskola növendékei palotást táncolnak. Végül a gála háziasszonya, Miklósa Erika beszélt arról, milyen fontos számára és az összes magyar művész számára az Erkel Színház. „Az Erkel Színházban debütáltam Papagenaként. Óriási élmény volt ott énekelni, varázslatos az akusztikája.” – emlékezett Miklósa Erika – „Az Erkel az életünk részévé vált, hiányzik nekünk, és nagyon örülök, hogy a felújításához egy kicsit én is hozzájárulhatok.”
A sajtótájékoztató záróakkordjakéntÓkovács Szilveszterátvette a Lions Club (Klauzál és Wesselényi tagszervezeteinek) idei Fair Play-díját, amelyet dr. Fogarasi Katalin, a Klauzál Lions Club elnöke adott át a kormánybiztosnak. Az elnökasszony indoklása szerint azért az Operaháznak ítélték a díjat, mert a dalszínház mindenkori vezetése évek óta – és természetesen idén is – örömmel együttműködik a Lions Clubbal hátrányos helyzetű gyermekek ingyenes operalátogatásainak megszervezésében.